KULToUR-Vidék

Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe az Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma. Tehát a terasz üres volt és nyugodt. Ami elég nagy ritkaságnak számít a műintézmény történetében. Az 1956-os nyitás óta - néhány felújítást leszámítva - nem is tudom, hogy volt-e olyan esemény, ami hosszabb bezárásra kényszerítette a helyet. Mint ahogy azt sem, hogy hány ehhez hasonló "őskocsma" működik még a városban? Szóval a fent említett nyugodtság egyrészt nagyon furcsa volt, másrészt pedig ihletet adott ahhoz, hogy kicsit utánanézzek a presszó történetének a korabeli sajtóban, hátha akad valami érdekes. Akadt... Például ma már olyan megmosolyogni való apróságok, hogy 1964-ben egészen éjjel 1 óráig lehetett itt szilveszterk...

Megérkezni egy fővárosba éppen akkor, amikor kikap az ország futballcsapata az EB-n, nem a leglelkesítőbb dolog. Dublin, június 26.; negyed órával a mérkőzés után. Mindenki részeg. Ez nem túlzás, ez komoly! Talán még abban a kutyában is volt némi töltés, akit a gazdája tolt egy elkötött bevásárlókocsiban valahonnan valahová. Csupa zöld :) Egy leittasodott nagyvárosban, felspannolt drukkerek és lehangolt polgárok között gyalogolni az esőben a szállás felé, maga az idegenség állapota. Hogy nem vagy futballrajongó, az dupla kirekesztettség - legalább is ezt érzed. Plusz a saját előítéleteid a "focihuligánokkal" kapcsolatban: valamiért az kattog az agyadban, hogy biztos mindjárt balhé lesz. Próbálsz menekülési útvonalat (vagy legalább egy rést) keresni a szemből is, oldalról is folyamatosan jövő, zöldbe öltözött és nemzeti színűre sminkelt tömegben. De fölösleges a para, mert itt nincs semmi agresszió. Dublin pedig van annyira multikulturális, hogy nem kíváncsi a te ideg...

Mindjárt az elején bevallom, hogy a zalaegerszegi Várkör utcában lévő Gól borozó/söröző halványan sem volt az a típusú vendéglátóipari egység, amilyenekbe járni szoktam (lány létemre, de erről  majd később...). Még újságíró gyakornok koromban menekültem be egyszer egyik kollégámmal egy jeges március 15-én, mert a Deák téri szónoklatnak és néptáncparádénak sehogy sem akart vége lenni. Hideg volt, na, és mivel munkaszüneti napról beszélünk, esély sem volt rá, hogy a környéken találunk valami melegedőt. Emlékszem, az eredeti terv szerint Unicumot kellett volna inni, de menet közben elszállt a bátorságom. Mégis csak délelőtt volt, és amúgy sem rajongok a töményért. Szóval, teát kértem, amitől elég furcsán éreztem magam a helyen. A "helybéliek" meg elég furcsán néztek rám. Amolyan "bezzeg-kocsma" volt ez. A kifejezés egyenesen a Pilisből jön, ahol egy gyalogtúra alkalmával - talán Pilisszentkereszten jártunk - megkérdeztük a szállásadónkat, hogy hol tudunk a körny...