KULToUR-Vidék

Gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Elsőre nem tűnik túl eredetinek egy kiállítási tematikához. Gondolkodtam is sokáig, hogy vajon ennél kreatívabb megoldás nem jutott-e eszébe a Magyar Nemzeti Galéria "Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan" című tárlata szervezőinek. Aztán persze rájöttem, hogy több mint 110 ezer fotóból (ekkora a Fortepan gyűjteménye) kiválogatni egy tárlatra valót, nem is olyan egyszerű történet. A sokféleségből pedig valami látogatóbarát, tematikus egységet kovácsolni, még nehezebb feladat. Pláne, hogy a fotók fent vannak az interneten, bárki számára hozzáférhetők, és aki követi mondjuk az Index vagy az Urbanista portál cikkeit, az az elmúlt években már számos kiállításra került fotóval találkozhatott is egy-egy bejegyzés apropóján. A Nemzeti Galéria tárlatán tehát nem minden kép ismeretlen, sőt tulajdonképpen az egész anyag nagyon is ismerős valahonnan. Mondjuk onnan, hogy ez a sok arc, meg jelenet, meg történelmi esemény ...

Mindig szerettem volna egy olyan konferenciára beülni, ahol a könnyűzene, vagy a zenei szubkultúrák társadalmi, politikai vagy kulturális (esetleg kultúrkommunikációs) szerepéről, hatásairól van szó. Az elég nyilvánvaló volt, hogy ez nem Zalaegerszegen történik majd meg, de arra sem számítottam, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara lesz a helyszín és annak politológia tanszéke a szervező. A politika reprezentációja a kortárs populáris zenében című konferencia még januárban volt. Jogos a kérdés, hogy miért csak most írok róla? Sok egyéb mellett főleg azért, mert a pozitívumok ellenére volt némi hiányérzetem, és arra gondoltam, hogy ezt a hiányt csak egy dolog pótolhatja (és akkor két kulturális eseményről is tudok egyszerre írni), ez pedig nem más, mint a budapesti Kiscelli Múzeumban látható Fekete Lyuk - A pokol tornáca. Underground Budapest '88-'94 kiállítás. Ezt a tárlatot viszont csak a közelmúltban sikerült megnéznem. (Hogy pót...

Volt néhány olyan nap, amikor mindenféle akadály nélkül át lehetett sétálni a 60-as évekből, a 60-as évekbe. Az 1960-as évek magyarországi Tiltott, Tűrt, Támogatott (három T) művészeti világából, egy sokkal nyitottabb, szabadabb és "akciódúsabb" nemzetközi képzőművészeti közegbe; a Fluxusba. Ahhoz, hogy az említett évtized változatossága és megannyi titokzatossága feltáruljon, csak egy Buda és Pest távolságot kellett áthidalni (jó, nekem egy Zalaegerszeg Budapestet is, de azt bármikor szívesen). "Átkelés a folyón" a Nemzeti Galériában és  Fábry-akció a Ludwigban Nem nehéz kitalálni, hogy két kiállításról van szó: az egyik a Magyar Nemzeti Galériában nemrégiben nyílt Keretek között - A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-68) , a másik pedig a nemrégiben bezárt Fluxus és barátai című tárlat, ami a Ludwig Múzeumban volt látható az ősz folyamán. Bár változatlanul egyetértek Lovasi Andrással abban, hogy "jó, hogy vége a hatvanas éveknek és nem jö...

Bajban lennék, ha össze kellene számolnom, hogy az elmúlt tizenöt évben hány képzőművészeti kiállításon voltam; határon innen és túl, munka miatt vagy éppen csak kíváncsiságból, kedvtelésből. Elég sokféle tárlatot láttam már. A hagyományos múzeumi elrendezésűtől kezdve, a különféle interaktív elemekkel, performanszokkal, hang-és fényhatásokkal gazdagított beltéri és szabadtéri bemutatókig szinte minden megvolt. :) Meglepetések viszont mindig érik az embert. Most éppen Krakkóban.  Mégpedig a Kazimierz (zsidónegyed) és a Podgórze városrészeket összekötő Ojca Bernatka gyaloghídon. Jerzy Kedziora szobrászművész csodás tornászai lógnak, egyensúlyoznak a híd szerkezetén. A szabadtéri kiállítás címe is erre a lebegő állapotra utal: Between water and the sky. Vagyis Víz és ég között. Mit mondjak, hihetetlen élmény volt látni ezeket a (lég)tornász figurákat, ahogy a "semmiben" egyensúlyoznak a fejünk (és a Visztula) felett-végig a közel 140 méteres hídon. Ellenfényben még izga...

Hekk és gulyásmentes övezet a Balaton-parton; nem diszkó, nem szabadtéri szórakoz(tat)óhely, és ráadásul nem is kelt Balaton-retró érzést. A balatonszárszói József Attila Emlékház jó példa arra, hogy igenis létezhet kulturális megújulás a tó partján, illetve az alig kétezres lélekszámú nagyközségben. Míg néhány évvel ezelőtt osztálykirándulók kötelező és unalmas megállóhelye volt a szárszói villasoron álló emlékház, addig ma egy modern, színes, interaktív és a 21. század kívánalmainak megfelelő kiállítóhellyel találkozhatunk. Az egykori Horváth-panzió (ahol a költő utolsó napjait töltötte) épületéből kialakított emlékházat 1955-ben nyitották meg először, majd a tárlat anyagát bővítették, így hivatalosan 1972-ben vált József Attila Emlékmúzeummá. 1997-ben frissítették és felújították ugyan a kiállítást, ám az igazi "áttörésre" tavalyig várni kellett. 2012 februárjára Európai Uniós támogatással teljesen átalakult a kiállítótér és a tárlat anyaga. Új installációkkal, dokume...