Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Az úgy volt, hogy tavaly májusban lázas betegen elaludtam a nappali kanapéján. Mögöttem nyitott ablak. Valamivel később ütemes puffogásra ébredtem. Ismerős volt a zaj, bár eléggé lehetetlennek tűnt, hogy valaki még tényleg ilyet tesz; szőnyeget porol, napsütéses tavaszi délelőttön. Ahelyett, hogy élvezné a friss levegőt, a többit meg rábízná a mosodára... és nem zavarna a gyógyulás folyamatában! :)

A hölgy sem volt már fiatal, meg a szőnyeg sem - ennyit sikerült megállapítanom "félig-zombin". Közben azért elhatároztam, hogyha képes leszek elhagyni a lakást, akkor körbejárom ezt a szőnyegporoló-állvány témát: hogy mennyi maradt még a városban és hol lelhetők fel pontosan ezek az ötvenes-hatvanas évekből itt maradt - nem túl szép - utcabútorok. (Gangos bérházak nincsenek Zalaegerszegen - illetve csak egy - így udvarokra sajnos nem tudok belesni.)
Nyár lett aztán, és voltak izgalmasabb kalandjaim is annál, minthogy szőnyegporolók után kutassak. Szóval, el is felejtettem a dolgot (vagy csak elraktároztam a tudatalatti tartományaimba, mint afféle lázálmot). Egészen mostanáig.

Néhány hete ugyanis az történt, hogy kicsivel korábban érkeztem egy eseményre, felesleges ücsörgés helyett meg jobban szeretek mozogni, így mentem egy kört a Landorhegyi-Göcseji-Déryné út tömbben. Hideg volt, szürkeség, meg sűrű köd; az a fel nem szálló fajta. Amiben eltűnnek a kontúrok. Két ház között mégis élesen kirajzolódott valami: egy szőnyegporoló-állvány egyszerű geometriája. Mellette lámpaoszlop, mögötte színesre festett házfal. Mintegy minimalista festmény. Muszáj volt lefotózni. Ezzel együtt pedig megint kíváncsi lettem, hogy mi is a helyzet ezekkel az állványokkal.

Nem számoltam meg, hogy pontosan hány darab van még belőlük Zalaegerszegen, de jóval több annál, mint amit elsőre gondolnánk. Határozottan időtálló objektumoknak tűnnek! Persze kissé megkoptak, megsüllyedtek, elgörbültek, megrepedtek, rozsdássá váltak. Funkciójukat is elveszítették; a laminált padlók és robotporszívók korában. Első használóik közül pedig már csak kevesen élnek. A technika és a lakásdizájn rengeteget változott azóta, hogy a tisztítószerek piacáról már ne is beszéljünk. Az állványok még a padlószőnyeg előtti évtizedek életmódjáról és lakáskultúrájáról tanúskodnak. Amikor a tavaszi nagytakarítás elképzelhetetlen volt a hangos és látványos porolás nélkül.
A porolókhoz tartozó, 1950-es, 60-as években épült - eredetileg 2 vagy 4 emeletes - házak főleg a Platán sor mellett, a Landorhegyi út mentén, a Jókai- és a Mikes utcákban, valamint a színház környékén találhatók, de az Olajmunkás út, Köztársaság út elején is akad belőlük néhány.

A téma azért is érdekes, mert míg az épületek rekonstrukciója (szigetelés, nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés, tetőtér-ráépítés, stb.) folyamatosan zajlik, addig a szőnyegporoló-állványok teljesen elfelejtődtek. Nem újultak meg, és nem is távolították el őket (még a legrosszabb állapotban lévő példányokat sem). Kicsit olyanok, mint Pom Pom meséiben az elhanyagolt, magukra maradt tárgyak. (Csak nehogy unalmukban életre keljenek, és valami rosszaságon törjék a fejüket.) A rajzfilmben legalább Gombóc Artúr mindenkit megment azzal, hogy új feladatot talál az elkallódott "lényeknek".
Itt viszont nem valószínű, hogy bárki is új funkciót ad majd ezeknek az idejétmúlt eszközöknek. Maximum sportolásra volnának jók (mint ahogy régen is, két porolás között leginkább gyerekek lógtak rajtuk, vagy alkalmi focikapuként működtek). Bár nem lennének éppen EU-konform "street workout" tornaszerek.

A lakóközösségek szemlátomást azért jól elvannak velük: környezetüket szépen parkosították. Vagy elrejtették őket néhány nagyobb bokor/fa mögé. Ezért sincsenek annyira a szemünk előtt az év nagyobbik részében. A sivár téli hónapokban azonban előbukkannak, teljes - rozsdás és torz - valóságukban.

WARNING! Néhány helyen még őskövület ruhaszárítót is látni! :)

Több fotó: