KULToUR-Vidék

Ezek a folyamatos figyelmeztetések (és fegyelmezések), hogy "Ne nyúlj hozzá!", "Ne tapogasd össze!", "Alaposan moss kezet!", a Covid előtti világban többnyire a gyerekek felé irányultak. Az elmúlt közel egy évben viszont a felnőttek létezése is arról szól, hogy mihez és kihez nem szabad hozzányúlni, vagy közel menni. Ha mindez mégis megtörténik valamilyen hiba - például figyelmetlenség (vagy fegyelmezetlenség) - miatt akkor, haladéktalanul le kell fertőtleníteni magunkat és a tárgyainkat is. A contactless (érintés nélküli) világ "megszületése" után nemcsak magamat kezdtem el vizsgálgatni, hogy hogyan viszonyulok a hétköznapi tárgyakhoz, hanem természetesen a környezetemet is. Mivel már az első hullám idején is eléggé korlátozott volt a kijárás és a másokkal való kapcsolattartás, így leginkább vásárlás és séta közben figyelgettem az embereket (persze nem empirikus módon), és a szokásosnál gyakrabban néztem meg, hogy a különféle komment-szekciók mi...

Gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Elsőre nem tűnik túl eredetinek egy kiállítási tematikához. Gondolkodtam is sokáig, hogy vajon ennél kreatívabb megoldás nem jutott-e eszébe a Magyar Nemzeti Galéria "Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan" című tárlata szervezőinek. Aztán persze rájöttem, hogy több mint 110 ezer fotóból (ekkora a Fortepan gyűjteménye) kiválogatni egy tárlatra valót, nem is olyan egyszerű történet. A sokféleségből pedig valami látogatóbarát, tematikus egységet kovácsolni, még nehezebb feladat. Pláne, hogy a fotók fent vannak az interneten, bárki számára hozzáférhetők, és aki követi mondjuk az Index vagy az Urbanista portál cikkeit, az az elmúlt években már számos kiállításra került fotóval találkozhatott is egy-egy bejegyzés apropóján. A Nemzeti Galéria tárlatán tehát nem minden kép ismeretlen, sőt tulajdonképpen az egész anyag nagyon is ismerős valahonnan. Mondjuk onnan, hogy ez a sok arc, meg jelenet, meg történelmi esemény ...