"Folyékony szerelem" és kiábrándulás - Badacsony-fíling és borturizmus

A Római út alá nem megyünk! - határoztuk el végérvényesen. A megérkezést követő fagyizást és a búcsúkávét leszámítva sikerült is betartani a fogadalmat; illetve boltba "lejártunk" reggeliért, mert más élelmiszerüzlet sajnos nincs az említett Római út közelében. A rablósort viszont sikerült messze elkerülni. Hogy erre miért volt/van szükség, arról majd később.



Az elmúlt évtizedben elég gyakran jártam a barátaimmal Badacsonyban. Hol biciklitúrák állomáshelye volt, máskor csak úgy átugrottunk egy-egy pohár borra. Ünnepeltünk itt már születésnapot és Kéknyelű virágzást (a programot 2002 óta minden évben megszervezi a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, a rendezvényhez pedig számos pincészet csatlakozik).
Többször jártam a bazaltorgonáknál, a Kisfaludy-kilátónál, megjártam felfelé és lefelé is a Bujdosók lépcsőjét, ismerem a Rózsakő legendáját, sőt ültem is rajta. (Rám nem hatott a legenda bűvös ereje - de nyilván ahhoz szándék is kéne :)
Szóval Badacsonylábdihegytől Káptalantótiig elég sok helyen megfordultam, legyen szó borászatokról, szálláshelyekről, vagy túraútvonalakról. Úgy érzem, hogy Badacsony és környéke magában hordozza mindazt a sokszínűséget amiért szeretni lehet a Balatont, és különösen annak északi partját. Ugyanakkor összesűrűsödnek azok a negatívumok is, amik miatt a Balaton-hangulatot egyáltalán nem szeretem. Főszezonban meg végképp nem!


Persze lehet, hogy ez a jelenség is csak olyan, mint a hirtelen jött szerelem utáni kijózanodás. Vagyis minél inkább belemászik az ember a badacsonyi vendéglátás valóságába, annál realisztikusabb képet kap a turizmus mechanizmusáról és a balatoni idegenforgalom súlyos hiányosságairól. Amik esetenként még a tökéletes (már-már giccsbe hajló) panoráma és a minőségi borok élvezetét is csorbíthatják. Ezen a ponton aztán el lehet dönteni, hogy vagy megszokja az ember a hibákat, vagy megszökik előlük. Mivel azonban hiszek a tanúhegyek varázsában és energetizáló hatásában, inkább megérteni szeretném ezt az ellentmondásos helyzetet; hogy miért is nem lehet összhangba hozni a természet adta páratlan lehetőségeket az idegenforgalmi kínálattal? Vagy megfordítva: miért gondolja azt a szállásadók és vendéglátók többsége, hogy a borkóstolás ténye, illetve a víz, meg a hegyek látványa elegendő a sikerhez?

A következőkben az egyszerűség kedvéért három fotó alapján írom le a kiábrándulás főbb okait (és ezen okok közül kettő szinte az egész balatoni vendéglátásra is jellemző).

1. Folyékony szerelem


Már hosszú évek óta ezzel a szlogennel fut az úgynevezett badacsonyi Bortriatlon, mely a helyi borászok összefogásának eredményeképpen született meg. Három rendezvényt takar, a májusi Szürkebarát túrát, a júniusi Kéknyelű Virágzás Ünnepét és az őszi Rizling vakációt. A kétnapos játék egyszerű: a borturista a Tourinform Irodában kap egy pecsételős füzetet, és ha ellátogat a mulatságban (bizniszben) részt vevő borászok pincéjébe, és ott megkóstolja az erre a célra felajánlott háromféle bort (a kóstoló általában 500 forint körül van), az kap egy pecsétet. A hatodik helyszínen az összegyűlt pecséteket egy palack borra lehet beváltani. A helyzet az, hogy ahogy múlnak az évek, egyre inkább úgy tűnik, hogy sok borásznak már nyűg ez az egész triatlonosdi. Annyira már nem örülnek annak, ha csak a pecsételés miatt néz be az ember hozzájuk, annak meg végképp nem, ha a pecsétjeit épp nála akarja valaki egy palack borra beváltani. Pedig azért a legtöbb esetben van más rendelés is, főleg ha nagyobb társaság gyűlik össze (például ásványvíz, újabb pohár bor, vagy egész palack, ha ízlett valamelyik tétel, na és egy idő után enni is kér a betérő). Lehet, hogy arról van szó, hogy a ismertebb borászoknak már nincs szükségük arra a marketingre, amit a triatlon a kezdetekben nyújtott, és már nem éri meg nekik bekapcsolódni. Visszalépni, kimaradni, viszont mégiscsak ciki, hiszen húzónevek kellenek a rendezvény sikeréhez. A kisebb borászatoknak persze még mindig jó lehetőség a programsorozat, ők meg néha mintha nem tudnának mit kezdeni a hirtelen jött érdeklődéssel. Szerencsére azért van példa arra is, mikor a név, a minőség és a korrektség találkozik. Az Istvándy, Borbély és Laposa pincészetek talán a legjobb példák erre. Bár utóbbiak sem túl boldogok, ha az esti csúcsidőben tér be a triatlonista. De eddig azért mindig szorítottak valahol helyet a panorámás borteraszukon.

2. Mikrós-virsli a rablósoron


A egész Balaton-part egyik leggyengébb pontja az étkezés. A parthoz közeli büfésorok (amiket a bennszülöttek is csak rablósornak hívnak) kínálata és minősége is borzalmas. Mintha az egész régió nem bírna kikeveredni a gulyás, lángos, hekk, (rossz)hamburger, palacsinta gasztro-sokkból. Az előre legyártott "frissensültek" látványa általában nem túl meggyőző, főleg annak tudatában, hogy a nyári kánikulában órákig várják a vevőt. Ennél már csak az rosszabb, amikor mikróban melegített sült-akármit kap a vendég. Mindennél van lejjebb: a képen látható virsli, - amihez valamelyik badacsonyi büfében volt szerencsém tavaly ősszel - még forró vizet sem látott, csak mikrohullámot. Nyilván már túl volt a vendéglátás az utószezonon is, ráadásul késő este volt, nehogy már normális ételt akarjon a vendég.
Persze vannak a parttól felfelé éttermek meg vendéglők, ahol a kínálat szintén a kádári népkonyhák menüsorát idézi. Ugyan jobb minőségben és kiszolgálásban; de horribilis áron. Mindehhez jár muzsikaszó is, ami így együtt annyira "ungarische spezialitäten", hogy már egy egészséges német turista is simán kiröhögi. Arról nem is beszélve, hogy egy ételallergiásnak, vegetáriánusnak, liszt- vagy laktózérzékenynek szinte esélye sincs arra, hogy normális táplálékhoz jusson.
Halvány változás azért van, köszönhetően a fiatalabb vendéglátósoknak, borászoknak, na meg a fővárosból vidékre szivárgó street-food divatnak. Több településen is nyílt mostanában igényes (helyi alapanyagokból, minőségi módon elkészített és szervírozott) hamburgerező/bisztró. Ahol más - a klasszikus balatoni menükhöz képest új - ételeket is árusítanak, hasonlóan jó színvonalon. Badacsonyban éppen sikerült egy ilyent kipróbálni: a KisHableány nevű hely (ami a Római út és a rablósor között húzódik, és egy, a szocializmusból itt rekedt régi étterem teraszán került kialakításra) tényleg kiváló burgereket kínál, ráadásul garantáltan környékbeli alapanyagból.

3. Maradiság, igénytelenség és "nagymama-fíling"...


amit sajnos sokan retrónak hisznek, pedig egyáltalán nem az. A szálláshelyek lakberendezése legtöbbször ugyanis szimplán ódivatú. A 70-es, 80-as évek bútoraival, szőnyegeivel és a vitrinekben árválkodó borzalmas nippekkel tényleg afféle "nagymama háza" hangulatot árasztanak. Az egész olyan, mintha a szállásadók még mindig az NDK-s turistákat várnák. Kissé érthetetlen, hogy az elmúlt 25 évben miért nem sikerült felújítani ezeket a szobákat és a néhai vállalati üdülőket. Tudom, hogy a pénztelenségre szokás ilyenkor hivatkozni, de sajnos az igénytelenség legalább annyira közrejátszik ebben a mozdulatlanságban. Sokszor ugyanez látható az utcákon is: évtizedes neonfeliratok hirdetnek rég megszűnt tóparti vendéglőket, bárokat. Düledező falú volt lángossütők, borárudák várják hosszú évek óta a befektetőket, akik csak nem akarnak megérkezni.
Érdekes, hogy Badacsonyban pont a Római út sűríti össze legjobban ezeket a negatívumokat, főleg ami a szálláshelyeket illeti. Pedig épp ez az út lehetne a borturizmus nyüzsgő és modernséget, haladást jelképező főutcája. Ez ugyanis már nem a part menti sétány a büfésorral, de még nem is a borászatok igazi territóriuma, hanem egyfajta híd a kettő között. Kellő magasságban van ahhoz, hogy mind a Balatonra, mind a hegyoldalra és a pincészetekre szép kilátás nyíljon, és körülbelül ugyanannyi idő lesétálni egy fürdőzésre, mint felsétálni a Rózsakőhöz, vagy valamelyik pincéhez. Ráadásul mivel a borászok többsége elég korán (este 7-8 óra körül) beszünteti a kóstoltatást és egyszerűen bezár, a Szegedi Róza ház irányából leáramló (általában már jó hangulatban lévő) borturistákat épp a Római úton lévő vendéglátóhelyeknek, üzleteknek kéne "megfogni". Ezek hiányában azonban a "soron" kötnek ki, ami elég kiábrándító, ismerve a "fent" és "lent" közti erős színvonal különbséget.
A változás jelei azért itt is mutatkoznak: a Dobosi-család néhány éve nyílt fröccsterasza késő este is várja a betérőket. Az ismertebb borászok közül pedig Borbélyék és Istvándyék is nyitottak egy-egy borozót közvetlenül az út mentén. A már említett KisHableány pedig zenés street-food terasszá változik esténként.

Összességében Badacsonynak, és a Balatonnak egy forradalmi szemléletváltásra lenne szüksége, de egyelőre csak lassú reformtörekvéseket látni. Azonban most ezeknek is örülni kell. A változás mindenhogyan elkerülhetetlen. Hogy ez mennyire lesz gyors, átfogó (az egész balatoni régiót érintő, vagy csak lokális szinteken megmutatkozó) az az idegenforgalomban és gasztronómiában érdekelt, mostani 20-as, 30-as korosztály tőkeerejétől, kitartásától és üzleti stratégiájától függ majd. A jelenlegi helyzet már csak azért sem tartható sokáig, mert a ugyanennek a 20-as, 30-as, fesztiválokon és romkocsmákban szocializálódott korosztálynak, vevőként már nem jön be ez az NDK-s fíling.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Bunkertúra a Csepel Művekben - Légoltalmi kiképzés, szimulációval

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül