A halomsíroktól a fellegvárig - Geotúra a Tátika-várhoz

Ezen a túrán tulajdonképpen minden volt. Először is hőségriasztás, aztán csalános/kullancsos ösvények, majd kerek erdő, kiszáradt tó, hegymenet és végül falramászás. Utóbbi leginkább a tériszony nélkül élőknek, vagy azoknak, akik arról is meg vannak győződve, hogy ahová felmásztak, onnan le is tudnak jönni. A felsorolt apró kellemetlenségeket fogjuk fel inkább kalandnak, hiszen nincs lehangolóbb, mint egy olyan kirándulás, ahol nem történik semmi. Itt pedig a fizikai tréningen túl, az agyunkat is túráztathattuk, hiszen a 15 kilométeres távon meglehetősen sok kultúrtörténeti és földrajzi/növénytani ismerettel gazdagodhattunk.

Tátika első pillantásra

A régészet napja alkalmából szervezett geotúrát a Tátika-vár környékére Havasi Bálint régész, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese, valamint dr. Szentes Szilárd geotúravezető (Túrafalók). A "Barangolás a múltba..." című rendezvény Zalaszántóról indult, a Tátika-várnál érte el a tetőpontját, aztán a Hidegkúti major felé ereszkedve tért vissza a faluba a csapat. Menet közben (Rómer Flóris régész útvonalát, illetve az Országos Kéktúra jelzését követve) vörös tölgyesen és ősbükkösön haladtuk át, felmásztunk egy-két halomsírra, eltűnt település nyomába eredtünk és azt is megtudtuk, hogy mi a különbség Alsó-Tátika és Tátika fellegvár között.

Havasi Bálint és Szentes Szilárd

Már a program elején kiderült: a két túravezetőnek nem ez az első közös kirándulása, két évvel ezelőtt volt egy vaskori "menetük" is, ezt bővítették ki most a Tátika rommal. Nyitányként a zalaszántói római katolikus Szent Kozma és Damján-templomot jártuk körbe, majd be is nézhettünk pár percre. Havasi Bálint arra hívta fel a figyelmet, hogy az épület már első ránézésre is rengeteg kérdést vet fel. A vakolat egy részét leverték, mellette romok vannak, de az alaposabb szemlélő befalazott ajtónyomokat is láthat. Arról is nem is beszélve, hogy Magyarországon nem túl gyakori, hogy a két Keletről érkezett ókeresztény orvosnak, Kozmának és Damjánnak a tiszteletére emeljenek templomot. Pedig a faluban már ezt megelőzően is állt egy imaház, amit szintén a vértanúvá vált, majd szentté avatott ikerpárnak ajánlottak fel. A zalaszántói templom több évszázados múltra tekint vissza, a kutatások szerint hétszer építették át, illetve bővítették is (főleg miután a Gersei Pethő család szerzett itt befolyást), de a törökök áldozatául is esett az épület. A gótikus stílus később barokk átépítést kapott, régebbi ablakai és bejárata ekkor tűnt el, bár később néhány gótikus ablakot "kiszabadítottak". Mostani bejárata felett pedig egy falióra nyoma látható. Még a Festeticsek is szemet vetettek a templomra: a 19. század közepén egy háromhajós bazilikát álmodtak ide, de a tervből végül semmi nem lett.

A Szent Kozma és Damján-templom

Szintén az útvonal része volt a faluban található Szent Vendel kápolna is, ami az eddigi ismeretek alapján Magyarország legkisebb kápolnája. Nem kizárt, hogy egy korábbi lakóépület "felhasználásával" épült fel, eredetileg torony nélkül.

A zalaszántói templom belülről

A templomokat elhagyva a hosszú és vadregényes erdei szakaszok következtek, némi növénytani és geológiai "útbaigazítással". Szentes Szilárd a Keszthelyi-hegység és a tanúhegyek kialakulásáról mesélt. A Tátika az egyik legfiatalabb tanúhegy, mindössze 3 millió éves. Egy akkori vulkánkitörés lávája elborított a területet, ez a későbbiekben megvédte az alatta lévő, puha üledéket a lepusztulástól, létrehozva a mai tanúhegyekre jellemző fennsíkot. Közben telepített erdőn haladunk át, ahol a geotúravezető tényleg minden ösvényt és növényt ismer. Érintjük a Keszthelyi-hegység legnagyobb vörös tölgyesét is, és mint kiderült, katonai objektumok köré szívesen telepítették ezt a fafajt.

A hőséget megúsztuk, mert többnyire árnyékban gyalogoltunk

Az erdei túra egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb helyszíne a török korban elpusztult falu, Vátka templomának romja volt. Az egykori árpád-kori templom helyén még embercsontokat is találni. A legenda szerint pedig a templom harangját elásták a törökök elől, ám később kivették a föld alól, és ez lett a Szent Kozma és Damján-templom egyik harangja.

Emberi csontok a templomromnál

Közben kicsi dombokhoz érünk, melyekről gyorsan kiderül, hogy valójában halomsírok. Havasi Bálint elmesélte: 300 darab halomsír van a környéken. Közülük tizenhárom egészen nagynak számít (50 méter széles 3-4 méter magas a legnagyobb). Ezek közül kettőben volt régészeti feltárás is. I.e. 700-600 táján járunk, a kora vaskorban, amit a régészettudomány Hallstatt kultúrának nevez, de magának a népcsoportnak a neve nem ismert. Ekkor Tátika környékén új központ alakult ki, mert valószínűleg valamilyen éghajlati változás miatt (a szakemberek is csak találgatnak, hiszen az e korból származó szénizotópos minták használhatatlanok) a tópartok mellől magaslati helyekre menekültek az emberek, ahol kisebb majorságok jöttek létre. Ezek közelében alakulnak ki az említett temetkezési helyek is. A feltárásokból az derült ki, hogy hamvasztásos temetkezés nyomait rejtik a halomsírok, de volt későbbi rátemetés (kelta kori) is, és bizony gyakoriak a fosztogatás/rongálás nyomai. A halomsírok később a katonai térképekre is felkerültek, mert jó ágyúállásoknak bizonyultak. Érdekes az is, hogy - főleg az alföldi halomsíroknál - ritka növénytársulások alakulnak ki rajtuk.

Nem bucka, halomsír

Ezt követően a csapat megkezdte az erdei hegymenetet, hogy a "csúcstámadással" elérje a fellegvárat. Ám a történelem miatt tenni kellett egy kis "kronológiai" kitérőt; erdei kacskaringót. Merthogy i.e. 1100-600-ig volt itt egy földvár, aztán a tatárjáráskor megépült az úgynevezett alsóvár (Alsó-Tátika), amit sokáig fikciónak véltek, de ma már nem kételkednek a létezésében a szakértők. A ma ismert Tátika-vár pedig ezt követően épült meg; miután a tatárjárás után IV. Béla elvette a várat a névadó családtól, és a veszprémi püspöknek adományozta. Ő viszont új várat építtetett a Várhegyen, ennek a romjait láthatjuk ma is. A vár tulajdonosai sokszor változtak az évszázadok alatt; többször volt királyi birtok is, a leghosszabb ideig pedig a Gersei Pethő család birtokában volt a 15-16. században. A vár 1589-ben pusztult el. Romja azonban régóta kedvelt kirándulóhely, még 19. századi falfirkákat is találni az akkori túrázóktól.

Panoráma, szakadékkal

A vár alatti szakasz talaja a régész szerint őskori és Árpád-kori kerámiákat is rejt. Menet közben elhaladtunk a Fekete tó mellett, ami jelenleg inkább csak egy mocsár, abból is a szárazabb fajta; pedig pár éve még nyáron is állt benne a víz.

A falmászók, akik le is tudnak jönni

Ha a hőségben a túrázó - immár a visszaúton - szomját oltaná a Hidegkúti forrásnál, csalódnia kell. Az egykor bővízű forrás teljesen kiszáradt, a kutat belepte a borostyán. Mint kiderült, a Festeticsek ezt is szerették volna saját maguk számára hasznosítani, innen akarták a vizet bevezetni a kastélyba. A terv - csakúgy mint a szántói bazilika esetében - elkészült. De úgy látszik nekik sem sikerült minden... végül nem valósult meg.

Halomsírok Zalaszántó előtt

Zalaszántó felé, az utolsó pár kilométeren haladtunk el a már említett nagyobb halomsírok mellett. Egyikre fel is mentünk, bár a nagy dzsungelben nehéz volt megtalálni a bejáratot, sőt tulajdonképpen odáig is csak magas térdemelésben lehetett eljutni a túraútról, mert a mellette lévő rétet sajnos nem kaszálták le a kedvünkért. Tuti, hogy ott szedtem össze a kullancsot, pedig nem terveztem, hogy parazitákkal térek haza :)

Presszó, macskával

Ha már Tátika; a zalaszántói Tátika presszó kihagyhatatlan. Nincs köze se a vaskorhoz, se a Gersei Pethőkhöz. A fellegvárhoz is csak névleg. Viszont garantáltan retró fíling (a kávé is).

Több fotó: