KULToUR-Vidék

Túrázás közben időnkét nagyon fura, és egyben roppant szórakoztató elnevezésekkel lehet találkozni, már ami az egyes állomáshelyek (legyen az természeti képződmény, mesterséges objektum, vagy épített örökség) neveit illeti. Legutóbb például a Keszthelyi-hegység gyenesdiási szakaszán kirándultunk; ahol is a Szent Ilonáról elnevezett kápolnától egészen a Vadlánlikig (igen, Vadlány-lik) lehetett eljutni. Vagyis lesarkítva, a "szentségtől" valami démoni helyszínig; hiszen az majdnem biztos, hogy annak idején nem pozitív jelzőnek szánták, a "vad" szót egy leány esetében. (Sőt, még a vagányság kategóriájába sem tartozott az efféle "kihágás"). A név hallatán az ember hajlamos valami népi pajzánságra (perverzségre?) gondolni, vagy egy ledér nőszemélyre asszociálni. És talán nem is tévedünk sokat. A teljes valóságot persze sosem tudjuk meg, annyi azonban biztos (és tudományos), hogy egy ritka természeti képződményről, nevezetesen egy szélerózió által létrej...

A gyalogtúra jó dolog, még akkor is, ha az útvonal nem bővelkedik látnivalókban, és ha bizonyos távolság megtétele után elérkezik a holtpont. Ez az alvajárás fordított esete; vagyis mikor járás közben relaxál az ember, szemét behunyva. Hogy ezt hogyan és mikor célszerű megtenni, arról később. A lényeg, hogy utána újult erővel lehet folytatni a hátralévő utat. Kilátás a Máté-kúttól Időnként előáll az a furcsa helyzet, hogy egy-egy olyan téma, mellyel újságíróként találkozom, később a saját életemben is valósággá válik. Nevezetesen: májusban a Balaton Magazinnak írtam egy cikket a tavat érintő Országos Kéktúra útvonalakról, melynek első szakasza a Keszthelytől Tapolcáig húzódó turistaút. Néhány hete aztán azzal állt elő az egyik kedves barátom, hogy mi lenne ha szerveznénk egy őszi kirándulást, és hogy ő a Tapolca-Keszthely közötti kéktúrára gondolt. Micsoda véletlen! Oké, menjünk! Ugyan éppen a fordított irány, mint amin elméletben már átvergődtem magam, de hát tökmindegy, hog...