Pedálozás vágyott és valós utakon - Bringa-dizájn és élhető város

Mi lehet jobb dolog annál egy szimpla nyári délelőtt, mint az ország egyik legszebb szecessziós épületében, formatervezett bicikliket nézegetni? Hát az, ha végül azzal szembesülsz, hogy a kiállítás, amire jegyet váltottál, egy olyan világba (városi létbe) kalauzol el, amilyenbe mindig is élni szerettél volna.

A VH1-es csodabringa

Idealista, meg utópista vagyok egyszerre, legalábbis innen a magyar (és zalaegerszegi) valóságból (közgondolkodásból) nézve és értelmezve az Iparművészeti Múzeum Bringológia című tárlatát. Mert ami nekem itt utópiának (vagy inkább sci-finek?) tűnik, az Európa egyik felén már megvalósult, vagy ha még nem is, már erősen dolgoznak rajta. (A tárlat 10 ország termékeiből válogat.) S bár távol álljon tőlem az irigység, ilyenkor mégis arra gondolok, hogy fenébe is, de jó nekik! És, hogy mit csesztünk mi itt el annyira az elmúlt pár száz évben, hogy annak a mentalitásnak és hozzáállásnak, amit a tárlat közvetít, még a csírája is alig van meg nálunk. (Maximum pár ember fejében, de azoknak a jó része már rég lelépett.)

Ez egy ős-Puch

Vannak persze gyönyörű kerékpárok a kiállítótérben, amiket kedvem lenne egyből kipróbálni. El is képzelem, ahogy a VH1-re keresztelt (Herman van Hulsteijn által tervezett) holland csodajárgánnyal végigsuhanok a szmogos körúton, autók ezrei között; közben tesztelem, hogy hányan dudálnak rám, és akarnak leszorítani. Vagy, egy újragondolt hófehér Csepellel megindulok a zajos Üllői út felé, hogy elmélázzak a Kosztolányi által megénekelt fasor állapotán.
Direkt utalok ám ilyen "zöld-dolgokra", mint a környezet- és zajszennyezés, meg faállomány, mert nyilván aki bringára vált, egy tisztább, nyugodtabb, környezetkímélőbb közlekedésre is vált egyúttal; a lassúbb tempóról már nem is beszélve. Nekem valahogy mégis ez jelenti az igazi haladást...

Speciális polc, amin kicsi lakásban is lehet okosan bringát tárolni

Ahogy a hétköznapokon, úgy a kiállításon is, a biciklik - ez esetben a kortárs dizájn mintapéldányai - csak eszközök, hogy valahonnan valahová eljussunk. Nemcsak térben, hanem fejben, azaz szemléletben is. A fenti környezetvédelmi példálózást be is fejezem, mert annyira alap, hogy nincs mit ragozni rajta (különben sem vagyok "radikál zöld" :), és szerencsére a tárlat sem ragad le ennél.
Az innováción keresztül sokkal inkább arról van szó, hogy a kerékpározás milyen egyéb értékeket teremt akár gazdasági, akár társadalmi szinten. Hogyan hathat a dizájn és a kerékpáros közlekedés - mint életstílus - a globális társadalmi és ökológiai folyamatokra, hogyan képes összekovácsolni a helyi közösséget; miközben aki a nyeregben ül, a fejlesztések (ruha, sisak, táskák és telefonra letölthető okos - mondjuk légszennyezés -és úthibajelző - alkalmazások) révén biztonságban érezi magát.

Ezeket akartam ellopni :)

Nem akarom az összes poént lelőni, de azért azokról a jelenségekről írnék pár gondolatot, amik miatt azt mondtam az elején, hogy egy olyan képzeletbeli városba kalauzol el a kiállítás (nemcsak tárgyak, hanem kisfilmek segítségével), ahol egyszerűen jó élni. 21. század, fenntarthatóság, újrahasznosítás, lokalitás, kisközösségek és kooperáció. Sűrítve nagyjából ezek a fő jelszavak. Ami pedig a kooperálást illeti: ezen biztos, hogy elbuknánk. Mert ehhez valami olyasmi kéne, ami itt nagyon nem megy: a kölcsönösség elve alapján, mikro-szinten szövetkezni. Apró (de elérhető) célok érdekében, hogy hatékonyabban és észszerűbben menjenek a dolgok.

A magyar fonott kosaras teherbringa

Nagyon szép példát hoz erre a tárlat: a Copenhagenize Design Company kezdeményezésére, a koppenhágai városvezetés és a kerékpárosok között zajló párbeszéd eredményeképpen átterveztek egy forgalmas közlekedési csomópontot. A csapat az úgynevezett "Vágyott útvonalak" elméletéből indult ki; 12 órán keresztül figyeltek és filmeztek kereszteződéseket, majd az adatokat feldolgozva javaslatott tettek egy csomópont átalakítására úgy, hogy az autósnak, kerékpárosnak és gyalogosnak is jó és biztonságos legyen. Egy nem megfelelően kialakított kereszteződés esetében a biciklis (és a gyalogos is) szabályt fog sérteni, és kialakítja a saját (vágyott) útvonalát, ösvényét.


Aki a deszkáját megbringáztatná, vehet egy ilyen spéci hátizsákot

Ez utóbbi egyfajta jelzés is a városvezetés felé, hogy valami nem jól működik. (Gondolkodjunk el, hogy hány ilyen kis ösvényt látunk Zalaegerszegen is.) Ahelyett azonban, hogy szigorításokat és szankciókat alkalmaztak volna, hogy a "helyes" (vagyis szabályos) irányba tereljék a "nonkonformista" hadat, ésszerűbb megoldásnak tűnt áttervezni a kereszteződést. A városvezetés pedig teljesen nyitottan állt a kérdéshez.
Ugyanez a csoport találta ki az úgynevezett "Szeretet-kapaszkodókat" is, amik egyszerűen arra szolgálnak, hogy a közlekedési lámpáknál a bringásnak ne kelljen leszállnia a kerékpárról, hanem megkapaszkodhasson bennük.

Ahogy nőnek a gyerekek, nőnek a biciklik is. A fenntarthatóság jegyében a kisebbet nagyobbra lehet váltani.

Elgondolkodtató a szeméttel és elhagyott tárgyakkal való kapcsolat is; gyakorlatilag bármilyen öreg kerékpáralkatrész felhasználható valamire, s lehet belőle új használati tárgy, vagy játék. Ugyanez a helyzet az elhagyott biciklikkel is. Hollandiban egy dizájn-csapat például azzal foglalkozik, hogy összegyűjti azokat a kerékpárokat, amik évek óta gazdátlanul hevernek az utcán, és felújítja azokat. Amint sikerült egy-egy bringát - ahogy ők mondják - meggyógyítaniuk, új gazdát keresnek neki; sőt, Európában bárhová házhoz szállítják 35 euróért!


Egy cargo bike

Sokan mondják, hogy jó-jó a bicikli, de ha szállítani kell valamit (árut, gyereket), akkor az csak autóval lehetséges. Hát, nem! És itt most nem arról van szó, amikor a bácsi két kaniszterrel a kormányon legurul a csácsi hegyről. Elnyújtott, meghosszabbított váz, bővített ülés, vagy célirányosan kialakított rakodófelület kosarakkal - máris kész a teherkerékpár (cargo bike). Hogy magyar tervezőt is említsek (mert azért szerencsére olyan is van), Merényi János miskolci műhelyében készülnek egyedi kerékpárok. A teherhordó bringák fűzfakosarát pedig a Miskolci Autista Alapítvány szociális dizájn műhelye gyártja, ami ismét az összefogás, a gazdaságosság, na és a hátrányos helyzetű emberek integrálásának egy kiváló példája.

Nyeregből bárszék is lehet

Ha pedig már itt tartunk: egy 21. századi város mindig gondol az elesettekre, betegekre is, és ez szerencsére megjelenik a tárlaton is. Több bringa-terv is készült mozgáskorlátozottak részére, de azokra is gondoltak a dizájnerek, akik mondjuk fizikai/egészségügyi állapotuk, vagy életkoruk miatt nem képesek sokat pedálozni. Az e-kerékpármodul (ami egy kulacsba rejtett, mindössze 2 kilós akkumulátor) bármilyen bringára felszerelhető, és bármikor használaton kívül is helyezhető. Így ha valaki szeretne egy elektromos meghajtású biciklit is, nem kell két járgányt vennie.

Egy szép váz bambuszból

Ezer jól összehangolt apróság kell egy kényelmes és megfelelően működő biciklihez, illetve magához a biciklizés élményéhez (használjuk akár közlekedésre, vagy sportolásra a bringát) is. Ugyanígy ezer jól összehangolt apróságon múlik, hogy megfelelően, kiegyensúlyozottan működjenek a városaink is. Viszont ehhez elsősorban mi kellünk, nemcsak a mindenkori városvezetés. A kiállítás szerint a bringológia az, amikor a dizájn hajtja a kerékpárt. Ez a dizájn azonban képes magán az életmódon és szemléleten is "hajtani" egyet. Ha hajlandóak vagyunk néha a nyeregbe ülni, akkor egy idő után talán egy élhetőbb, tisztább és a kisközösségek összefogására épülő városban lakhatunk.

Nem kulacs, akkumulátor!

A tárlat olyan szépen megfogalmazott gondolatait, mint például az "ahogyan a tandemet hajtjuk, úgy a várost is csak közös erővel tudjuk megfelelő ritmusban működtetni", egyébként teljes szívvel támogatom. Csak az utópia-érzésem nem akar szűnni sehogy sem. Mondjuk mert itt még mindig nem sikerült Zalaegerszeget Teskánddal összekötni, miközben Angliában elkészültek az első gyorsforgalmi kerékpárutak tervei...
Mindenesetre: a Bringológia felvillant valamit a (számunkra még) távoli jövőből, így amíg tart a kiállítás (november 27.) el lehet tűnni pár órára a hazai valóság elől. Az élmény viszont épp elég energiát ad ahhoz, hogy a saját útvonalamon tekerjem a kis biciklimet, és csendbe örülök, ha más is így tesz.

(A fotók kivételesen telefonnal készültek, mivel az iparműben eddig még sosem voltam olyan kiállításon, ahol lehetett volna fényképezni; így nem készültem nagy géppel.)






Megjegyzések

  1. Az íráson túl-mint mindig a fotók is nagyon jók! Jó a telefonod Petra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, a telefongyártó nevében is :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Mit adott nekünk a Twin Peaks?

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül