Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2021

A KÉPben: a nemeshetési templom

Kép
A Szentlélek római katolikus templom a hazai templomépítészet egyik ritkaságának számít. Sokszor hivatkoznak is rá turisztikai és építészeti lapok, de tudományos, művészeti publikációk is. Már elég régóta készültem ide, hiszen sok ismerősöm felhívta rá a figyelmemet az elmúlt években, de valahogy eddig nem került rá sor. Pár hete viszont a zalaegerszegi Páfrányok útja piros szakaszán túráztunk, ami épp Nemeshetésen halad át. Igaz, a templom előtt elvileg visszafordul az út a város (illetve Bozsok) irányába, de hát nyilvánvaló volt, hogy a templom nem maradhat ki. Úgyhogy a lépcsőjén tartottunk egy gyors ebédszünetet. (Ha már a járvány miatt úgyis minden zárva tart.) 🙂  A templomról dióhéjban a következőket érdemes tudni: - A szocializmus egyházellenes időszakában, jórészt lakossági összefogással (vagyis kalákában) épült 1974-től 1976-ig, Koroncz László, búcsúszentlászlói plébános irányítása mellett. A tervező Török Ferenc építész volt. - A ritkaságnak számító vasbeton imaház története