KULToUR-Vidék

Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe az Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma. Tehát a terasz üres volt és nyugodt. Ami elég nagy ritkaságnak számít a műintézmény történetében. Az 1956-os nyitás óta - néhány felújítást leszámítva - nem is tudom, hogy volt-e olyan esemény, ami hosszabb bezárásra kényszerítette a helyet. Mint ahogy azt sem, hogy hány ehhez hasonló "őskocsma" működik még a városban? Szóval a fent említett nyugodtság egyrészt nagyon furcsa volt, másrészt pedig ihletet adott ahhoz, hogy kicsit utánanézzek a presszó történetének a korabeli sajtóban, hátha akad valami érdekes. Akadt... Például ma már olyan megmosolyogni való apróságok, hogy 1964-ben egészen éjjel 1 óráig lehetett itt szilveszterk...

Gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Elsőre nem tűnik túl eredetinek egy kiállítási tematikához. Gondolkodtam is sokáig, hogy vajon ennél kreatívabb megoldás nem jutott-e eszébe a Magyar Nemzeti Galéria "Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan" című tárlata szervezőinek. Aztán persze rájöttem, hogy több mint 110 ezer fotóból (ekkora a Fortepan gyűjteménye) kiválogatni egy tárlatra valót, nem is olyan egyszerű történet. A sokféleségből pedig valami látogatóbarát, tematikus egységet kovácsolni, még nehezebb feladat. Pláne, hogy a fotók fent vannak az interneten, bárki számára hozzáférhetők, és aki követi mondjuk az Index vagy az Urbanista portál cikkeit, az az elmúlt években már számos kiállításra került fotóval találkozhatott is egy-egy bejegyzés apropóján. A Nemzeti Galéria tárlatán tehát nem minden kép ismeretlen, sőt tulajdonképpen az egész anyag nagyon is ismerős valahonnan. Mondjuk onnan, hogy ez a sok arc, meg jelenet, meg történelmi esemény ...