Menjek vagy maradjak? - Köztér gondolatok marxi alapokon

Should I stay or should I go? Dilemmázhatnának magukban azok a köztéri alkotások, melyek itt rekedtek a múltból, vagyis a rendszerváltozás előtti időkből. Persze a szobrászok nem formáztak a fejükbe gondolkodásra alkalmas szervet, ezért nem agyalnak azon, hogy menjenek-e vagy maradjanak. Megteszik ezt helyettük mások.

Nekem meg onnan jutott eszembe ez az eredtileg 1982-es punk nóta (by Clash), hogy az én korosztályom főleg egy 90-es évek elején futó Levi's reklámból ismeri a dalt. Vagyis azokból az évekből, amikor a "komcsi" szobroknak el kellett volna tűnniük; mindazokkal együtt akik megrendelték őket, vagy jeles alkalmakkor zászlókat lobogtattak körülöttük (nyilván nem Levi'sben). Úgy alakult, hogy voltak olyan művek, amik mentek a kukába, mások meg maradtak (hasonlóan a "megrendelőikhez", de az egy másik sztori és a legkevésbé sem KulTour-Vidékre való).

Szóval néhány szobor túlélte a változó időket, mert mondjuk nem volt akkora szimbolikus jelentősége, vagy jól megbújt egy-egy kerítés mögött, lakótelepi tömb sarkában. Lehet, hogy körbenőtte a gaz, lehet hogy kutyák pisiltek a talapzatához, netán gyerekek használták mászókának, vagy vagány srácok graffiti falnak. A lényeg hogy itt maradtak az időből, sokszor elfelejtve, elhanyagolva. Mintha az aktuális hatalmak nem vállalnák sem a dózerolás, sem pedig a felújítás, környezetrendezés felelősségét. Hiszen utóbbi eset félreértésekre adhat okot; hátha ez az aktuális hatalom titokban szimpatizál a "komcsikkal". Így a szobrok sorsát inkább az erózióra meg a huligánokra bízták, gondolván, ha majd kellően rossz állapotba kerülnek, akkor el lehet őket tüntetni mindenféle városfejlesztési akciókra hivatkozva. Azért ezekben a nyugalmi periódusokban is mindig megjelentek olyan hangok, hogy mégiscsak jobb volna ha nem volnának itt. Aztán csend lett megint.

A kérdés viszont kisebb nagyobb intenzitásokkal immár bő 30 éve mindig ott lebeg a szobrok felett, hogy menjenek vagy maradjanak? (Érzelmi)viszonyaink meglehetősen rendezetlenek ezekkel az alakokkal, tudásunk pedig sokszor nem kielégítő az adott történelmi személlyel, műalkotással, művésszel, vagy magával az érintett korszakkal kapcsolatban. Ez pedig megint csak arra jó, hogy érzelmi reakciókat szüljön, vagy manipulálhatóvá tegyen minket.

Zalaegerszegen mindez két szobrot érint leginkább: Karl Marx és Ho Si Minh alakját. Most az előbbiről lesz szó, mert éppen az a hír járja, hogy Marx hamarosan el fog tűnni a volt pártiskola (ma PTE) udvaráról. Kalló Viktor szobrász alkotása 1975-ben került a főiskola kertjébe. De, azon sem lepődnék meg, ha kiderülne: az itt élők zöme azt sem tudja hogy van ilyen szobor és hogy a Landorhegy melyik pontján áll pontosan. Mert tulajdonképpen sosem zavart sok vizet a jelenléte, hiszen a többségtől elzártan, egy főiskola udvarán árválkodik. Kerítés és növényzet is eltakarja az egyszeri járókelő szeme elől. Egy korlátozottan "hozzáférhető" köztéri alkotásról van tehát szó, melynek "élvezői" már kezdetektől leginkább az intézmény látogatói/használói voltak. Talán ezért is maradhatott meg a rendszerváltást követően, hiszen nem egy forgalmas, mindenki számára látható közterületen helyezkedik el.

Érdekes amúgy ez a Marx-kérdés mert bár sok helyről tűnt el a képmása 1990 óta, ugyanakkor szinte nincs olyan társadalomtudományi értekezés, ahol ne lenne még mindig hivatkozási alap: a köpenyéből előbújt neomarxista nézetekkel, az azokra adott kritikai tézisekkel, na és amazok újabb kori bírálataival együtt. (Igen, ez egy végtelen történetnek tűnik. Ráadásul a zalaegerszegi szobor hatalmas, súlyos köpenye mintha kifejezetten alkalmas is lenne arra, hogy újabb és újabb tézisgyártók ugorjanak ki alóla). Szóval Marxnak (és azoknak akik szeretik lábjegyzetelni nevét és gondolatait) úgy tűnik esze ágában sincs eltűnni sem a bölcsészettudományból, sem a közgazdasági elméletekből. Marx ezekben az írásokban néha belekeveredik számomra kicsit megmosolyogtató összefüggésekbe, de összességében nincs baj ezzel a jelenséggel. Miért ne reagálhatnánk rá, gondolkodhatnánk el rajta, vagy vitatkozhatnánk vele ennyi idő távlatából is. Persze más egy tudományos szöveg és más egy köztéri szobor. Utóbbiak ledöntésére nyilván az a legkézenfekvőbb válasz, hogy egy elnyomó rendszer használta Marx arcát és filozófiájának alapvetéseit, ezért ezzel "gesztussal" az egész korábbi ideológiától (és a hozzá tartozó cullangoktól) meg lehet szabadulni; mintegy szimbolikusan. Ezzel 1989-90 táján, vagy a kilencvenes években még egyet is értett az ember. A kérdés viszont az, hogy 30 év után van-e (lehet-e) elévülési idő?

Ha mégis összevetjük kicsit a tudományt a szobordöntés lehetőségével, akkor eléggé izgalmassá válik azt olvasni, amit egyes neomarxista elméletek (pl.: Henri Lefebvre filozófus, szociológus) a városról, illetve a köztérről gondolnak. A városhoz való jogot ugyanis, mint alapvető emberi jogot határozzák meg. A köztér pedig azt is jelenti, hogy egy város mennyire tud teret adni különböző társadalmi csoportoknak, vagy nézeteknek. Oké, ők elsősorban a tőkéből indultak ki ebben az esetben is (vagyis hogy milyen vagyoni helyzetű csoportok szereznek befolyást a város egyes területeire). De, hagyjuk most a pénzt - legyünk kicsit punkok, ha már ebből indultunk ki - és koncentráljunk csak a "nettó" szövegre: ha a tér alapvető emberi jog, akkor még Marxnak is joga van a talapzatán maradni; vagyis megvan a "városhoz való joga" :)

Például azért, mert az a rendszer már rég nincs, amelyik oda emelte őt, és akkor a szobor, mint szimbólum már nem érvényes eredeti "minőségében", vagyis átértelmezhető. Szabadon játszhatunk vele. A mű eredeti üzenete egy ideje már nem ér célba, mert nincs rá új "vevő". Persze az is igaz, hogy élnek még olyanok, akiket esetleg sért a jelenléte, mint ahogy olyanok is, akik nosztalgiát éreznek iránta. Másoknak szimplán csak vicces, van akit meg egyáltalán nem is érdekel az egész. Nehéz ezekben a helyzetekben igazságot tenni, egyértelmű válaszokat adni. Talán nincs is ilyen. (A múltat meg úgysem lehet végképp eltörölni. Tanuljunk ebből.)

Számomra a szobor ma már inkább vicces; vagyis ahogy teltek múltak az évek, egyre nagyobb poén lett, hogy Marx még mindig ott lapul a kerítés mögött. Ha nem sodorta el a rendszerváltás és az azt követő évtized, akkor akár maradhat is. Pláne, mert simán újra lehetne értelmezni, ki lehetne egészíteni (információs táblával, vagy más, ötletes művészi térelemmel). A környezetét pedig át lehetne alakítani úgy, hogy az egy élhető park legyen a fősulisok és az ott dolgozók számára. A 21. század eszközeit kihasználva (app, QR-kód) akár történelmi ismereteit is bővíthetné a néző egy okoseszköz segítségével. Ha pedig több hasonló szobrunk maradt volna a városban, még egy "mementó útvonalat" is el tudnék képzelni. A történelem oktatás egyik kiegészítője lehetne az efféle tematikus szoborlátogatás. Mindez csak rajtunk és a fantázián múlik. És ilyen értelemben azt gondolom, hogy lehet "elévülési idő", mert a szobordöntés energiáját tanulásra fordítani nem haszontalan dolog!

Végül érdemes néhány pillantást vetni magára a szoborra is, azon túl, hogy eléggé hangsúlyos a köpenye. Meg a lábszára. Plusz a szakál. (Ha a teste kékszínű lenne, simán Törpapának nézném.) Bár viszonylag magas posztamensen áll (köszönhetően a domborzati viszonyoknak), egyáltalán nem túlzó, vagy megalomán. Az ábrázolás realisztikus, ugyanakkor a köpeny és a láb (nadrág) túlzó, emiatt kissé tömbszerű az alak. Egy zömök figurát látunk, akinek mozdulatai nekem kicsit az ókori görög filozófusokat, tanítókat is idézik, vagy valamiféle prófétát. Persze mikor gyerek voltam, a felnőttek gyakran vicceltek azzal, hogy a szobor kézmozdulata pont olyan, mintha "beintene" valakinek. A tőkéseknek. Vagy a tőkésosztálynak. Már nem emlékszem mit mondtak pontosan. Nekik akkor ez rém vicces volt, mert sokat szórakoztak rajta néhány fröccs társaságában.

Ma már kevésbé üt a poén. De, hát azóta az is rengeteget változott, hogy épp kinek és mi célból int be Marx, vagy bárki más; a nyilvános vagy a privát szférában, a köztéren, esetleg valamilyen online felületen.