Kőből formált szerelem, bronzba öntött randi - Fiatalok két korszakból


Fiatalok a Vizslaparkban, Fiatalok a Deák téren. Két korszak, két stílus, két teljesen más alkotói/megrendelői törekvés/szándék. Mégis egy ideje (elsétálva egyik vagy másik mellett), azon gondolkodom, hogy ez a két szobor, minden látszólagos különbözősége ellenére nagyon is összecseng. Mert a végső üzenet szinte ugyanaz: fiatalság, szabadság, szerelem (a kezdeti bénázásoktól az érettebb periódusig). Mindezek pedig a szünidőben és a hosszúra nyúlt nyárestéken felértékelődnek. (Életkortól függetlenül.)


Az adott kor lenyomatai (stílusbéli eltérései) persze jól megfigyelhetők a szobrokon. A vizslaparki Fiatalok (vagy más néven Térdelők) 1970-ben készült el, mégpedig a belváros egy akkor dinamikusan fejlődő zónájában. A korábbi Vizsla-rét ekkoriban lett Ifjúsági park, és 1970-től kezdtek el felépülni a Vizslapark szomszédságában a tízemeletes házak is.


Rózsa Péter szobrászművész a frissen kialakított parkba, kőből formálta meg a fiatal női és férfi alakot, akik egy műkő medence sarkán térdelnek. Az anyaghasználat, a zárt, stilizált formavilág és a kissé statikus kompozíció abszolút a korszellemet idézi. Egy minimalista mű ez, amiben nincs semmi hivalkodás. Annak ellenére hogy az alakok nyilvánvalóan ruhátlanok. A figurák nincsenek teljesen kidolgozva, testük geometrikus; négyzetekből és körből épül fel.


Érdemes azonban megfigyelni a női és a férfi alak - szűkre szabott - mozdulatait; vagyis a szobor metakommunikatív üzenetét. A nő tulajdonképpen a férfi combjára térdel, és ezen a ponton a kezük is összeér. Ez mutatja a két alak intimitását (de aki messziről, vagy hátulról nézi az alkotást, ezt alig-alig fedezheti fel). A felsőtestük ugyanakkor inkább "eltart" egymástól. Még a tekintetük sem találkozik. Nagyjából úgy hunyorognak a messzeségbe, mint akiknek erősen a szemébe süt a Nap. (Vagy révedező tekintettel várják az állam új családtámogatási programját... nem tudom.)


Mindenesetre az egyetlen dinamikusnak tűnő "mozgás" nem is a térdelés és a kézfogás, hanem a nő karja, amit (amolyan vakaródzó módon) a feje fölé emel. Némileg kitárulkozóvá téve ezzel önmagát. Érdekes amúgy, hogy a férfi alak semmilyen elsődleges nemi jelleget nem mutat. (Csak a szélesebb, szögletes válltól, és a karakteresebb arctól lesz "pasis" a szobor.) Egy női alak ezt a legritkább esetben szokta megúszni; a mell látható, bár kétségkívül stilizált, szolid. Hátulról pedig az is feltűnik, hogy szép hosszú, hullámos haja van a hölgynek.


És ha már hátulról nézzük az egész kompozíciót: nagyon jó a szinkron, ahogy az alakok térdei egymásra csúsznak és ahogy a szobrok alatti posztamens is rácsúszik a medencére. Egy összehangolt, mértani komplexummá formálva így az egész művet.
(Azt csak halkan kérdezem meg, hogy a medencéből esetleg az elszáradt gallyakat, sárga rongyot és egyéb szemetet nem lehetne eltávolítani? Ha már egyszer most újították fel a parkot...)


(Látszólag) merőben mások a Deák téri Fiatalok. Farkas Ferenc szobrászművész bronz alkotása 2016-ban került a tér szélére, illetve a piachoz vezető útra. Ha jobban belegondolunk, a helyszín - a hetvenes évekbeli Vizslaparkhoz hasonlóan - szintén egy városfejlesztési "akcióterület" volt a kétezres évek elején-közepén. Piactér-rekonstrukció, Sütő utca átépítés, satöbbi... Persze alapvetően más közeg, mint a Vizslapark, hiszen egy történelmi (sőt a felújítások és a historizáló térelemek révén kissé történelmiesített) térről és parkról beszélünk. Ahová nyilván egy "klasszikusabb" stílusú, amolyan zsánerszobor illik. Amivel - és ez fontos szempont volt - a 21. század divatjának megfelelően szelfizni is lehet.


Farkas Ferenc cseles művész, mert első ránézésre tényleg "klasszikusnak" gondolnánk szobrait. De, hát ez csak amolyan játék, ahogy mondani is szokta: tisztelgés a nagy elődök előtt. Mert alkotásai valójában nagyon is maiak. Különösen igaz ez a Fiatalokra. Elég, ha csak a korláton ücsörgés vagányságára, a ruhákra, melyek a mai divatot "követik", vagy a lány laza, kontyos hajviseletére és az alakok testtartására gondolunk (a csaj lehet, hogy sokat ült a számítógép előtt, vagy szimplán az iskolapadban, mert kissé görbült a háta).


Ezek a Fiatalok sokkal realistábbak, részletgazdagabbak, na és dinamikusabbak vizslaparki társaiknál. (Ja, hát majd' ötven évvel fiatalabbak.) És egészen más a szobor metakommunikatív tartalma is. Bár a kéz itt is összeér; de csak finoman, éppen hogy. Ez még csak egy bimbózó, tinédzser románc kezdete. Alig több barátságnál. Viszont érezhetően egymásra figyelnek, egymásra néznek és a testük is egymás felé fordul. Még akkor is, ha a lány a tér felé ül, ám egyértelműen a fiú felé hajol a válla. Arcukon megfigyelhető egy enyhe mosoly is.


Valamiféle finom cinkosságot árasztanak ők így ketten. Szinte kizárják a járókelőket ebből az idillből. Mégis, aki elhalad mellettük valahogy részese akar lenni ennek a találkának, oda szeretne állni/ülni melléjük. A kompozíció furcsa mód attól teljes, hogy az alakok a korlát ellentétes oldalán helyezkednek el. Így a szobor körbejárható, és a pár minden oldalról jól szemrevételezhető.


Az előbb azt írtam, hogy a Deák tériek fiatalabbak a vizslaparkiaknál, pedig egyáltalán nem akarom öregíteni Rózsa Péter kőszobrait. Nemcsak azért, mert egy alapvetően modern alkotásról van szó, ami ma is megállja a helyét, hanem mert egy jó mű alapból időtlen.


A vizslaparki Fiatalok ma éppúgy velünk élnek és mi velük együtt élünk, mint a hetvenes évek aktív lakói. Ráadásul ha hozzátesszük mindehhez, hogy a Deák téri Fiatalok meg éppen klasszikus formákat idéznek egy történelmi környezetben, akkor végképp nincs értelme az időn agyalni.
Szelfizni meg a vizslaparkiakkal is lehet. (Menet közben arra is rájöttem, hogy valójában a szemközti fa törzsébe karcolt szívet nézik...)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÉPben: a Csipkeházak - Avagy falfirkák a Csipke alatt

Bunkertúra a Csepel Művekben - Légoltalmi kiképzés, szimulációval

Fűszeres gyógyital az asszonynép kedvére - Ürmösbor Szegedy Róza-módra