Éva presszó és a súlytalanság állapota - Kocsmasztorik a múltból

Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe az Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma. Tehát a terasz üres volt és nyugodt. Ami elég nagy ritkaságnak számít a műintézmény történetében. Az 1956-os nyitás óta - néhány felújítást leszámítva - nem is tudom, hogy volt-e olyan esemény, ami hosszabb bezárásra kényszerítette a helyet. Mint ahogy azt sem, hogy hány ehhez hasonló "őskocsma" működik még a városban?


Szóval a fent említett nyugodtság egyrészt nagyon furcsa volt, másrészt pedig ihletet adott ahhoz, hogy kicsit utánanézzek a presszó történetének a korabeli sajtóban, hátha akad valami érdekes. Akadt...

Például ma már olyan megmosolyogni való apróságok, hogy 1964-ben egészen éjjel 1 óráig lehetett itt szilveszterkor mulatozni. 1970. augusztus 16-án pedig arról értekezett a Zalai Hírlap akkori tudósítója, hogy vajon mire is jó a szabadszombat (Szabadszombat-"mosogatással" címmel). A szerző szombat délelőtt fél 10-kor egyik ismerősével betért az Éva presszóba, ahol egy háromfős társaságot már a "súlytalanság állapotában" talált a hűtővitrin előtti asztalnál (akár űrhajósnövendékeknek is nézhetnénk őket - viccelődött az újságíró). Felvetve a kérdést, hogy vajon hogy lehet ilyen korán ennyire ittas állapotba keveredni. A talányt mindjárt meg is fejtették: biztos már tegnap este elkezdték a bulit, s nem volt idejük kijózanodni. Nos erre is jó a szabadszombat...

Az Arcanumot böngészve mindjárt az elején belefutottam a megyei napilap egyik 1974. január 10-én megjelent cikkébe is: Séta az udvariasság körül - Versenyben a vendéglátóipari egységek címmel. Már az első pár sor elolvasása után gyanúsan ismerősnek tűnt a stílus, melyben íródott a szöveg. Lejjebb görgetve nem is lepődtem meg nagyon, hogy Apukám neve tűnt fel szerzőként. Pláne, mert annak idején az Éva, a fiatal ZH-s újságírók egyik törzskocsmája volt, így gyerekkoromban párszor én is megfordultam ott.
A cikk - ami leginkább egy riport, vagy nevezzünk konkrétan kocsmatúrának - arról szól, hogy 1973-74-ben zajlott egy Udvariassági verseny az éttermek, kocsmák, presszók között, melyet a vendéglátóipari vállalat hirdetett meg. A játékban résztvevők mindezt egy kihelyezett táblával is jelezték. Az értékelésre pedig társadalmi zsűrit hoztak létre. A helyzet "komolyságát" talán jól mutatja, hogy a Zóna étterem egyik megkérdezett pincérének fogalma sem volt arról, hogy éppen zajlik egy ilyen verseny. De így legalább nem vált erőltetetten udvariassá az alkalmazott.  A verseny eredményét nem tudom, de ami az Éva presszót illeti, annyi kiderül a cikkből, hogy pincér nem volt a vendégtérben, vagyis csak a pultnál lehetett italt kérni, így eggyel kevesebb cikis szituáció adódhatott. Persze kellemetlen helyzetek így is előfordulhattak, és a pultosnak is lehetett rossz napja. Megesett az is, hogy a pultos hölgy a gallérjánál fogva rakott ki egy részeget a presszóból. (Lehet, hogy a kuncsaft sem volt éppen udvarias a személyzettel ezt megelőzően.)



És ha már presszó, akkor ne csak a szeszes ital jusson eszünkbe; a hetvenes évek közepétől árultak már az Évában fagylaltot is (ez még a nyolcvanas évek közepén is így volt, mert határozottan emlékszem itt fagyi evésre). És micsoda szörnyűség: egy másik cikk tanúsága szerint TEJET is lehetett venni. Amire az egyik törzsvendég meg is jegyezte, hogy őt bizony kinevetnék a társai, ha ezt kérné.

Az italmérő egység neve feltűnt párszor a bűnügyi hírek között is, mint dulakodások, verekedések színhelye, de hát ebben nem volt egyedüli eset a vendéglátóipari helyek között. A hetvenes évek közepén volt azonban egy hangosabb ügy is, ami miatt az akkori üzletvezetők bíróság elé is kerültek, mégpedig a vásárlók megkárosítása miatt. (A vád szerint az alkalmazottak a vendégek által kikért sör el nem fogyasztott részét összeöntötték, majd újra lekupakolták, és eladták.) Az eset persze egyből felvetette azt a témát is, hogy vajon hány másik vendéglátóhely használt még efféle trükköket?

Összességében azért inkább pozitív kép élt és él az emberek fejében a város egyik legrégibb kocsmája kapcsán. Jelzi ezt az is, hogy a hatvanas-hetvenes évekre már egy fontos igazodási pontja lett Zalaegerszegnek. Rendszeresen jelentek meg olyan hirdetések, hogy garázs/lakás eladó/kiadó az Éva presszó mögötti házakban, vagy hogy ilyen és olyan közlekedési baleset történt a presszó előtt. Mint ahogy fontos találkozási pont is volt. Nemcsak a már említett fiatal újságírók, értelmiségiek jártak ide, hanem a közeli nyomda, tejipari vállalat, ruhagyár dolgozói is. Vagy azok a szülők, akiknek a gyereke épp az uszodában tempózott a délutáni edzésen. A kilencvenes évektől pedig sokszor adott otthont különböző akusztikus koncerteknek gitáresteknek is a hely. Már az idejét sem tudom, hogy mikor voltam bent utoljára, de akkor még igazi retro-kocsma hangulata volt; a tipikus fa borítású pulttal és falakkal. Jellegzetes persze maga az épület is, melyben helyet kapott, hiszen a város egyik szocreál stílusú lakóházáról van szó. Érdekes, hogy a köznyelv nemes egyszerűséggel az "Éva-presszó épületének" hívja a házat.

A vendéglátóhely népszerűségének és hosszú életének talán az is az egyik titka, hogy gyakorlatilag a belváros, Kertváros, sőt Landorhegy felé vezető főbb utak metszéspontjában található. Ráadásul épp az ezekbe a városrészekbe haladó helyi járatok megállóinál. Így még azon sem kellett sokat filózniuk a kocsmába betérőknek, hogy igyanak-e, vagy vezessenek, mert többnyire mindig jött egy következő busz, ami hazavitte őket.



P.s.: A cikk nem reklám jelleggel készült, sokkal inkább szeretném vele megidézni kicsit Apukám "világát", hiszen épp a napokban lesz halálának 10. évfordulója.

(A járványügyi szabályok enyhítésének következtében a presszó terasza azóta természetesen megnyitott.)

Megjegyzések

  1. Én sűrűn felmegyek a mellette lévő lépcsőn, és töröm a fejemet, mi lehet benne? Sok Unicum, az biztos....Kutya legyek, ha ezek után meg nem nézem.....Szép dolog az emlékezés, el sem mentek, itt vannak velünk...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lövő felé bringaúton - Teskánd, végállomás!

Fűszeres gyógyital az asszonynép kedvére - Ürmösbor Szegedy Róza-módra