KULToUR-Vidék

Furcsa dolgokat művel az ember agyával (vagy lelki világával) a járványhelyzet és az utazási korlátozás. Alapvetően nem vagyok egy nosztalgikus alkat, ritkán merengek hosszan a múlton, nem idealizálok túl múltbéli eseményeket (sem a saját, sem a világ történéseit illetően). Inkább az "ami történt, megtörtént" elvet képviselem, levonva a tanulságokat. Többnyire próbálok a jelenben lenni, gondolatilag meg a jövő felé orientálódni. Az elmúlt időszakban viszont azt vettem észre magamon, hogy egyre többször jutnak eszembe régmúlt események, de még mindig nem abban a formában, hogy "húú, de jó volt ekkor meg akkor, de visszamennék az időben", hanem hirtelen, villámcsapásszerűen ugranak be képek, képkockák, sőt illatok, hangulatok. Sokszor a legváratlanabb pillanatokban. Akár munka, vagy házi teendők közben, és ennél is többször sportolás, vagy vásárlás alatt. Töredékek ezek, de élesek. Utazások, nyaralások, gyerekkori hülyeségek (emlék)képei. Utcarészletek, piaci jelenete...

Persze nem úgy értendő a kérdés, mint az unásig ismételt, Brian életéből való "Mit adtak nekünk a rómaiak?" idézet. A válasznál nem gondolok nagy, és távlati dolgokra, sem az emberiségre, sem Jeruzsálemre, de még Európára sem (a Twin Peaks filmsorozat hatása e kategóriákban nem hiszem, hogy értelmezhető:)) Önző módon, inkább a saját korosztályomra - na, jó legyen plusz-mínusz tíz év - gondolok, hogy nekünk mit adott a kezdetekkor e különleges filmsorozat. Nekünk, akik nagyjából akkor fejeztük be az általános iskolát/kezdtük el a gimnáziumot, amikor először vetítették Magyarországon David Lynch és Mark Frost filmjét. Nekünk, akik addig főleg Csehszlovák filmsorozatokat láttunk, meg Derrick-et, Lindát, Szomszédokat. Misztikus thrillereket aligha; hiszen a videózás és az ahhoz kapcsolódó "csodás" hangalámondásos filmek elterjedése is épp ezekre az évekre tehető. Szóval, nekünk (akiknek voltak olyan jó fejek a szülei, hogy megengedték, hogy a késő esti órákban m...