KULToUR-Vidék

Mi lehet jobb dolog annál egy szimpla nyári délelőtt, mint az ország egyik legszebb szecessziós épületében, formatervezett bicikliket nézegetni? Hát az, ha végül azzal szembesülsz, hogy a kiállítás, amire jegyet váltottál, egy olyan világba (városi létbe) kalauzol el, amilyenbe mindig is élni szerettél volna. A VH1-es csodabringa Idealista, meg utópista vagyok egyszerre, legalábbis innen a magyar (és zalaegerszegi) valóságból (közgondolkodásból) nézve és értelmezve az Iparművészeti Múzeum Bringológia című tárlatát. Mert ami nekem itt utópiának (vagy inkább sci-finek?) tűnik, az Európa egyik felén már megvalósult, vagy ha még nem is, már erősen dolgoznak rajta. (A tárlat 10 ország termékeiből válogat.) S bár távol álljon tőlem az irigység, ilyenkor mégis arra gondolok, hogy fenébe is, de jó nekik! És, hogy mit csesztünk mi itt el annyira az elmúlt pár száz évben, hogy annak a mentalitásnak és hozzáállásnak, amit a tárlat közvetít, még a csírája is alig van meg nálunk. (Maximum p...

Megérkezni egy fővárosba éppen akkor, amikor kikap az ország futballcsapata az EB-n, nem a leglelkesítőbb dolog. Dublin, június 26.; negyed órával a mérkőzés után. Mindenki részeg. Ez nem túlzás, ez komoly! Talán még abban a kutyában is volt némi töltés, akit a gazdája tolt egy elkötött bevásárlókocsiban valahonnan valahová. Csupa zöld :) Egy leittasodott nagyvárosban, felspannolt drukkerek és lehangolt polgárok között gyalogolni az esőben a szállás felé, maga az idegenség állapota. Hogy nem vagy futballrajongó, az dupla kirekesztettség - legalább is ezt érzed. Plusz a saját előítéleteid a "focihuligánokkal" kapcsolatban: valamiért az kattog az agyadban, hogy biztos mindjárt balhé lesz. Próbálsz menekülési útvonalat (vagy legalább egy rést) keresni a szemből is, oldalról is folyamatosan jövő, zöldbe öltözött és nemzeti színűre sminkelt tömegben. De fölösleges a para, mert itt nincs semmi agresszió. Dublin pedig van annyira multikulturális, hogy nem kíváncsi a te ideg...

Nem árulok el vele nagy titkot, hogy amióta rendszeresen bringázom (és ennek már 14 éve) szinte minden alkalommal útba ejtem a Gébárti-tavat; vagy bemelegítésképpen, vagy afféle levezetésképpen. Már nem tudom, hogy miért alakult ez így (lehet, hogy valami szerelemi bánat sodort először a tópartra :), mindenesetre van valami nyugtató, sőt néha kissé melankolikus hangulata a tónak. Ősszel és télen a látvány már-már skandináv: csendes, üres és kihasználatlan. Némi dinamizmust maximum a szél és a magányos horgászok lassú mozdulatai visznek a képbe. A levegő és a víz tisztasága, a felületről visszatükröződő felhők és a környező fák évszakról évszakra változó színei mégis energiát adnak. Ami még akkor is érezhető, ha épp nem a legjobb hangulatában vagy fizikai állapotában jár arra az ember. Bár, szeretem a Gébárti-tavat úgy, ahogy van, mégis minden alkalommal eszembe jut, hogy mennyivel jobb lenne, ha például körbe lehetne biciklizni/futni/sétálni, vagy ha több pad, asztal lenne a par...