Kék jelzés, meg puskalövések - Gyalogtúra Tapolcától Keszthelyig

A gyalogtúra jó dolog, még akkor is, ha az útvonal nem bővelkedik látnivalókban, és ha bizonyos távolság megtétele után elérkezik a holtpont. Ez az alvajárás fordított esete; vagyis mikor járás közben relaxál az ember, szemét behunyva. Hogy ezt hogyan és mikor célszerű megtenni, arról később. A lényeg, hogy utána újult erővel lehet folytatni a hátralévő utat.

Kilátás a Máté-kúttól
Időnként előáll az a furcsa helyzet, hogy egy-egy olyan téma, mellyel újságíróként találkozom, később a saját életemben is valósággá válik. Nevezetesen: májusban a Balaton Magazinnak írtam egy cikket a tavat érintő Országos Kéktúra útvonalakról, melynek első szakasza a Keszthelytől Tapolcáig húzódó turistaút. Néhány hete aztán azzal állt elő az egyik kedves barátom, hogy mi lenne ha szerveznénk egy őszi kirándulást, és hogy ő a Tapolca-Keszthely közötti kéktúrára gondolt.
Micsoda véletlen! Oké, menjünk! Ugyan éppen a fordított irány, mint amin elméletben már átvergődtem magam, de hát tökmindegy, hogy Keszthelytől Tapolcáig, vagy Tapolcától Keszthelyig gyalogoljuk le azt a 27 kilométert.
Az útvonal persze nem volt teljesen ismeretlen, mert a Keszthelyi-hegységben már túráztam és Lesence-vidéken is jártam néhányszor. De így egyben még nem mentem végig ezen a távon...

Lesence-vidék

...és bevallom, hogy az utolsó szeptemberi szombaton, hajnali 6 órakor - mikor megszólalt az ébresztő a telefonomon - meglehetősen irreálisnak tűnt ez a 27 kilométer. (Pedig alapvetően nincs bajom a gyaloglással.) Örültem, hogy a hálószobától eljutok a konyháig, meg aztán a buszállomásig. Persze van az a kakaóval dúsított szénhidrátmennyiség, amitől üzemképes állapotba kerülök (plusz a zöld tea, meg a kávé), így Tapolcára érve már egészen fittnek és elszántnak éreztem magam.

Túlélőszett! :) (A kókuszgolyót és a kakaós csigát már megettem)

Aki kéktúrára indul, jó, ha mindjárt az elején eldönti, hogy sportolásnak szánja a "küldetést", vagy inkább - a Kék útról le-letérve - afféle kulturális/természetismereti kirándulásnak. Annak ellenére, hogy ez itt a KulTour-Vidék, ahol inkább az utóbbi variáció lenne logikus, most mégis inkább a sportolásra szavazok. Leginkább azért, mert egy ilyen hosszútávú gyaloglásnál könnyű kicsúszni az időből ha elkalandozunk, és minden fűnél-fánál megállunk. Márpedig semmiképpen sem szerettük volna, ha a ránk esteledik az erdőben, és mivel egynapos programot terveztünk, időben Keszthelyre kellett érnünk, hogy még valamelyik esti busszal vissza is jussunk Zalaegerszegre. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem álltunk meg pár percre egy-egy érdekesebb dolognál. Bár, az is igaz, hogy összességében ez az útvonal nem bővelkedik izgalmas látnivalókban. Inkább az erdő csendje, és a panoráma lehet vonzó a kirándulóknak. Meg akit érdekel; a szocializmus maradványai...néhol újraszínezve. :)

A lesenceistvándi Fapados Kiskocsma falán van az ősi jel

A kéktúra útvonal nem érinti sem a tapolcai tavasbarlangot, sem a Malom-tavat és környékét. Így aki azt is meg szeretné nézni, kitérőt kell tennie. Ha a kék jelzést követjük, számolni kell azzal, hogy Lesencefaluig és Lesenceistvándig a közúton kell gyalogolni, ami nem túl kellemes, mert elég forgalmas útszakaszról van szó. A túra elejét ezért érdemes kicsit "megnyomni", hogy minél előbb túlessünk ezen a szakaszon. Cserébe Lesence-vidéktől Gyenesdiásig erdei ösvényeken haladhatunk (amik időnként meglehetősen meredekké válnak, hiszen összesen közel 500 méter a szintemelkedés, és a nyári viharok miatt "bozótharc" is van). Csak egy település ékelődik közbe a Keszthelyi fennsíkon; Vállus. Furcsamód a közelben lévő pálos kolostor maradványaihoz nem kanyarodik el a túraút, hanem átvág a településen. Viszont itt van az egyik pecsételőállomás; a Vegyesbolt mellett.
Régi kutakat, öreg présházakat, felújított, vagy éppen használaton kívüli vadászleseket láthatunk menet közben. És persze fel-feltűnik a csodás balatoni panoráma, távolban a tanúhegyekkel; melyekhez ezúttal az őszbe forduló növények színei adják a keretet. Az erdő pedig néhány óra gyaloglás után "beszippantja" az embert.

Itt kellett legjobban "Bújj-bújj zöld ágat" játszani

Nyugi van, meg némi monotónia-érzés. Legalábbis 15-16 kilométer után ez a két - egymásnak annyira nem is ellentmondó - érzet jelentkezik. Hosszabb időre megállni nem ajánlott, hiszen annál nehezebb elindulni :) Inkább rövid, frissítő (gyors szendvics, csoki, víz) szüneteket érdemes beiktatni. Vagy, alhatunk egy kicsit menet közben is. Erre nagyon alkalmas egy hosszabb - és kivételesen teljesen egyenes -, erdészek által használt aszfaltút. Enyhe lejtő, lassabb tempó, szem becsuk; relaxálás közben a szeptember végi napsugarakat is muszáj begyűjteni. Ki tudja meddig tart még az indián nyár. Mondjuk nem baj, ha időnként fél szemmel az utat is figyeljük, mert néhány gödör azért bejátszik :)

Terepmintás! :)

Ebbe az idilli állapotba csak az rondított bele, hogy Gyenesdiás felé közeledve egyre hangosabbá váltak a lövések. Fegyverek zajára sétálni az erdőben egyáltalán nem kellemes, főleg, ha nem látni ki lő, mire és milyen irányból. Ráadásul vadászati szezon van; erre valami honlapon fel is hívták a figyelmet. De hát ez akkor is, ez egy hivatalos és viszonylag népszerű túraútvonal; nehogy már itt lövöldözzenek! A srácok persze felvilágosítottak, hogy nem kell nagyon aggódni, mert csak a gyenesdiási lőtér felé közeledünk, nem ránk vadásznak. Bár a rossz érzésem ettől még egyáltalán nem múlt el. Pláne, mikor megláttam a lőtér melletti jelzéseket: az egyik a kéktúra irányát mutatta Tapolca, illetve Keszthely felé, a másikra meg az volt írva, hogy "Éles lövészet. Belépni tilos és életveszélyes!" Hát, köszi! Most akkor használható túrázásra a Kék út ezen szakasza, vagy nem?!

Őszi színek, meg szőlőhegyek...és a szokásos villanypózna, ami nem hiányozhat egyik tájképről sem

Innen egyébként már tényleg csak egy ugrás volt Keszthely, mégpedig a Nagy-mezőn át, amiből néhány éve sikerült nagyon jó kis családi pihenőhelyet varázsolni; játszóterekkel, piknikező- és tűzrakóhelyekkel. A mezőt Gyenes irányában elhagyva, hirtelen egy csodás helyen találja magát a túrázó; mintha egy mediterrán vidékre csöppennénk. Gyönyörű fenyők, sziklás "csúcsok" és "szakadékok" látványa fogad. Az egykori murvabánya környezete ez, ami viszont annyira hangulatos, hogy itt tényleg meg kell állni pár percre. Pláne, mert a csapat elég jó időt futott; tulajdonképpen pont annyit, mint a "nagyok". Vagyis a profi kéktúrázók. Az Országos Kéktúra honlapján az olvasható, hogy ezt a távot 7 óra 40 perc alatt lehet teljesíteni, s mi bizony lenyomtuk 7 és fél óra alatt, a megállásokat is beleszámítva (a "nettó" gyaloglási idő nálam 6 óra 3 percre jött ki).

Mediterrán hangulat a cél előtt

Szóval egyáltalán nem kellett futni az esti Keszthely-Zalaegerszeg buszjáratra. Sőt rábeszéltek, arra is, hogy a busz- és vasútállomás melletti Vén Bakter sörözőben (igen, néhány hete ők kerültek a kéktúra pecsétje miatt az országos sajtóba) igyak egy hosszúlépést; mert megérdemlem!
Hááát...borozni nem oda járok ezentúl sem. És már a pecsételőhely is visszakerült a vasútállomásra.


Több fotó:

Vadászlesből nincs hiány; ezért is féltünk a lövésektől :)


Klasszikus-falusi!

Csendélet a Fapados előtt

Szép színes... :)

Ez egy annyira jellegzetes példája a lakatlanná vált pincéknek, hogy még a túraajánlókban is szerepel

Tanúhegyek a távolban

Pára, meg panoráma

Most akkor belépni tilos, vagy mehetünk a kék jelzés felé???

Egykor murvabánya volt

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül

Pirani határ-esetek - Sós pára és sikátor színű macskák