KULToUR-Vidék

Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe az Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma. Tehát a terasz üres volt és nyugodt. Ami elég nagy ritkaságnak számít a műintézmény történetében. Az 1956-os nyitás óta - néhány felújítást leszámítva - nem is tudom, hogy volt-e olyan esemény, ami hosszabb bezárásra kényszerítette a helyet. Mint ahogy azt sem, hogy hány ehhez hasonló "őskocsma" működik még a városban? Szóval a fent említett nyugodtság egyrészt nagyon furcsa volt, másrészt pedig ihletet adott ahhoz, hogy kicsit utánanézzek a presszó történetének a korabeli sajtóban, hátha akad valami érdekes. Akadt... Például ma már olyan megmosolyogni való apróságok, hogy 1964-ben egészen éjjel 1 óráig lehetett itt szilveszterk...

Néhány hete polgári védelmi kiképzésen vettem részt, Csepelen. Papírom is van róla. Az igazolást kiállító szerv nem más, mint a Csepeli Erőmű és Szolgáltató Üzemek Polgári Védelem Parancsnoksága. Most villoghatnék vele, hogy hú, de kemény csaj vagyok (nem vagyok): volt rohamsisak a fejemen, ráadásul eltöltöttem néhány órát egy légoltalmi óvóhelyen, ahol a mennyezetről és a falakról fürtökben lógtak le a gázálarcok. Gyorsan bevallom, hogy mindez csak "játszásiból" történt (szülinapi ajándékként), és maga az igazolás is csupán egy emlék arról, hogy részt vettem egy csoportos, budapesti városnéző túrán. A téma - amit ez a négyórás kirándulás feldolgoz - viszont korántsem játék. Mert a II. világháborús bombázások korába kalauzolja a látogatót. Nagyon informatív és nagyon átélhető módon. A 2. számú bunker... Csepel első hallásra nem az a hely, ahová feltétlenül el szeretne menni az ember. Aktuálpolitikai asszociációkon túl, maximum a Csepel bicikli, és egy szebb...

Az úgy volt, hogy tavaly májusban lázas betegen elaludtam a nappali kanapéján. Mögöttem nyitott ablak. Valamivel később ütemes puffogásra ébredtem. Ismerős volt a zaj, bár eléggé lehetetlennek tűnt, hogy valaki még tényleg ilyet tesz; szőnyeget porol, napsütéses tavaszi délelőttön. Ahelyett, hogy élvezné a friss levegőt, a többit meg rábízná a mosodára... és nem zavarna a gyógyulás folyamatában! :) A hölgy sem volt már fiatal, meg a szőnyeg sem - ennyit sikerült megállapítanom "félig-zombin". Közben azért elhatároztam, hogyha képes leszek elhagyni a lakást, akkor körbejárom ezt a szőnyegporoló-állvány témát: hogy mennyi maradt még a városban és hol lelhetők fel pontosan ezek az ötvenes-hatvanas évekből itt maradt - nem túl szép - utcabútorok. (Gangos bérházak nincsenek Zalaegerszegen - illetve csak egy - így udvarokra sajnos nem tudok belesni.) Nyár lett aztán, és voltak izgalmasabb kalandjaim is annál, minthogy szőnyegporolók után kutassak. Szóval, el is felejtettem a...

A helyszín autentikus, az ünnep már nem. Nincs felvonulás, se sör-virsli akció. Lenin szobra a város múzeumának kőtárában pihen, limlomok közt; bár még áll, nem dőlt el. Ennyi jár is a régmúlt idők, meg a ház szellemének, hiszen pártszékháznak épült annak idején, nem múzeumnak. Aratók A "vasmű" parkolója tele van autókkal: igen, manapság munkaszüneti napon is dolgoznak. A munka ünnepén is! A szocialista ipar egyik legnagyobb mintavállalata - mely köré egy város épült fel - a rendszerváltozást követően részvénytársasággá alakult. Most a magyaron kívül EU-s, valamint orosz és ukrán zászló leng a homlokzatán. Mindez vagy a sors fintora, vagy így áll helyre a karmikus egyensúly :) Lenin a kuka mögött Május 1. Dunaújváros. Majális nélkül. Volt persze valamiféle ünnepi rendezvény a főtéren (lufi, lángos, kürtöskalács, meg zene a színpadon), de ennek már nem sok köze van a klasszikus majálisokhoz, és ez így van jól. Mert a város nem múzeum, nem kulissza, még csak nem...