"Romlás virágai": pusztuló pincék a szőlőhegyeken. Avagy miért nem járunk kapálni?
A nagymamák meghalnak, a pincék eltűnnek. Kihalóban van egy életforma; a Nyugat-Dunántúl dimbes-dombos tájaihoz köthető "hegyre járás". Egy-egy bicikli- vagy gyalogtúra alkalmával évek óta figyelem a lassan enyészetté váló pincéket, régi présházakat. Számos helyen a természet már teret is hódított az egykori épített környezet helyén. Néhol a romokat sem látni a buja növényzet mögött. Máshol megrogyva, vakolat nélkül, lyukas tetővel állnak a házak, a "romlás virágai", amik még pusztulásukban is szépek, méltóságteljesek. A pincék eltűnnek, a szőlők kapálatlanul maradnak, a kultúra változik. Nemcsak maga a kultúrtáj, hanem a falusi életformához kötődő szokások is. A falvakban élők közül is egyre kevesebben járnak ki a szőlőhegyekre, évről évre csökken a megművelt területek száma. Sajnálom? Talán, bár a "hegyi élettel" leginkább úgy vagyok, mint Petőfi a "zordon kárpátokkal": csodálom, ámde nem szeretem. Mert túl sok az ehhez kapcsolódó negatí