Volt Gól, nincs Gól - Egy kocsmaépület végnapjai

Mindjárt az elején bevallom, hogy a zalaegerszegi Várkör utcában lévő Gól borozó/söröző halványan sem volt az a típusú vendéglátóipari egység, amilyenekbe járni szoktam (lány létemre, de erről  majd később...). Még újságíró gyakornok koromban menekültem be egyszer egyik kollégámmal egy jeges március 15-én, mert a Deák téri szónoklatnak és néptáncparádénak sehogy sem akart vége lenni.


Hideg volt, na, és mivel munkaszüneti napról beszélünk, esély sem volt rá, hogy a környéken találunk valami melegedőt. Emlékszem, az eredeti terv szerint Unicumot kellett volna inni, de menet közben elszállt a bátorságom. Mégis csak délelőtt volt, és amúgy sem rajongok a töményért. Szóval, teát kértem, amitől elég furcsán éreztem magam a helyen. A "helybéliek" meg elég furcsán néztek rám.

Amolyan "bezzeg-kocsma" volt ez. A kifejezés egyenesen a Pilisből jön, ahol egy gyalogtúra alkalmával - talán Pilisszentkereszten jártunk - megkérdeztük a szállásadónkat, hogy hol tudunk a környéken reggelizni, vagy kávézni, mire azt válaszolta, hogy "aranyoskáim itt csak egy olyan bezzeg-kocsma van, oda ne menjenek!" Nyilván mentünk: és igen, ez az a típusú hely volt, ami ugyan nem késdobáló, de azért annyira nem is örülnek az idegennek. Szociokulturális értelemben mindenképpen egy zárt közösség; sajátos szokásokkal, viselkedési szabályokkal, szlengekkel, meg persze történetekkel. És amire otthon az Asszony azt mondja, hogy "bezzeg a kocsmában a haverjaiddal jól érzed magad!" (vagy valami hasonlót, nem vagyok annyira jártas a témában).
A Gól közönségét a szokásos kocsmahangulaton túl a sport szeretete és a drukkolás pszichológiája is összekovácsolta. De túl sok közöm ehhez sem volt; nem vagyok drukker, focimeccsen sem jártam még sohasem.


Jogos a kérdés, hogy akkor most miért foglalkozom itt a KulTour-Vidéken a Góllal? Mondhatnám, hogy azért, mert az egyik tulajdonos - Bedő István - a munkatársam a ZalaEgerszeG újságnál. De ez önmagában kevés, mert alig találkozunk egymással, egészen másfajta eseményekre járunk. Viszont a Gól épülete, és annak története pont jó alkalom arra, hogy egy sportújságíró és egy kultúr-blogger összefusson. Annál is inkább, mert az épület hamarosan lebontásra kerül. A helyén - a Göcseji Múzeum szomszédságában - épül fel ugyanis a Mindszenty látogató központ.

A kocsma már bő egy éve nem üzemel, közben a lakás is üresen maradt. A vizet és a gázt kikötötték a házból, ami hamarosan az önkormányzathoz kerül, hiszen megvásárolták a területet. A bontás előtt még benézhettünk a szebb napokat látott kocsmába és lakóházba (az idegenvezetésért ezúton is köszönet Bedő Istvánnak).


A házat 1930-ban építtette egy akkori zalaegerszegi ügyvéd, akinek irodája és otthona is volt sokáig az épület. Mai szóhasználattal élve, szép polgári ház volt, stukkókkal díszített homlokzattal, Batthyány utcára néző főbejárattal, és nagy kerttel. A kommunizmus alatt aztán a házat államosították, és kisebb lakásokra osztották fel. A tulajdonos elmondása szerint később az Ingatlankezelő Vállalathoz (IKV) került az épület, majd ismét egy ügyvédhez. A Bedő-család a 60-as években vásárolta meg az ingatlant; lassan a beköltöztetett bérlők is elhagyták a házat (cserelakást kaptak), így az egész épületet birtokba vehette a család.


A Gól borozó a kilencvenes évek elején nyílt meg a ház Várkör felőli részén, bár meccs idején a vendégek a Batthyány utca felől közelítették meg a söntést. A hely érdekessége egyébként az, hogy ugyan nem tudatosan, de ez lett a város első retró kocsmája. A berendezés és a dizájn ugyanis egyáltalán nem a kilencvenes években divatos, angolszász pub-os hangulatot idézte, hanem sokkal inkább még a 80-as éveket. Egyedisége viszont abban rejlett, hogy a falakat Flam, vagyis Farkas László karikatúrái, rajzai díszítették, meg mindenféle Zetés relikviák és fotók. Mivel a foci- és kosárcsapatban a játékosok sűrűn cserélődtek az elmúlt évtizedekben, a faldíszek viszont (és talán a kocsma törzsgárdája is) állandóak maradtak, nemcsak retró, hanem nosztalgikus hangulat is uralkodott az ivóban. Néhány falon és polcon maradt emlék, poros tárgy és italméréshez szükséges kellék még most a bontás előtt is hirdeti ezt a korszakot. Hát, még az árlap! Nagyfröccs 100 Ft :)


A látogatás után azon gondolkodtam, hogy milyen érdekes, hogy a köznyelv még mindig mennyire ragaszkodik a "kocsmázás" kifejezéshez, ha arról van szó, hogy valamilyen vendéglátóhelyre megy az ember. Márpedig a rendszerváltozás óta a klasszik kocsma-világ és kisvendéglő kultúra szinte teljesen kihalt, mint ahogy fogadókat és csárdákat is csak filmekben látunk. Bár a "magyarosch" ízekre vágyó külföldi turisták kedvéért volt kísérlet ez utóbbiak újraélesztésére - bár ne lett volna.
A pub-ok, pizzériák, bárok, bisztrók, steakhous-ok, caffé-k világában azonban még mindig leginkább "kocsmázni" járunk (függetlenül attól, hogy akarunk -e alkohol tartalmú italt fogyasztani, vagy nem). Ha konszolidáltabbnak akarunk tűnni, akkor persze mondhatjuk, hogy "kávézni" megyünk, és a "koktélozás", "drinkelés", "szűrés" is előfordul afféle szinonimaként, de ez a kocsma kifejezés valahogy mégsem tud kikopni a nyelvből.


Ezen a ponton aztán apai nagyanyám jutott eszembe, aki mindig lelkesen (gyakran szigorúan) próbálta magyarázni, hogy lány létemre mit kéne/nem kéne csinálnom. A fáramászástól és kerítésen átugrálástól kezdve az öltözködési és zenehallgatási szokásaimon át az év végi osztályzataimig igen széles volt a lista; már ami a tiltásokat és nemtetszéseket illeti :)
Gimnazista éveim végén aztán felkerült erre a kocsmázás is. Sőt, szüleimet is rendre leteremtette, hogy miért is engednek el ilyen alantas helyekre. Persze az ő fogalmai szerint ez még egészen mást jelentett. Valószínűleg faluszéli csehók jelentek meg lelki szemei előtt, ahová nők nem nagyon teszik be a lábukat, vagy csak olyan nők. Nem tudom, végül sikerült e vele megértetni, hogy azért vannak normális helyek is, ahol értelmes emberekkel lehet találkozni és diskurálni; sőt egy-egy interjúhoz vagy munkamegbeszéléshez keresve se lehetne találni jobb helyet egy kávézónál.


Ráadásul a kávéházak és egyéb vendéglátóhelyek iránti vonzódásomat épp szüleimnek és zalaegerszegi nagyszüleimnek köszönhetem (ha a kortárs csoportok rám gyakorolt hatását, mint szociálpszichológiai tényezőt nem említem). Ők cipeltek ugyanis már ovis korom óta különféle cukrászdákba és kerthelyiségekbe. Ezek száma nem is olyan kevés, és mivel sok közülük már rég megszűnt, egy következő bejegyzésben talán megemlékezem róluk.
És ha már kortárs csoportot emlegettem: egy időben - lány létemre - cigiztem is. De szerencsére már lejöttem róla.
 

A Gólhoz visszatérve: az épület lebontásával mindenképpen lezárul egy korszak. Nemcsak a kocsma megszűnése miatt, hanem mert ismét kevesebb lesz a város egy régi épülettel. Persze a változás időnként elkerülhetetlen, annál is inkább, mert a ház felújítása vagyonokba kerülne... és arra nincs biztosíték, hogy a Várkör utcában megélne egy trendibb kocsma, vagy kávéház.



Megjegyzések

  1. Remek! Az írás! és úgy mellesleg én nemhogy nem jártam ott soha, de még kocsmázós korszakomból sem, sohasem hallottam erről a "műintézményről" :) Kár, hogy csak most...

    VálaszTörlés
  2. Remek! Az írás! és úgy mellesleg én nemhogy nem jártam ott soha, de még kocsmázós korszakomból sem, sohasem hallottam erről a "műintézményről" :) Kár, hogy csak most...

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen!
    Hát, a hely nem reklámozta túl magát. Úgy látszik a "szájhagyomány" is elég volt a fennmaradáshoz :)

    VálaszTörlés
  4. Talán akkor élne meg ott egy vendéglátóhely, ha a szemközti műintézmény lakóit szabadidejükben átengednék. :D

    VálaszTörlés
  5. Petra egy újabb "gyöngyszem" az cikkeid közül!
    hozzátartozott a hely a régi ZTE meccsek hangulatához...nem volt bázispontom de néha betértünk főleg meccsek elött ÁMEN...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Tomi! :) Szerintem tudnál nekem mesélni más hasonló kultikus helyekről is. Majd írok privátban, hogy mi érdekel... ;

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül

Tiltott zónák, Fluxus pimaszság - Hatvanas évek; kétszer