KULToUR-Vidék

Talán az óvodai tejbedara szörnyű emléke, majd az iskolában kiosztott briós/karamellás tej éveken át kísértő rémképe volt az oka annak, hogy a reggelit hosszú ideig szabotáltam. A szüleim persze próbálkoztak egy darabig mindenféle kenyérre kenhető, meg zsemlébe való akármicsodákkal. Kísérleti jelleggel édes kakaóval, teával; hisz' nem illik üres gyomorral iskolába menni. Többnyire mégis úgy mentem. A reggelire szánt szendvics alufóliába csomagolva, a tea sárga citromleves-flakonba töltve landolt a hátizsákban. "Igen_Anyu_legkésőbb_az_első_óra_után_mindenképpen_ megeszem!" Ha ez véletlenül mégsem így történt, akkor legalább délután osztálykirándulás-ízű zsemlét rágcsálhatott hazafelé az ember. Mennyivel jobb volt gimnazistának lenni! Kellő távolságra volt az otthontól, ezért jóval korábban kellett kelni mint az azt megelőző 8 évben. Reggelizés szóba se került. Menet közben a Vizslaparkon át simán el lehetett szívni egy cigit (éhgyomorra, Szakállas Tanár urat nagy ívb...

Megérkezni egy fővárosba éppen akkor, amikor kikap az ország futballcsapata az EB-n, nem a leglelkesítőbb dolog. Dublin, június 26.; negyed órával a mérkőzés után. Mindenki részeg. Ez nem túlzás, ez komoly! Talán még abban a kutyában is volt némi töltés, akit a gazdája tolt egy elkötött bevásárlókocsiban valahonnan valahová. Csupa zöld :) Egy leittasodott nagyvárosban, felspannolt drukkerek és lehangolt polgárok között gyalogolni az esőben a szállás felé, maga az idegenség állapota. Hogy nem vagy futballrajongó, az dupla kirekesztettség - legalább is ezt érzed. Plusz a saját előítéleteid a "focihuligánokkal" kapcsolatban: valamiért az kattog az agyadban, hogy biztos mindjárt balhé lesz. Próbálsz menekülési útvonalat (vagy legalább egy rést) keresni a szemből is, oldalról is folyamatosan jövő, zöldbe öltözött és nemzeti színűre sminkelt tömegben. De fölösleges a para, mert itt nincs semmi agresszió. Dublin pedig van annyira multikulturális, hogy nem kíváncsi a te ideg...