KULToUR-Vidék

Az 50 fix ez esetben nem pénzt jelent, hanem egy 50 milliméteres fix objektívet. (A fotók többsége ugyanis azzal készült, a kisebbik része meg telefonnal.) Biciklitúrán jártam a Káli-medencében, ezért igyekeztem minimalizálni a rajtam lógó súlyt. Így esett a választásom a legkisebb objektívre, vállalva ezzel azt, hogy nem lesz zoomolás; nekem kell közelednem a témához, vagy éppen eltávolodnom tőle. Más esetben ilyen technikai részletekkel nem untatnék senkit. Most viszont ez a "közeledés" és "távolodás" fontos eleme lett a túrának, és úgy látszik, hogy praktikus, kényszer szülte megoldások is ihletet adhatnak olykor egy-egy blogbejegyzéshez. Az van, hogy a Káli-medencében mindig vizes lesz az ember. Az elmúlt években hol kisebb, hol nagyobb társasággal már többször tettem kísérletet arra, hogy bejárjam a környéket, de sajnos ez sosem sikerült. Vagy az évszázad vihara csapott éppen le, vagy néhány órás kerekezés után több napos áztató eső akasztotta meg a túrát...

Ha a nagy készülődésben a konyhapulton marad az útipálinka, az elég kellemetlen; főleg hogy egy tizenegy órás vonatútra készülünk. Ráadásul az "Adria" nemzetközi gyorsvonatról nem éppen jó hírek keringenek a világhálón: többszörösen eladott helyjegyek, tumultus, nem létező kocsik és ülőhelyek. Még szerencse, hogy fekvőhelyes fülkébe váltottunk jegyet; a kusettben állítólag nincs fennforgás. Persze azért volt egy kis probléma a hálótársainkkal: egy orosz apukának nem abba a fülkébe adott fekvőjegyet a MÁV, ahová a családjának. A fiatal, új generációs, amúgy teljesen jó fej kalauz - aki épp első munkanapját töltötte ezen a vonalon - pedig egy ellenőrzéstől tartva nem merte "egyben tartani" a családot, így az apukának érkezésünk után költöznie kellett. Split a tengerről nézve Vonatút az éjszakában Szóval, ha a pálinka otthon marad, akkor be kell ugrani a restibe. Nagykanizsa-utasellátó, este kilenc. Erősen záróra. A pálinkakínálat gyér, a borra rá sem mere...

A Római út alá nem megyünk! - határoztuk el végérvényesen. A megérkezést követő fagyizást és a búcsúkávét leszámítva sikerült is betartani a fogadalmat; illetve boltba "lejártunk" reggeliért, mert más élelmiszerüzlet sajnos nincs az említett Római út közelében. A rablósort viszont sikerült messze elkerülni. Hogy erre miért volt/van szükség, arról majd később. Az elmúlt évtizedben elég gyakran jártam a barátaimmal Badacsonyban. Hol biciklitúrák állomáshelye volt, máskor csak úgy átugrottunk egy-egy pohár borra. Ünnepeltünk itt már születésnapot és Kéknyelű virágzást (a programot 2002 óta minden évben megszervezi a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, a rendezvényhez pedig számos pincészet csatlakozik). Többször jártam a bazaltorgonáknál, a Kisfaludy-kilátónál, megjártam felfelé és lefelé is a Bujdosók lépcsőjét, ismerem a Rózsakő legendáját, sőt ültem is rajta. (Rám nem hatott a legenda bűvös ereje - de nyilván ahhoz szándék is kéne :) Szóval Badacsonylábdihegytől Ká...

Az 50-es, 60-as években számos magyarországi városban, sőt kisebb településeken is, létesültek strandok és fedett uszodák, hogy "államilag" mindenki számára elérhetővé tegyék az intézményesített fürdőzést, mely régen fényűzésnek, úri passziónak számított. Ezek a strandok a könnyű megközelíthetőség érdekében általában a belvároshoz közel eső területeken épültek fel. Ma már erősen leromlott állagú, avíttnak tűnő bódésoraikkal, pihenésre aligha alkalmas, kényelmetlen, ám színesre mázolt fa- vagy fémpadjaikkal, na és a hangszórókból áradó slágerzenékkel jellegzetes hangulatot árasztottak a 60-as évektől, egészen a 90-es évekig. Mondhatni, ekkor élték fénykorukat. Bizonyára korosztályok emlékeznek még a leterített törölközők tengerére (mivel a napágy-bérlés a legkorábban érkezők "úri passziója volt"), és a tipikus strandbüfés kajákra is (melyek sajnos a rendszerváltozás utáni fürdőkultúra változásával sem tűntek el, maximum pizza-szeletekkel bővültek); például a ...