Mit adott nekünk a Twin Peaks?

Persze nem úgy értendő a kérdés, mint az unásig ismételt, Brian életéből való "Mit adtak nekünk a rómaiak?" idézet. A válasznál nem gondolok nagy, és távlati dolgokra, sem az emberiségre, sem Jeruzsálemre, de még Európára sem (a Twin Peaks filmsorozat hatása e kategóriákban nem hiszem, hogy értelmezhető:)) Önző módon, inkább a saját korosztályomra - na, jó legyen plusz-mínusz tíz év - gondolok, hogy nekünk mit adott a kezdetekkor e különleges filmsorozat.


Nekünk, akik nagyjából akkor fejeztük be az általános iskolát/kezdtük el a gimnáziumot, amikor először vetítették Magyarországon David Lynch és Mark Frost filmjét. Nekünk, akik addig főleg Csehszlovák filmsorozatokat láttunk, meg Derrick-et, Lindát, Szomszédokat. Misztikus thrillereket aligha; hiszen a videózás és az ahhoz kapcsolódó "csodás" hangalámondásos filmek elterjedése is épp ezekre az évekre tehető.

Szóval, nekünk (akiknek voltak olyan jó fejek a szülei, hogy megengedték, hogy a késő esti órákban megnézhessük a filmet, és nem is váltottak azzal csatornát, hogy "mi ez a hülyeség?"), illetve személy szerint nekem, elég sokat adott Twin Peaks misztikus világa. Első körben mindjárt egy örök emléket, amin ma is jókat bírok szórakozni, ha eszembe jut. Úgy esett, hogy a második évad utolsó részének vetítésekor épp a tornyiszentmiklósi vadászkastélyban táboroztunk. Az első gimnáziumi év utáni nyár volt ez; valamilyen pszichológiai, vagy személyiségfejlesztő tábor (már nem tudom pontosan milyen néven futott), amit Estee barátnőm anyukája szervezett/vezetett. Szerintem nagyjából a buli kedvéért mentem, meg erdő, jó levegő...

(Forrás: flickr.com)

A személyiségfejlődésünk részeként aztán kikönyörögtük, hogy keressenek már nekünk a faluban valakit, akinél megnézhetjük a sorozat utolsó részét, különben tinédzser-lázadás lesz! A vadászkastélyban ugyanis csak "hangyafoci" ment a tévében - messze volt még a digitális átállás korszaka. Szerencsénkre a kastélyt üzemeltető néni megengedte, hogy páran beüljünk a kis falusi házikójának azon szobájába, ahol a tévé volt (klasszik csipketerítővel a tetején). BOB aztán szépen be is költözött Cooper ügynökbe (Oké, ez spoiler volt. Van aki még nem tudta?), mi meg teljesen kétségbeestünk, hogy akkor most mi volt ez, és különben is ki ölte meg Laura Palmert? (Az apja? Nem! De hülye vagy, a BOB!).

Már-már túl is tettük magunkat azon, hogy a happy end (amit úgy megszoktunk a szocializmus éveiben vetített filmek alatt) az itt bizony elmaradt. Azzal azonban nem számoltunk, hogy a kissé félelmetes befejezés (és utolsó képkockák) után nekünk bizony vissza kell sétálni a vadászházba; mégpedig az erdőn át. Most ha azt mondom, hogy menet közben tele lett a gatyánk, akkor nagyon nőiesen és nyomdakészen fogalmaztam. A lényeg, hogy totál be voltunk parázva: sötét volt, ágak recsegtek, madarak huhogtak, árnyakat láttunk, meg szikomorfákat, a végén már törpéket és óriásokat is, és szentül azt hittük, hogy mindjárt elnyel minket a Fekete barlang. Nyilván nem nyelt, de még egész éjszaka hangokat hallottam, pedig csak hatalmas éjszakai lepkék surrogtak a szobában (évekig undorodtam is tőlük).


Ennyit a személyiségfejlődésről... :) Illetve mégsem, mert a sorozat igenis nagy hatással volt rám és a későbbi gondolkodásomra; legyen szó irodalmi művek, filmek, vagy képzőművészeti alkotások befogadásáról, értelmezéséről.
Kezdve azzal, hogy ideje volt rájönni: nincs mindig happy end. Ezenkívül, hogy a cselekmény nem mindig lineáris és ok-okozati. A kisvárosban élő, látszólag normális, hétköznapi emberek tele vannak titokkal, sőt valójában nagyon furcsa lények. Mert mindenki rejteget valamit, és ha a dolgok mélyére nézünk, egyáltalán nem is hétköznapiak. Mások. És másságuk, furcsaságuk sajátos társadalmi folyamatokat, kapcsolati hálókat indít be a városban.
Nem minden az, aminek látszik: a szőke, jó tanuló szépség, lehet hogy egy férfifaló ribanc, a gondosnak tűnő apa, lehet hogy gyilkos, a jól nevelt fiú drogos. És úgy általában is, mindenkinek van valami vaj a füle mögött. ("A baglyok nem azok, amiknek látszanak.") Valóság és képzelet, realitás és transzcendencia összemosódik; és igenis van átjárás az álom és az ébrenlét, az evilág és másvilág között. Ja, és tegyük hozzá gyorsan: nem mindenki jó. A gonoszok, vagyis a BOB-ok köztünk élnek, sőt bizony időnként bennünk vannak, így jó, ha az ember a saját démonjaival is szembenéz és leszámol. Ha van ereje hozzá... Szóval a film hatására nagyjából minden átalakult, amit addig a szövegek, képek, látható világ értelmezéséről tanultunk, és merőben más síkra (egy elvontabb, filozofikusabb területre) terelődött a gondolkodásunk.


A krimi, mint műfaj ebben a gyilkossággal induló filmben teljesen másodlagossá fajult az idő múlásával. Egyre több nyom, összekuszált szál lett és egyre több megfejtésre váró titok és jelrendszer. Amiben a paráztatáson, elgondolkodtatáson és meghökkentésen túl kiváló Lynch és Frost, az a néző szívatása - de erre csak sokkal később jöttem rá. Folyamatosan azt játsszák, hogy "most kell nagyon figyelned, mert most ez egy olyan szimbólum, olyan mondat, olyan mögöttes jelentés volt, amiből megfejtheted a rejtvényt". Főleg, ha Sólyom, vagy Tuskó Lady mondja. Nem, bakker, nem fejtheted meg... de tuti, hogy továbbra is meredt szemekkel bámulod a képernyőt, és napokig agyalsz az egészen.

Vagy lehet, hogy 25 évig. Hiszen a záró jelenetben Laura a Fekete barlangban azt mondja Coopernek, hogy "25 év múlva találkozunk, de addig is..." Addig is, mi???!!! Na, most végre megtudjuk, mert letelt az idő, és már fut a 3. évad.


Részemről az "addig is" évei alatt rászoktam a kávéra (Damn good coffee!), imádom a cseresznyés pitét, a fura, titokzatos, nem hétköznapi alakokat, meg a rejtélyes dolgokat. Na, és a közízlésnek nem mindig tetsző művészeti áramlatokat. Nem akarok mindig lineárisan és logikusan gondolkodni. Hiszek az ösztönösségben, és abban, hogy a tudat alatti tartományokból érkező jeleknek üzenet értéke van. (Ezek helyes értelmezését talán egy életen át sem lehet tökéletesre fejleszteni.)
Ja és persze ronggyá olvastam a nyitóképen látható könyveket. Úristen, csak most látom, hogy 188 és 198 forintba kerültek! :)))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül

Bunkertúra a Csepel Művekben - Légoltalmi kiképzés, szimulációval