Prága, turnéállomás! - Axl Rose, Kafka, meg a Pisilő férfiak

Azért mentem most Prágába, mert 1992-ben még túlságosan kislány voltam ahhoz, hogy a szüleim elengedjenek Budapestre... Guns N' Roses koncertre. Valószínűleg most is lemaradtam volna a buliról, ha a barátaim nem állítanak kész tények elé. Hezitáltam ugyanis nem keveset, hogy vajon érdekel -e ez még engem ennyi idő távlatából? Egy félig halott zenekar, ami csak a nosztalgia meg a pénz kedvéért indult amerikai meg európai turnéra.

A Pisilők.

Különben is, ritkán hallgatom már a számaikat (maximum éjszakai vonatokon a Nightrain-t), és a zenei ízlésem is módosult némiképp az elmúlt évtizedekben. A hosszú gitárszólók már réges-rég untatnak, és a kilencvenes évek dallamos rock-slágereit visszahallgatva, időnként a Rolling Stones klasszikusai is dögösebbnek és időtállóbbnak tűnnek. Mick Jagger mozgáskultúrájáról már nem is beszélve. :)
Szóval tőlem szokatlan módon sunnyogtam, hogy akkor most megyek -e vagy sem. A kérdés aztán eldőlt: "vettünk Neked is jegyet!" - mondták a srácok. Július 4-e, prágai reptér! Oké köszi, Prágában még úgysem jártam. Így legalább egy turnéval letudom Axl Rose-t meg Franz Kafkát...

Turné kellék.

Rózsika bácsi

Mikor Axl Rose feje megjelent a ledfalon, komolyan elgondolkodtam azon, hogy ez a felpüffedt képű, tömzsi bácsi tényleg ugyanaz a szépfiú -e, akivel évekig ki volt tapétázva a szobám fala. Jó, persze én sem vagyok az a hamvas gyereklány. Na, de mi a fenét csinált ez magával??? Tudom, a "sex and drugs and rock and roll" tehet mindenről. Így lett a szexi Axl fiúból eltorzult Rózsika bácsi (ezen azért röhögtünk egy sort), akinek nemhogy az arca nem a régi, de még a jellegzetes csípőmozgása is csak legenda. Lett helyette lumbágó, meg bemerevedett ízületek. Mikor aztán az ötödik, hatodik szám után azt is szóvá tettem, hogy az énekhangja is hagy némi kívánnivalót maga után (ne szépítsük a dolgot, időnként elég hamis volt), akkor az egyik kedves barátom azt mondta, hogy "ki a szart érdekel, ez akkor is a GÁNSZENDRÓZESZ, baszki!!!" Ezzel a ténnyel elég nehéz volt vitatkozni, így átadtam magam a hanghatásoknak - amikhez később mindenféle fényhatások is társultak - és nagyjából végigugráltam a közel 3 órás koncertet. És jajj, szörnyű dolog történt: még a November rain-t is énekeltem a tömeggel, pedig azt a számot már gimis koromban is egy elnyújtott, nyálas rock-balladának gondoltam.

Rózsika bácsi akcióban :))

Mert azért a show második felére egészen jól összerázódott ám a csapat, meg a közönség is a zenészekkel; és félrehúzások ide, hamis hangok oda, összességében egy elég jól felépített, lendületes koncertet láttunk. Mérsékelt nosztalgiával, és a lehetséges újrakezdésnek valamiféle reményével (bár ehhez kellene némi újrahangszerelés, meg friss dalok). Nem bántam meg, hogy ott voltam! Azt meg már sosem tudom meg, hogy milyen lett volna '92-ben lökdösődni a Paradise City-re a tömegben, Budapesten. Mert itt lökdösődés meg pogó nem volt. Csak a kopaszodó, őszülő, jórészt "40 plusszosok" visszafogott mozgása; akikre még éppen feljött a húsz évvel ezelőtti, agyonmosott, kifakult GN'R-poló. Szerintem ők sem gondolták pár éve, hogy még ebben az életben magukra veszik. Ezért is vicces a Guns-turné címe: Not in this lifetime.

Kafka, meg a turistabarát irodalom

Ha a szüleim elengedtek volna akkor a koncertre, talán nem most kezdek el gondolkodni azon, hogy mit csináltak jól a csehek, amitől ennyire eladhatóvá vált az irodalmuk és művészetük egy része. Nem a megvásárolt könyvek számát, hanem néhány jelenség idegenforgalmi sikerét értem ezalatt. Az is lehet, hogy arra sem most döbbenek rá - hanem máskor, más körülmények között -, hogy bár zseniális festmény az Elfolyó idő, Dali nekem sok, mert műveit túlburjánzónak érzem. Főleg ha több száz darabot kell megnézni belőlük.

"Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt..."

A Kehelybe mindenképpen; a Kafka-múzeumba mindenképpen; a zsidónegyedbe persze, hogy el; a Dali-Mucha-Warhol kiállítást az Óvárosi téren, a sárga házban (a kávézó mögött) meg kell nézni. És hát enni is kell: utopenecet (pácolt, ecetes kolbász), hermelint (camembert sajt, szintén pácolva, savanyítva), meg knédlit és az egészet lenyomatni valami jófajta cseh sörrel. Csalódások sorát okozom most tudom, de nem ittam a Kehelyben, sem a Švejkről elnevezett "étteremhálózatban". Hihetetlenül lehúzós, turista-etető helyek ezek, és sorban állni sincs kedvem azért, hogy bejuthassak. Nem rajongok a disznóságokért (a marhaságok jobban érdekelnek), ezért nem ettem utopenecet, a sört meg még mindig nem bírom (de sok bajom van!). A hermelin az megvolt, meg Kafka is, csakúgy mint a Dali-Mucha-Warhol trió abban a bizonyos sárga házban (garantált Art nouveau és Pop-art mérgezés, de az efféle toxinokat szívesen bevállalom!). Gasztro-élményeim meg kiegészültek különféle "oszmán" és vietnámi (bárány és marha) finomságokkal (hogy ne csak cseh, hanem multikulturális hatások is érjenek, ha már egyszer nagyvárosban járok).

Mucha mérgezés! :)

Közben meg azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy a cseheknek van egy Hašekük, meg egy Kafkájuk, akikre ilyen szép bizniszt lehet építeni. Annak ellenére, hogy Kafka németül írt, a Švejkből ismert Kehely meg egy ősrégi - és a maga korában nem túl híres - kocsma, de Švejk alakja (meg a légyszaros Ferenc József kép) kultikus hellyé tette a hosszú évtizedek alatt. Pláne, hogy Hašek művét körülbelül 60 nyelvre fordították le, meg színdarab és film is készült belőle. Mindezt összekeverve egy kis cseh gasztrokultúrával, máris be lehet illeszteni az útikönyvekbe. Vajon mi magyarok, melyik írónkból, vagy irodalmi alakunkból tudnánk turisztikai szempontból nyereséges "hőst" kreálni? Látok némi fantáziát Adyban (egy jó kis pesti tivornya a Három Hollóban eltöltött évek emlékére), vagy egy Krúdy/Szindbád-féle eszem-iszomban (erre mondjuk láttam kísérleti helyeket). De Karinthy után szabadon, a szépen felújított Hadik kávéházból kiindulva, újra le lehetne mérni a pesti vicc terjedési sebességét, persze 21. századi módszerekkel. Egyébként szavunk sem lehet, mert az egykor nevezetes pesti és budai irodalmi kávéházakat sikerült újjáéleszteni az utóbbi évtizedben. És bár a fővárosról szóló útikönyvek jó részében szerepelnek is, kultuszuk mégsem akkora, mint Prágában a Kehelynek, vagy a Švejk étteremnek. Hiába, Pest már hosszú évek óta a romkocsmáiról híres Európa-szerte; amivel nincs is gond. Kivéve, ha esetleg nekünk is sikerül egyszer olyan jól lehívni és felhasználni az uniós forrásokat, mint a cseheknek, és meg nem újul az egész budapesti városközpont, aminek hatására el nem tűnnek a kocsmák körül a "romok".

A sárga házban, a kávézó mögött...

Egyébként a prágai Kafka-kiállítás (amit a zsidónegyed-látogatással együtt emlegetnek az útleírások, pedig a múzeum már a Moldva túlpartján található) nagyon korrekt és színvonalas prezentációja az író életművének. És közel sem annyira nyüzsgő helyszín, mint azt képzeli az ember. Nem is egy vidám hely; hiszen nemcsak Kafka életét, és a monarchiabeli Prágát mutatja be, hanem az installációkon, dizájnon és fényeken (illetve a sötétségen) keresztül az egyén fölé terebélyesedő bürokratikus, elnyomó rendszert és a kiszolgáltatottság érzését is, amiről a művei szólnak. Nagy mágusok a csehek, mert mindebből nagyon formatervezett, hangulatos és eladható ajándéktárgyakat képesek kreálni, amire lehet, hogy sokkal inkább vevő a (turista)nép, mint mondjuk magára a Kastélyra, vagy az Átváltozásra.

Egy kis látkép a várból.

Rész-egész

Vannak dolgok, amik egészében nem nagyon, részleteiben viszont annál inkább érdekelnek. Ilyenek például a várnegyednek, vagy palotanegyednek nevezett helyek, na és a hozzájuk tartozó templomok, bazilikák, székesegyházak. Már több bejegyzésben is leírtam, hogy nem is vagyok nagy rajongója az efféle egyházi létesítményeknek, és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy kedvem támad belépőjegyet váltani: vagyis kiállni a kígyózó sort, csak azért, hogy mondjuk freskókat vagy szentképeket nézegessek. Hát, az a helyzet, hogy ehhez most sem volt kedvem, inkább vállaltam, hogy egy-két órát egyedül bolyongok a várnegyedben. De legalább nyugodtan elmerülhettem abban, ami viszont érdekel: a különféle épületek, épületrészek, utcabútorok egymáshoz való viszonya. Az átfedések, takarások, érintkezések, tükröződések. Sok-sok pici részlet, ezer izgalmas apróság. Ilyen alkalmakkor egészen át tudok szellemülni (flow), mintha egy torzított, vagy inkább nagyon is kiélesített szemüvegen át nézném a valóságot. A prágai vár területe - a kis udvarokkal, terekkel, lépcsősorokkal, a gótikus Szent Vitus székesegyházzal, a Szent György bazilikával, na és a városra nyíló pompás kilátással - pont egy ilyen délelőtti elmélyülésre alkalmas színtérnek bizonyult. Annyira elmerültem a részletekben, hogy még a tülekedő emberek áradatát is sikerült teljesen kizárnom (pedig roppantul tudnak idegesíteni), és csak az az érzés ébresztett fel ebből a félálom szerű állapotból, hogy szörnyen szomjas vagyok és egy kávé is sürgősen rám férne :)

Szörnyen bosszantó, amikor már nincs hová hátrálni, így éppen a gótikus csúcsok maradnak le. De legalább ez a kép is "részlet" lett :)

Prága szép, mert ismerős: egy kis Osztrák-Magyar Monarchia-hatás, folyó hidakkal, vár, szocialista korszak maradványai, kocsmakultúra (leszámítva, hogy valamilyen rejtélyes ok, illetve rendelet miatt, este 11 órakor szinte az összes bezár). Amivel több, mint mondjuk Budapest, az a szecessziós és art deco épületek dömpingje, ami főleg a zsidónegyedre jellemző, de más kerületekben is találunk szép számmal. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mégis mi hiányzik nekem ebből az egész miliőből? Az előbb leírt elmélyülés ellenére, miért sincs mégsem katartikus élményem? Aztán rájöttem, hogy azért, mert Prága túlságosan "ki van színezve"; mint amikor táj- és épületfotókon szándékosan túltolják a színtelítettséget. Félreértés ne essék: teljesen rendben van, hogy a cseheknek sikerült ilyen profi módon felújítani és azóta is karbantartani a történelmi városrészeket. De nekem hiányzik az ódonság, a karc. Szóval örültem, mikor egy-egy graffitis falat, vagy málló vakolatot láttam. Ódonságot talán csak a zsidónegyedben látni elvétve, mondjuk a Régi-új zsinagóga és a zsidó temető esetében, vagy a Moldván túli városrészek szűk kis utcácskáiban, középkori sörméréseiben.

Takarások, fedések.

Másik mániám a köztéri szobrok és az adott hely viszonya; mennyire mer egy-egy város újító lenni, főleg a történelmi városrészek esetében. Prága teljesen jól áll e téren. Sőt! Nagyon ütős, nagyon merész alkotásokat látni. Több közülük egy bizonyos David Černý nevéhez köthető. Ilyen például az Óvárosi tértől nem messze lévő lógó férfi; aki nem más, mint Freud személyesen, és éppen néhány emelet magasságból néz le (analizáló tekintettel, vagy segélykérően?) a sétálókra. Ennél is meghökkentőbb a Kafka múzeum előtti téren álló, Pisilő férfiak (vagy egyszerűen csak Pisilők) kompozíció. Két, csípőjét mozgatni képes (nem ám, mint Axl Rose) bronz alak, egy Csehországot ábrázoló medence felett vizel. A vízsugárral állítólag híres csehektől származó idézeteket írnak a vízbe. Szintén Černý alkotta azokat a különleges óriás Babákat (mászó csecsemőket) is, akiknek nincs arcuk, ezért szemből inkább űrlényekre emlékeztetnek. Velük a Kisoldal (a folyón túl) parkjában is találkozhatunk, de a Zsizskov városrész TV-tornyán is ők másznak fel, s alá. Elég bizarr látvány alulról nézni őket.
Prágában egyébként simogatni is szokás a szobrokat. És az a helyzet, hogy nemcsak a Károly-hídon lévő Nepomuki Szent János kutyája van fényesre simogatva, hanem bizony a vár egyik udvarán lévő, mezítelen fiú szobrának (Ifjúság) legbecsesebb testrésze is. :)

A jelek szerint ilyen egy szerethető, simogatni való szobor ;)

Prága komplex felújítása egyébként rendületlenül halad tovább: most éppen a nemzeti színházuk rekonstrukciója zajlik (emiatt a Vencel tér kissé fotózhatatlan), de ugyanez a helyzet az Óvárosi tér városházájával is, ami miatt az Orloj (a híres óramű) körbe van állványozva. Bár ez a tátott szájú turistákat cseppet sem zavarja. Úgy várják, hogy "egész" legyen, mintha valami tudatmódosító szer hatása alatt vezényelték volna oda őket.

Pesti hangulat a metróban.

Láss csodát: a metrót is épp felújítják! Mondjuk ha valamire, akkor arra tényleg ráfér. Pont, mint Pesten! Mert pont olyan lelakott, szocialista maradvány, mint Pesten. Csak sokkal-sokkal hidegebb a metróhuzat...és ezt még a Guns N' Roses koncert negyvenezres tömege sem tudta felmelegíteni.

Több fotó, több részlet: