Tiltott zónák, Fluxus pimaszság - Hatvanas évek; kétszer

Volt néhány olyan nap, amikor mindenféle akadály nélkül át lehetett sétálni a 60-as évekből, a 60-as évekbe. Az 1960-as évek magyarországi Tiltott, Tűrt, Támogatott (három T) művészeti világából, egy sokkal nyitottabb, szabadabb és "akciódúsabb" nemzetközi képzőművészeti közegbe; a Fluxusba. Ahhoz, hogy az említett évtized változatossága és megannyi titokzatossága feltáruljon, csak egy Buda és Pest távolságot kellett áthidalni (jó, nekem egy Zalaegerszeg Budapestet is, de azt bármikor szívesen).

"Átkelés a folyón" a Nemzeti Galériában és  Fábry-akció a Ludwigban

Nem nehéz kitalálni, hogy két kiállításról van szó: az egyik a Magyar Nemzeti Galériában nemrégiben nyílt Keretek között - A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-68), a másik pedig a nemrégiben bezárt Fluxus és barátai című tárlat, ami a Ludwig Múzeumban volt látható az ősz folyamán.

Bár változatlanul egyetértek Lovasi Andrással abban, hogy "jó, hogy vége a hatvanas éveknek és nem jön újra el" (tuti?), azért örülök, hogy egy lakótelepi házon keresztül besétálhattam ebbe a közegbe. Az meg végképp jó ötlet volt, hogy egymás után néztem meg a két kiállítást (persze a kettő között aludtam is egyet, hogy ne váljon befogadhatatlanná az élmény), mert így egy komplex képet kaptam a korszak törekvéseiről. Kötődjön az a hivatalos kultúrpolitikához, vagy a művészek szabad (és underground szférában zajló) akcióihoz.

Egy emeletes házon át vezet az út a kiállítótérbe

Szóval a 60-as évek hazai művészeti életébe tényleg egy emeletes házon át lehet bejutni. A Magyar Nemzeti Galéria úgy alakította ki a fogadóterét, hogy a lépcsőház fölé egy korabeli lakóház mását építette fel. Az eredeti épület Újpesten áll, oldalát pedig Kádár György sgraffitója díszíti - ahogyan a galéria aulájában látható "épületét" is. A nagyméretű alkotás egy háromgyerekes, idilli családot ábrázol: labdával, papírsárkánnyal és faültetéssel. Vagyis sugárzik róla az új élet, a szép jövő reménye.


Az eredeti épület Újpesten (Forrás: kozterkep.hu)

Ebből akár azt is gondolhatnánk, hogy az egész kiállítás hangulatát ez az elv határozza meg, de egyáltalán nem csak a kor hivatalos politikai és kulturális személete az uralkodó. Illetve, dehogynem; hiszen a bemutatott anyag a fent említett három T-re épül, és ki más határozta volna meg, hogy kit/mit támogat, tilt vagy tűr, mint maga a szocialista hatalom. Mint ahogy azt is, hogy éppen ki kerül be a pikszisbe, vagy ki válik hirtelen kegyvesztetté.

Az "izmusok" nyomai is fellelhetők, például Csernus Tibor képein

Mégis, épp e három kategória egy térbe helyezésével tárul elénk a hatvanas évek művészetének sokszínűsége. A közintézmények folyosóit, vagy a köztereket díszítő, megrendelésre készült, egyértelmű üzeneteket hordozó művektől kezdve, a kevésbé támogatott és népszerűsített, vagy egyenesen tiltott alkotásokig (több mint 350 mű látható). Mert a rendszer ugyan létrehozta a maga szabályait, kereteit - mint ahogy azt a tárlat címe is jelzi - a művészek azonban lehetőségeikhez képest feszegették, olykor át is lépték ezeket.

Az iparművészet is fókuszba kerül

A kiállítás nevéből az is kiderül, hogy a hatvanas (vagy inkább hosszú hatvanas) évek alatt itt most az 1958-1968 közötti időszak értendő. Az 1956-os forradalom után kezdődő konszolidáció és a '68-as prágai tavasz közötti, művészeti szempontból eléggé vegyes korszak. Vegyes, mert szocreál nyomok, modernista törekvések, Bauhaus maradványok éppúgy megfigyelhetők, mint a századelő "izmusainak" újjáéledésére tett kísérletek, amik aztán a neoavantgárd irányzatokban teljesedtek ki.


Martinász(ok) - Somogyi József szobrai

Pozitívum, hogy a bemutatott művek között iparművészeti tárgyak és hétköznapi használati tárgyak is vannak. Jelezve, hogy a hiedelmekkel ellentétben nem csupán gagyi és silány minőségű tucatárut lehetett kapni a hatvanas években, hanem létezett színvonalas formatervezés, vagy éppen plakátművészet is. A tárlat előnye az is, hogy számos külföldi alkotót bemutat, akik kortársként hatottak a hazai művészekre. Mert hiába a vasfüggöny, ahogy a rock and rollt, úgy az új művészeti törekvéseket sem lehetett megállítani a szocialista országok határainál.

Állványzatból ülőalkalmatosság

Egyszerű, ám mégis látványos a kiállítás dizájn-eleme is, amit Jeges Ernő festőművész A szénelosztó építése Komlón című képéről "emeltek be" a kiállítótérbe. Ez pedig nem más, mint egy piros állványszerkezet, ami körbefut a termekben, sőt ülőalkalmatosságként is szolgál, ha elmerengenénk egy-egy nagyobb méretű alkotás előtt. Jó ötlet a kiállítás zárása: tulajdonképpen egy tiltott zónába, vagy ha úgy tetszik egy tabu-térbe érkezik a látogató. Vagyis a megtűrt, de még inkább a tiltott alkotások sokasága közé. A bemutatott művek szépen reflektálnak a falakra ragasztott "tabukra". Vagyis azokra a témákra, amikről a Kádár-korszakban nem szabadott beszélni.

Az a bizonyos piros állványzat Jeges Ernő festményén...

Mint például a nemlétező szabadságjogokról, vagy a Marxizmus-Leninizmus bírálatáról, a kommunista párt vezető szerepének és az egypártrendszernek az esetleges kritikájáról, de az absztrakt művészetről, vagy a szexualitásról sem (nyilván ez utóbbiról a KISZ-táborokban, vagy a május elsejei sörözések és a nagy nőnapi lerészegedések után sem esett soha szó... de csak azért nem, mert valószínűbb, hogy a "cselekedjünk elvtársak!" szemlélet uralkodott).

... és a kiállítás tereiben

Mivel tabu-döntögetők (szerencsére) minden korszakban vannak, így a felsorolt tematikák (tiltások) mentén is születtek bőven alkotások. Megteremtve ezzel a kereteken túli - úgynevezett underground, vagy alternatív - művészeti közeget.

Tabu. Ez van (volt). :)

Ezen a ponton aztán át is ugorhatunk a Ludwig Múzeumba, mert a Fluxus és barátai kiállítás épp ennek az alternatív művészeti szférának egy szeletét mutatta be. A tárlat finisszázsán ráadásul Fábry Sándor humorista kalauzolta a látogatókat, ami szerintem annak is élménnyé varázsolta a látottakat, aki amúgy nem rajong a Fluxusért. A fogalomnak amúgy nem sok köze van a fizikából ismert jelenséghez, illetve a szó jelentése - áramlás, változás - azért némileg összekapcsolja a természettudományt a képzőművészettel. Meg az is, hogy mindez egy meghatározott közegben, ha úgy tetszik "erőtérben" zajlik. Habár a Fluxus szerint művész bárki lehet, csak döntés kérdése.

Fábry maga a Fluxus :)

A Fluxus tulajdonképpen a hatvanas évek egyik jellegzetes neodadaista, vagy új avantgárd irányzata. Amolyan akcióművészet, ahol a happeningeknek, irodalomnak, kísérleti színháznak szintén fontos szerep jut. A lényeg sokszor épp magában a cselekvésben, az akcióban van; tehát a pillanatnak (is) szól. A Fluxushoz kötődő művészek eredetileg azt akarták, hogy ne lehessen múzeumba, elavult és hagyományos terekbe tenni az alkotásaikat. Ezért is furcsa, hogy manapság ez a fajta irányzat is a kánon része lett, és világszerte mutatják be épp múzeumi keretek között a korabeli műveket. A Ludwig Múzeumba a Maria and Walter Schnepel Collection révén érkezett az anyag; sok németországi kötődéssel (ami amúgy is jellemző a Fluxusra), nemzetközi meg magyar szálakkal.

Maradékokból műalkotás

Hogy mit keresett itt Fábry? Sokan csak showmanként ismerik, de nagyjából ő is a fővárosi undergroundból indult anno. Mindenféle filmes, irodalmi, meg képzőművészeti kapcsolatokkal, barátokkal karöltve. Ahogy mesélte, politikai okokból érdekelte a kortárs művészet; mint a fellazítás eszköze. Persze azt is hozzátette, hogy lehetőleg könnyedén viszonyuljunk ezekhez a művészeti irányzatokhoz: ne utasítsuk el élből, de ne is essünk seggre tőle. Pláne, mert szerinte a Fluxus a világhoz való tabumentes hozzáállást jelenti; szabadsággal, humorral fűszerezve mindezt. (Milyen érdekes, hogy a Magyar Nemzeti Galériában pont a tabu-térben fejeződött be a művészeti séta, így tényleg kiegészíti egymást a két tárlat.)

Tárgyfelhalmozás Fluxus-módra

A tabudöntögetés persze sokszor tárgydöntögetésbe, vagyis a műalkotások elpusztításába (rebellió) torkollott, ami szintén része az irányzatnak, csakúgy, mint a zenéhez kötődő, vagy evéshez kapcsolódó tárgyak műtárggyá transzformálása egy-egy akcióval. Koszos edényekből, ételmaradékokból így lesz kollázs, de akár különös étkek megalkotása is lehet Fluxus (eat art). És persze cél az is, hogy a befogadó határait (idegeit) feszegessék kicsit; meghökkentéssel, váratlansággal, szemtelenséggel, bizonyos dolgok/eszközök más funkcióba helyezésével; kifigurázva, új dimenzióba helyezve ezzel eredeti jelentésüket. (Például olyanokkal, hogy falra tesznek egy üres, ámde szignózott képkeretet.) De Fluxus az is, ha direkt ronda műtárgyakat csinálnak, amit mégis gyűjteni kezdenek a művészetpártolók. (Micsoda pech:))

Használd máshogy!

Mindebből egy nagyon alapos válogatás született a Ludwig Múzeumban, Fábrytól meg megtudhattuk, hogy a Fluxus tulajdonképpen egy network, mert a baráti kapcsolatok fontosak a létezésében. De gyakorlatilag egy sor cselekvés, vagy szokás is lehet Fluxus. Mondjuk ha valaki mindig mindent dokumentál, felír, lefotóz - mindig tudtam, hogy fluxus_művész_vagyok! :D - vagy, ha új jelentéstartalmakon töri a fejét, esetleg spontán tárgyakat tör. Mindenki lehet művész, mert a művészet maga az élet...

Káprázatos alakzatok. Tabuk nélkül.

Nyilván Fábry mindezeket nem tudományos módon adta elő, hanem a rá jellemző spontán humorral, veretes iróniával kísérve. Igen, fikázott híres embereket, beszólt politikusoknak, meg persze nem kevés szexualitáshoz/nemiséghez kötődő poén is elhangzott (a hatvanas évek ezen szegmensében ez nem számít tabunak). Ez is az akció, vagyis a Fluxus-tárlatvezetés része volt. Sok rögtönzéssel, meg röhögéssel. (Mégse vagyok jó fluxus-művész bakker; nem nyomtam meg titokban a hangfelvevő gombot...)

Ezt a széket még nem törte be senki


A Magyar Nemzeti Galéria Keretek között című tárlata 2018. február 18-ig látogatható.
A Fluxus a Ludwigban sajnos már bezárt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Fűszeres gyógyital az asszonynép kedvére - Ürmösbor Szegedy Róza-módra

Laktanya romok az őszi fák között - Fantáziafejlesztő séta Sármelléken