KULToUR-Vidék

Should I stay or should I go? Dilemmázhatnának magukban azok a köztéri alkotások, melyek itt rekedtek a múltból, vagyis a rendszerváltozás előtti időkből. Persze a szobrászok nem formáztak a fejükbe gondolkodásra alkalmas szervet, ezért nem agyalnak azon, hogy menjenek-e vagy maradjanak. Megteszik ezt helyettük mások. Nekem meg onnan jutott eszembe ez az eredtileg 1982-es punk nóta (by Clash), hogy az én korosztályom főleg egy 90-es évek elején futó Levi's reklámból ismeri a dalt. Vagyis azokból az évekből, amikor a "komcsi" szobroknak el kellett volna tűnniük; mindazokkal együtt akik megrendelték őket, vagy jeles alkalmakkor zászlókat lobogtattak körülöttük (nyilván nem Levi'sben). Úgy alakult, hogy voltak olyan művek, amik mentek a kukába, mások meg maradtak (hasonlóan a "megrendelőikhez", de az egy másik sztori és a legkevésbé sem KulTour-Vidékre való). Szóval néhány szobor túlélte a változó időket, mert mondjuk nem volt akkora szimbolikus jelentősége, va...

Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe az Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma. Tehát a terasz üres volt és nyugodt. Ami elég nagy ritkaságnak számít a műintézmény történetében. Az 1956-os nyitás óta - néhány felújítást leszámítva - nem is tudom, hogy volt-e olyan esemény, ami hosszabb bezárásra kényszerítette a helyet. Mint ahogy azt sem, hogy hány ehhez hasonló "őskocsma" működik még a városban? Szóval a fent említett nyugodtság egyrészt nagyon furcsa volt, másrészt pedig ihletet adott ahhoz, hogy kicsit utánanézzek a presszó történetének a korabeli sajtóban, hátha akad valami érdekes. Akadt... Például ma már olyan megmosolyogni való apróságok, hogy 1964-ben egészen éjjel 1 óráig lehetett itt szilveszterk...

A Déli Pályaudvar metróbejárata melletti lemezbolt kultikus helynek számított. Az a fajta "bűnbarlang" volt, amilyenre kisvárosokban kevés példa akadt, hiszen ha volt is zenebolt, oda kevesebb áru jutott el. Így a Déliben lévő üzletről tudott minden olyan vidéki alter-arc, rocker, hippi, dark, vagy punk (stb.), akinek épp erre az állomásra futott be a vonata. (Meg nyilván egyéb "feketeövesek" is ismerték a helyet). Egyszer - még általános iskolás korunkban - Pestre kirándultunk busszal: akinek jó jegyei voltak földrajzból, megnézhette a planetáriumot (vagy valami ehhez hasonló, "tanulásösztönző" akció keretében utazhattunk el). A barátnőmmel kikönyörögtük, hogy a visszaút előtt hadd metrózzunk át a Délibe. A Lemezboltba. Kíséret nélkül. Persze meg kellett ígérnünk, hogy nem térünk le a piros metró vonaláról, nem állunk szóba senkivel, nem rabolnak el minket útközben és a kijelölt időpontban szépen visszaérünk a gyülekezőhelyre. Blablabla. Riszpekt a ...

Fiatalok a Vizslaparkban, Fiatalok a Deák téren. Két korszak, két stílus, két teljesen más alkotói/megrendelői törekvés/szándék. Mégis egy ideje (elsétálva egyik vagy másik mellett), azon gondolkodom, hogy ez a két szobor, minden látszólagos különbözősége ellenére nagyon is összecseng. Mert a végső üzenet szinte ugyanaz: fiatalság, szabadság, szerelem (a kezdeti bénázásoktól az érettebb periódusig). Mindezek pedig a szünidőben és a hosszúra nyúlt nyárestéken felértékelődnek. (Életkortól függetlenül.) Az adott kor lenyomatai (stílusbéli eltérései) persze jól megfigyelhetők a szobrokon. A vizslaparki Fiatalok (vagy más néven Térdelők) 1970-ben készült el, mégpedig a belváros egy akkor dinamikusan fejlődő zónájában. A korábbi Vizsla-rét ekkoriban lett Ifjúsági park, és 1970-től kezdtek el felépülni a Vizslapark szomszédságában a tízemeletes házak is. Rózsa Péter szobrászművész a frissen kialakított parkba, kőből formálta meg a fiatal női és férfi alakot, akik egy műkő medence...

Sosem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy egyszerűen csak természetesnek tartom, hogy a zalaegerszegi belváros egyik meghatározó épületegyüttese. (Annál is inkább, mert életkorom miatt maximum régi fotókon láthattam, hogy milyen volt a városkép mielőtt megépült.) A Csipkeházakról van szó, ami a minap ismét fókuszba került, mert a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület javaslatára a települési értéktár része lett (több más helyi "jelenséggel" együtt).   Vagyis egy olyan helyi értékké vált, ami akár méltó lehet arra is, hogy a Magyar Értéktárba kerüljön, vagy (merjünk nagyot álmodni) hungarikum legyen. Persze a piramis csúcsára csak egy hosszú  procedúra után lehet felérni: sok fordulós ajánlások és mindenféle testületi döntések kellenek hozzá. Szóval nem valószínű, hogy a legmagasabb szintig eljutunk vele; hacsak egyszer nem lesz véletlenül egy olyan kategória, ami a szocialista korszak építészeti értékeiből válogat. A Vadász György építész által tervezett Csipkeházak...

A január-február nem éppen a nagy utazások időszaka. Legalábbis nálam biztosan nem. Tudom, sokan éppen ilyenkor szeretnek egy-két hétre elrepülni melegebb éghajlatra, de nekem még sosem sikerült pont év elejére annyi pénzügyi erőforrást tartalékolnom, hogy ezt megtehessem. Másrészt meg teljesen biztos vagyok benne, hogy a szervezetem sima átverésnek minősítené a jutalom meleget, és sokkot kapna amikor visszatér a hideg-sötét télbe. Szóval, marad inkább a hazai pálya (klíma): kultúrprogramokkal, meg kisebb túrákkal. És ha ez utóbbiról van szó, akkor sokszor még a Zalaegerszeg táblát sem kell elhagyni ahhoz, hogy fel is frissüljünk, meg lássunk is valami szépet. Kilátás a Kápolna-hegyi útról A február tulajdonképpen elkényeztetett minket, hiszen a tavaszi napsütéstől a napokon át tartó havazásig szinte minden volt. Részemről egyiket sem bánom, mert mindkét jelenség arra inspirál, hogy kimenjek a fűtött szobából. Télen nyilván nem kell nagy távlatokban gondolkodni: tulajdonképpen...