Zadar vs. Zára - Hangalak és jelentés szubjektív nyár végi viszonya

A horvátoknak Zadar, az olaszoknak Zára, s mi magyarok is ez utóbbi alakot vettük át a történelem folyamán. Nyilván nem véletlenül: a középkor java része ugyanis azzal telt, hogy Dalmácia fővárosát hol Velence, hol pedig az aktuális magyar király hajtotta uralma alá.

Esti fények

Aztán egy hosszabb itáliai, majd osztrák és francia fennhatóság után, egészen az első világháború végéig az Osztrák-Magyar Monarchia része volt a város. A záraiak amúgy jobban csíptek minket; vagyis a lazább (értsd: kereskedelmi szempontból számukra előnyösebb) magyar királyi köteléket. Így a 12-14. század során többször is fellázadtak a velencei uralommal szemben.

Főtéri idill

Ilyen történelmi előzmények után, teljesen logikus lenne, ha én is Zára névvel illetném a várost. De valahogy nem áll a számra. Az utazásunk körüli időszakban több ismerősöm is kérdezte, hogy miért "Zadarozok"? Alapvetően gőzöm sincs, bennem már ez a név rögzült. Érzelmileg meg nem tudok annyira kötődni ilyen régi történelmi eseményekhez (nem_az_én_harcom, ott_se_voltam), hogy hirtelen Zárára váltsak.

Városkapu. Csak kihajtani lehet.

Aztán rájöttem, hogy van egy teljesen abszurd oka is. A Zára névről, sajnos vagy nem, de a Záray-Vámosi duóra asszociálok, és (bár tudom, hogy már nem élnek és megsérteni sem szeretnék senkit) az ilyenfajta tánczenétől simán hideglelésem lesz még a legforróbb dalmát délutánon is. Mondjuk kétszer három óra horvátországi buszozás után, igazából nem tudom, hogy mi a rosszabb: a kedves magyar házaspár muzsikája, vagy az utasok szórakoztatására beüzemelt rádióból áradó horvát zene. Ami nagyjából olyan, mintha a lakodalmas "rockhoz" csepegtetnénk egy kis népzenét és mindezt vegyítenénk a legócskább (sem nem pörgős, sem nem andalító, de biztos, hogy émelyítően érzelmes) popslágerek dallamvilágával. Plusz a szláv nyelvekre jellemző mássalhangzó-torlódás és szentimentalizmus! :)

A Szent Donát templom, azaz Zadar egyik jelképe

Szóval a fentiek szerint, a magasztos történelmi gyökerek helyett inkább a város nevének hangalakja van rám hatással. Na, meg az ebben rejlő jelentés és üzenet, ami most teljesen szubjektív, meg nyár végi. A Zadar szó nekem például rusztikus. Érzem benne a mediterrán városkák összes szépségét: sikátorok, kifényesedett macskakövek, kopott kőépületek, nyikorgó zsalugáterek, száradó ruhák. Ódon főtér, melynek épületei a múltról mesélnek. Zadarban ott van a tenger mélysége és a távoli sziklafalak összes repedése, a kikandikáló pozsgásokkal együtt. Csakúgy, mint a kikötő ócska csónakjában felejtett halászháló, vagy a halpiacon egymást ugrató kofák fogatlan vigyora.

Háttérben a katedrális

A Zára szóban nem érzem ezeket. Abban már több csillogás, több modernitás, több 21. század lapul (és itt eltekintek az előbb említett Záray asszociációtól). Zárában már megjelennek a part menti szállodák, a belvárosi menő üzletek és vendéglátóhelyek. Ahol már nem a lignji na žaru a fő profil, hanem mondjuk a kézműves burger. (Félreértés ne essék, semmi bajom ezzel.) Ebben a "hangalakban" az óvárost a szárazfölddel már gyaloghíd köti össze, ami éjszaka fényhidat képez a tengeren.

Gyaloghíd, ami éjjel fényhidat képez a két városrész között

De, Zára a parti sétány két turistacsalogató - ám nagyon ötletes és profin kivitelezett - ékköve, a már-már transz állapotot előidéző Tengeri orgona és a Nap köszöntése alkotás is. Előbbi egy kőből faragott, lépcsőként funkcionáló hangszer, amit a tenger hullámaiból eredő rezgés szólaltat meg. Meditációs zene, napfény, nyugalom. Utóbbi pedig egyszerre napelem és köztéri látványosság. A kör alakú "mű" ugyanis magába szívja a Nap energiáját, amit este színes fények formájában bocsát ki, a turistahad legnagyobb örömére. Viszont ahogy utánaolvastam, a napelem nemcsak efféle idegenforgalmi célokat szolgál, ugyanis Dalmácia egész nyugati partját ellátja energiával! (Hát, ebből az ötletből bőven lenne mit tanulnunk.)

Napelem fényjáték

Persze Zadarban ott van Zára, Zárában meg Zadar; és ez így van jól. A kettő metszéspontján a II. világháború, majd a kommunizmus maradványai. Meg lőtt sebek, pótlások, kiegészítések; hiszen nemcsak a világháború alatt, hanem a délszláv háború idején is súlyos csapások érték a várost. Többször is újjá kellett építeni.

Gyalogút a tenger felé

Madártávlatból (vagyis a katedrális tornyából) jól megfigyelhető a település szerkezete, a tengerre kivezető főutcákkal, városkapukkal és a főtérrel (Fórum) együtt. Utóbbi esszenciája mindannak, ami a Római Birodalomtól napjainkig történt. Részletekért a szomszédos régészeti múzeumba is be lehet ugrani, pláne mert van Mithrász relief, és mert a múzeum ablakiból egész más perspektívából figyelhető meg a főtér.

Térhatás (és a szükséges geometria) :)

A városnak van egy csomó titka is: Istók ráakadt egy Secret Zadar nevű, telefonra letölthető applikációra, ami sok érdekességre felhívja az utazók figyelmét. Így jutottunk el a zadari szfinxhez, ami 1918 óta áll a város szárazföldi részén, az óvárossal szemközti öböl egyik régi villájának udvarán. Szép szerelmi történet és egy sor legenda fűződik hozzá. Építtetője egy történész-építész, bizonyos Giovanni Smirich volt, aki Velencében beleszeretett egy Attilia Spineda de Cataneis nevű hölgybe. Feleségül is vette, majd hamarosan Zadarba költöztek. 1901-ben felépült házuk, a feleségről elnevezett Villa Attilia, gyermekeik születtek, a férj pedig sok munkát vállalt; például zadari műemlékek rekonstrukciójában jeleskedett. Idilli sztori is lehetne, csakhogy Attilia 1918-ban tragikus körülmények között elhunyt. Giovanni ezt követően építtette a szfinxet, mintegy szerelmi zálogként. A legenda szerint a szobor alatt kincs rejlik, és megfejthetetlen hieroglifákat is véstek rá. Akárhogy is, a szfinx máig az örök szerelem jelképe.

Vajon van kincs a szfinx alatt?

A város nevezetes épületeinek tanulmányozása után mit csináljunk Zadarban? Hát, mindenképpen menjünk el a piacra hal- és paradicsomszemlére. Feltétlenül együnk túrós bureket (amit Horvátországban sajtosnak hívnak, valójában a töltelék átmenet a mi túrónk és a friss sajt között). Próbáljuk meg az óvárosban megtalálni azt a pici, intim kis teret, ahol nyugodtan elücsöröghetünk egy pohár bor, vagy más ital mellett. Ez nem lesz egyszerű, mert rengeteg a turista, az óváros teljesen az ő "kiszolgálásukra" épült ki. Gyakorlatilag alig van eldugott, csendes utca. Szerencsére mi ráakadtunk egyre, ami nekem - szubkulturális gyökereimet tekintve - külön öröm volt. Egy pici téren feltűnt egy Indie bar&caffe nevű hely, ahová sötétedés után tényleg helybéli, fekete ruhás fiatalok gyülekeztek; képviselve a zadari underground kultúrát.

Az Indie bár terasza. Itt még üres, bezzeg egy óra múlva!

Az sem rossz gondolat, ha egyik reggel áthajózunk (inkább vízibusz lesz az) a szemközti Ugljan szigetre. Mi a Preko nevű kis falut, illetve a település fölött magasodó sziklás dombvidék (mert ez itt tényleg nem olyan magas, hogy hegynek minősüljön) ösvényeit céloztuk meg. Felemelő érzés az olaj-és fügefák által tarkított - sokszor elhanyagolt - gazdaságok között bolyongani. Majd a túra után csobbanni egyet a falu széli "strandon".

A lazán heverő bácsi valójában tengeri dísztárgyakat árul. Az uszkár felügyeli az eseményeket. De ő sem siet el semmit :)

Az idézőjel azért kell, mert ezeket a településszéli, és nem a turistáknak készült fürdőhelyeket főleg a helybéliek használják. Vagy a reggeli órákban, vagy már este 6-7 óra után. Ilyenkor lehet megfigyelni azt a nagyon vicces jelenséget, amikor az itt élő idősek összegyűlnek (persze külön a férfiak, és külön a nők, de csak azért, hogy átkiabálhassanak egymásnak), és kisebb csoportokba verődve "lebegtetik" a fejüket a vízen. Merthogy nem úsznak, hanem pletykálnak. Hangoskodnak, nevetnek, mint a tinédzserek. De ők már nem akarnak megfelelni senkinek. Tapossák a vizet, helyben járnak a tengerben, széles gesztusaikat olykor elnyelik a hullámok, de végül pont ezek a karmozgások tartják fent az egyre vidámabb fejeket a víz felszínén.

A római kor és a mai vendéglátás határvonala (a múzeum ablakából)

Hogy mit ne csináljunk? Eszünkbe ne jusson megkóstolni a "Nero" nevű fagyit! Messziről étcsokinak látszik, de csak a jó ég tudja miből keverik. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a tintahal tintájával színezik, afféle régi dalmát, vagy netán titkos zadari, vagy zárai (?) receptúra szerint...

Több fotó:

Mindenhol van római kori emlék

Korszakok találkozása

Napelem és naplemente

Háromszög-hatás

Távolban a hegyek

Legalább egy szerelemlakat minden magaslati ponton van. Nincs közöm hozzá. :)

Mérgesek

Megtaláltuk a Hétfejű sárkányt

Zadar-Újváros

Sárga!!! :)

Privát napozó "sziget"

 

A felirat határozottan jövőorientált

Az esti fényben a katedrális csigalépcsője kicsit horrorisztikus

Néha a karmát is kikezdi az idő

Ez nem a Múzeumok éjszakája. Itt késő este is nyitva van az intézmény