Ébresztő, reggeli! - Napindító (kultúr)szokások

Talán az óvodai tejbedara szörnyű emléke, majd az iskolában kiosztott briós/karamellás tej éveken át kísértő rémképe volt az oka annak, hogy a reggelit hosszú ideig szabotáltam. A szüleim persze próbálkoztak egy darabig mindenféle kenyérre kenhető, meg zsemlébe való akármicsodákkal. Kísérleti jelleggel édes kakaóval, teával; hisz' nem illik üres gyomorral iskolába menni. Többnyire mégis úgy mentem. A reggelire szánt szendvics alufóliába csomagolva, a tea sárga citromleves-flakonba töltve landolt a hátizsákban. "Igen_Anyu_legkésőbb_az_első_óra_után_mindenképpen_ megeszem!" Ha ez véletlenül mégsem így történt, akkor legalább délután osztálykirándulás-ízű zsemlét rágcsálhatott hazafelé az ember.


Mennyivel jobb volt gimnazistának lenni! Kellő távolságra volt az otthontól, ezért jóval korábban kellett kelni mint az azt megelőző 8 évben. Reggelizés szóba se került. Menet közben a Vizslaparkon át simán el lehetett szívni egy cigit (éhgyomorra, Szakállas Tanár urat nagy ívben kikerülve). És volt büfé! A rendszerváltozást követő vállalkozói kedvnek hála, nemcsak szikkadt parizeres zsemlével, sportszelettel. Igazi tinédzser-hizlaló objektum volt ez az aula sarkában, csupa olyan finomsággal és nyalánksággal, amit ma törvényileg tiltanak. Ha pedig elfogyott a zsebpénz, mindig ott volt a FélegyPeti, akitől lehetett egy-egy szenyát kunyerálni (full kalóriás, home made, Nagykapornak-speciality). Gyakorlatilag ezek sem reggelik voltak, sokkal inkább tízóraik. De legalább ettem valamit ebéd előtt.

A felnőtt létben az volt a jó, hogy (eleinte) nem kellett korán kelni. Így jó pár évig a "minek reggelizzek, úgyis mindjárt ebédelni kell" szellemben teltek (tengtek) a napjaim. Történt persze mindenféle dolog, ami motiválta a napindító étkezést. Másnapos reggelek fesztiválokon (értsd: szörnyű migrénnel májkrémet tunkolni édes keksszel - úristen!:). Hegyi piknik "korán indulós" túrákon, szerelmes ébredések ágyban eszegetéssel, meg félnapos vonatozások valamely nemzetközi vasúttársaság "nem finom, de muszáj ennem valamit" reggelijével. Most meg már annyira fel vagyok nőve(?), hogy létezik valamiféle napi rutin az életemben - még akkor is, ha nem kell 8 órára járnom sehová -, aminek része lett a reggelizés is. Hogy meglegyen az a bizonyos délig tartó lendület - vagy hogy mondják. (Bár az a helyzet, hogy akármit is csinálok, nálam csak déltől jön a lendület; de legalább kitart éjfélig).


Mégis, mi van akkor, ha épp a napi rutin az, ami tönkreteszi az ember létezését, hiszen szinte mindenkitől azt hallani, hogy a reggeli egyáltalán nem fér bele a napindításba. Mert 8 órára be kell érni a munkahelyre, és előtte még a gyereket el kell vinni az oviba-isibe, meg még a kutyával is le kéne ugrani egy gyors körre. "Majd veszek valamit a közeli pékségben, és a melóhelyen elrágom". Szóval a reggelek többnyire az ideges készülődésekről, kapkodásokról szólnak. Pedig ha a dolgok már reggel elcsesződnek, akkor a hajnali feszkó kitart egész nap; és ha nem is folyamatosan, de alattomos hullámokban újra és újra felüti fejét az idegesség. Ezzel pedig hosszú hónapokig, évekig el lehet lenni. Nem csoda, hogy össztársadalmi szinten igencsak előkelő helyen állunk stresszhormon termelésben az európai versenytársakhoz képest. Tudom, most eléggé sarkítottam :)

Nyilván minderről nem csak a napi első nyugodt étkezés megléte vagy nemléte tehet, és a problémákat nem oldja meg önmagában a reggelizés ténye. De ha már Európát emlegettem: épp külföldön járva tűnt fel, hogy mennyivel másképp állnak ehhez a kérdéshez akár a tőlünk nyugatabbra, akár a tőlünk délebbre lévő országok. Nem tudom, hogy csinálják, de mintha sokkal több idejük lenne reggel önmagukkal foglalkozni, vagy társas életet élni. Vannak e célra specializálódott vendéglátóhelyek is, és a legtöbb kávéházban/teaházban/bisztróban alapból lehet reggeli menüket választani. Ez viszonylag változatos (toast, tojás, virsli, croissant, vaj, jam), viszont sok országban leginkább édes, mint sós, vagy baromi zsíros (ráadásul nekem hiányzik belőle a kellő mennyiségű nyers zöldség, így néhány nap után paradicsom- és uborka elvonási tüneteim vannak); de legalább van.


Sokáig hittem azt, hogy hozzám hasonló turisták ücsörögnek ilyen helyeken a reggeli, délelőtti órákban, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon is sok közöttük a helyi arc. Felismerni őket - a beszédükön túl - a gesztusaikból, térhasználatukból, na meg a pincérrel való cinkos viszonyukból. Kisebb-nagyobb utazások alkalmával a kötelező látnivalókon túl gyakran sokkal izgalmasabb dolog "kifigyelni" az ott élők szokásait; kiragadni egy-egy érdekesebb arcot, vagy társaságot a tömegből, és néhány percig rájuk fókuszálni. Öröm látni, hogy lesznek minden korty cappuccino után éberebbek és hangosabbak az olasz férfiak. Vaskos napilapok mögül átkiabálva a szomszéd asztalhoz az előző esti meccs fontos részleteit. Hogyan kanalazzák az éjszakai bulitól megfáradt arcú, bécsi egyetemista lányok a lágytojást egy kávéház emeletén. Vagy, hogy milyen fontos dolgokról beszélhet két öltönyös, visszafogott gesztusú, üzletembernek látszó fiatal pali Köln belvárosában, vödörnyi hosszú kávék és némi szendvics mellet.


A reggelizés szokásait nem is csak olyan szempontból érdemes megfigyelni, hogy hol mit és mennyit esznek, hanem hogy milyen körülmények között, és mennyi időt szánnak rá. Mert a reggeli étkezés egyfajta tükör: az adott ország gazdasági, foglalkoztatottsági, szociokulturális tükre. Ahol ugyanis rugalmasabb a munkaidő, változatosabb a munkakezdés ideje, több a vállalkozó (időbeosztásával maga rendelkező), vagy részmunkaidős, otthoni munkát végző egyén, ott nyilván sokkal inkább van idő egy lassúbb, ráérősebb napindításra. Az erre fordított félórák, órák, pedig egyáltalán nem haszontalanok, hiszen egy sor dolgot meg lehet közben beszélni, ha pedig egyedül vagyunk, fejben rá lehet készülni a nap további részére; de kisebb telefonbeszélgetéseket, e-maileket is le lehet bonyolítani közben.

Itthon mintha sokkal rejtőzködőbbek, szemérmesebbek lennének e téren az emberek. Hisz még mindig él az a vélekedés, hogy aki reggel (vagy úgy általában napközben) vendéglátóhelyen ücsörög, az minimum naplopó, tróger. Vagy művész. A lényeg, hogy "hú, de ráér". A többség pedig sokkal jobban szeret nagyon fontosnak és elfoglaltnak látszani; olyan embernek, akinek még enni sincs ideje egész nap. Nyilván mindig van olyan aki aktuálisan tényleg nem ér rá, vagy egyszerűen nem telik rá neki; és nemcsak itthon, hanem külföldön is.


A reggelizés kultúrája pedig nem is mérhető csak abban, hogy ki mennyiszer látogat el egy-egy kávéházba. Ugyanilyen fontos az otthon elkészített menü is. Néhány külföldön élő ismerősömmel beszélgetve az derült ki, hogy határainkon túl erre is szívesebben fordítanak időt, még hétköznapokon is. Sőt, egy külföldre költözés nagymértékben képes módosítani a reggeli szokásokat és a reggelizés szokásait. Egy Írországban élő barátom például nemrégiben arról mesélt, hogy mióta külföldön él a hagyományos magyar kenyér-vaj-felvágott-tea reggeli helyett egyre többször fogyaszt meleg ételt, mondjuk tojást. Az angolszász hagyományoknak hála, pedig a paradicsomszószos fehérbab, a gomba, a szalonna és a zabkása (ami ott poridge) is repertoáron van. Olyannyira, hogy nagyjából kétnaponta valamilyen villásreggeli kerül az asztalra. Márpedig ezek elkészítéséhez kell azért némi idő. Egy Németországban élő kedves ismerősöm pedig azt mesélte, hogy a németek nagyon gyakran hívják meg egymást reggelizni. Sok olyan hely van, ahol be lehet fizetni svédasztalos reggelikre. Nagyobb társaságok persze főleg hétvégén járnak el ilyen vendéglátóhelyekre, amik viszont annyira népszerűek, hogy hetekkel előbb asztalt kell foglalni. Érdekességképpen azt is elmondta, hogy mióta külföldön él, nem eszik reggelire kolbászt, szalámit vagy szalonnát, ami itthon eléggé jellemző volt rá. Sokkal inkább müzlit, majd kenyeret, "soványabb" felvágottakkal, sajtokkal, de a lazac is közkedvelt. Ami viszont hiányzik a német reggelikből, az bizony a zöldség.
Érdekes, hogy a magyarok inkább a törökökhöz és a mediterrán országokhoz hasonlatosak e téren, hiszen ott esznek sok friss paradicsomot, uborkát, paprikát a reggelihez.


Persze lassú változás azért Magyarországon is tapasztalható a reggelizés kultúráját illetően. Főleg Budapesten, a nagyobb egyetemi városokban, idegenforgalmi központokban (igaz utóbbiaknál a dolog eléggé szezonális) nyíltak reggelizésre specializálódott helyek. A látványpékségek megjelenése, valamint a régi tejivók kínálatának és hangulatának afféle modern tejbárokká "transzformálása" is segítette ezt a változást. Ezeken a helyeken elvárható, hogy magyar termelőtől vásároljanak alapanyagot, friss és minőségi áruból készüljenek az enni- és innivalók. Arról nem is beszélve, hogy egyre nagyobb az igény a különböző "mentes" (laktóz, glutén, tojás) fogásokra is.


Vidéken persze van még hová fejlődni. A barátaimmal néhány éve például rászoktunk a Mikulásreggelikre; vagyis a Mikulás örömére elmegyünk valahová egy közös reggelire (mindegy, hogy hétköznapra vagy hétvégére esik az ünnep). Viszont szinte minden évben fejtörést okoz, hogy Zalaegerszegen hol találunk olyan helyet, ami mondjuk hétköznap már 7 órakor nyitva van (hiszen a többségnek 8-ra be kell érni a munkahelyére), és ahol azért van választék is. Mondjuk gluténmentes menüvel tarkítva, mivel van lisztérzékeny a csapatban. Az meg már maga lenne a luxus, ha belefutnánk egy olyan helybe, ahol mondjuk van tojás, vagy felvágott nélküli, egyszerű sajtból és zöldségből álló szendvics.



Arról a hiányosságról nem is beszélve, hogy a városban épp a vasútállomás és a kórház környékén nem találni egyetlen reggelizésre alkalmas pékséget vagy kávézót sem. Nehogy már be tudjon ugrani az állomás környékén egy gyors reggelire az, aki útnak indul (tudom, keljen időben, és csomagoljon alufóliába szalámis szendvicset). Ennél is rosszabb az, amikor kora reggeltől kell ücsörögni étlen-szomjan a rendelőintézetben vérvételre várva, és onnan szabadulva nem találni semmi normális, étkezésre, teázásra alkalmas helyet a közelben (nem, nem vagyok hajlandó az SZTK-büfébe menni!). Tudom: kisváros ez, és a végén még a vendéglős nyakán maradna az egész reggeli menü. De mi van, ha mégis tenne egy próbát valaki...


Nemrég jártam Tatán, ahol az óváros közelében feltűnt egy a mi Kávélaborunkhoz igencsak hasonló hely. Modern dizájn, igényes kávéfajták, minőségi pékáruk, toast-ok, sütemények. És ott bizony volt reggeli menü (tojás alapon, zöldségekkel, friss croissant-tal), délig! Ez utóbbi talán egy jó  megoldás lehet az üzlettulajdonosoknak, mert sokan akár egy korai ebédként is szívesen elfogyasztanának egy efféle kombinációt.
A hely neve amúgy Ébresztő volt (aki arra jár lessen be; talán szezonon túl is nyitva van). Ezúton pedig én is ébresztőt fújok a helyi reggelizési kultúra mielőbbi talpra állítása érdekében! (Főleg, hogy már augusztus végén úgy érzem, hogy mindjárt itt a Mikulás.)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Mit adott nekünk a Twin Peaks?

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül