KULToUR-Vidék

Van abban valami báj, ahogy az adventi időszakban megindul a tömeg délutánonként a zalaegerszegi városközpont felé. A báj szót itt hagyományos, boszorkányos értelmében használom, mert a munkából kiszabadult emberek időnként tényleg olyan ábrázattal közelítenek a Dísz tér felé, mintha valaki varázserővel irányítaná őket; pont akkor, pont arra a helyre. Az erő persze leginkább az illatokban, ízekben és fényekben rejlik. Az idei adventi hetekre egy forralt bor ösvénnyé változott a belváros, hiszen a városháza előtti tértől egészen a Mindszenty térig végigihatjuk és -ehetjük a Kossuth utcát (már ha bírjuk). A központi elem pedig mi más lenne, mint a Dísz tér. Az a Dísz tér, ami átépítése óta rengeteg kritikát kapott, ám úgy látszik az idei karácsonyi díszcsomagolás annyira jól sikerült, hogy még azok is lelkendeznek és képeket osztanak meg róla a közösségi oldalakon, akik eddig legszívesebben elkerülték, vagy visszabontatták volna. Persze egyszer a karácsonynak is vége lesz. Ar

Eredetileg nem terveztem, hogy a KulTour-Vidéken budapesti történésekről is beszámolok. Most mégis kivételt teszek, mert egy olyan kezdeményezésről (illetve kezdeményezésekről) van szó, amit egyrészt kisebb városokban is el lehet indítani, másrészt a főváros alaposabb megismerését szolgálja. Ráadásul nem unalmas, szájbarágós módon, hanem a kíváncsiságra, titkokra és a felfedezés örömére alapozva. Az utóbbi években egyre népszerűbbek lettek a tematikus városi séták Budapesten. Több cég és egyesület foglalkozik azzal, hogy egy-egy városrész történetét, vagy építészeti értékeit bemutassa a környéken élőknek, akik így néhány órára turistának érezhetik magukat saját városukban. Lehet persze azt mondani, hogy ez is csak egy biznisz (általában 1500-3500 Ft körül vannak séták) és a túraszervezők egyre hangzatosabb címekkel próbálnak egymásra licitálni, immár nemcsak a helyben élőket, hanem a turistákat is megcélozva. Ettől függetlenül mégiscsak a lakóhely jobb megismerésérő

Október vége, 17 fok, napsütés. Az olaszok fáznak; 25 fokosra fűtik a szállodai szobákat, vastag kabátban, sálban és sapkában várják reggel a Velencébe induló hajót Punta Sabbioni kikötőjében. A több mint két hetes magyarországi esőzés és sötétség után tavaszi energiák kezdenek el áramlani az emberben a melegtől és a tengeri széltől. Muszáj a szabadtéri ülést választani a hajón; szemben a nappal, kabát nélkül. Bár annyira laza sosem leszek, mint az angolok és a norvégok, akik szandálban és trikóban teszik ugyanezt. Látkép cölöpökkel Lehet, hogy rosszul vagyok összedrótozva, de Velencét közel sem tartom annyira romantikus városnak, mint amennyire azt évtizedek (vagy évszázadok) óta hirdetik a marketingkiadványok, és amik miatt többnyire mindenki annak is hiszi. Sőt, az "Adria királynője" kitüntető címmel is sokkal szívesebben megajándékoznék néhány horvátországi városkát. Számoljunk le a sztereotípiákkal, meg a giccses képsorokkal, ha Velencére gondolunk: hagyjuk a S