Élet a matrjoska-babán túl - Az orosz kultúra "rehabilitációja"

Mit tud a korosztályom az oroszokról? Hát, elég keveset, és a jó része annak is sztereotípia, amiből a matrjoska-baba és a szamovár a legpozitívabb jelenség. "Büdös ruszkik", "kommunisták, akik bebalzsamozták Lenint", "maffiózók", "elmaradottak" és "vodkavedelők". Télen dermesztő a hideg - hát, még Szibériában. De oda önszántából úgyse megy az ember. (Maximum ha viszik, mint minap a Pussy Riot egyik énekesnőjét; de ez egy másik történet.)

A matrjoska-baba könyvborítón és teadobozon is népszerű

Rémlik még talán néhány szó is az unalmas oroszórákról, de a cirill betűket már alig ismerjük fel, mert mire begyakoroltuk volna, már a rendszerváltozás éveit írtuk. Az orosztanárokból hirtelen angolul-még-nehezen-beszélő-tanárok lettek.
Tanultunk a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, a permanens forradalom elméletéről, a Novájá Ekonomícseszkaja Politikáról, meg a többi ideológiai agyrémről, amik gyakorlati alkalmazása fél évszádra (sőt!) megpecsételte nemcsak az orosz, hanem a velük egy tömbbe rendezett országok életét is.

A cirill már nem megy

Jó-jó, de mi volt előtte? Mit tudhatunk a kommunizmus előtti, cári Oroszországról. Az életmódról, az erkölcsről, a vallásról, a népi hiedelmekről, a képzőművészetről, a filozófiáról. Persze történelemórán "átjött" valami a korábbi századok eseményeiből, vagy a társadalom rétegződéséről. A kötelező olvasmányokon át pedig felsejlett valami az életmódról, normákról. De az irodalmi szövegek elemzésekor inkább egy-egy szereplő lelki fejlődésútja, vagy a figurák közötti drámai konfliktusok, illetve azok megoldásai (feloldásai) kerültek fókuszba. És valljuk be: a 90-es években - de még talán napjainkban is - ciki volt az oroszokkal foglalkozni. A politika, s vele együtt az irodalmi, művészeti kánon is Nyugatra nyitást követelt.

Közben persze a oroszoknál is felnőtt - egy immár nem illegális - művészgeneráció, és szerencsére a 2000-es évektől fokozatosan a hazai kiadók is elkezdték a kortárs, vagy éppen egykor betiltott orosz írók könyveit kiadni.
Így került a kezembe jó néhány olyan mű, melyek annyira "agyba-mászóak", hogy akár hosszú heteken át képesek eufóriában tartani az olvasót. A teljesség igénye nélkül ilyen hatással volt rám a századelőn élt Jevgenyij Zamjatyin (Mi), a szüleivel emigrációba menekülő Vladimir Nabokov (Kétségbebsés, Nevetés a sötétben), a tiltólistára került Venedikt Jerofejev (Moszkva-Petuski) nevezett könyve, és néhány kortárs irodalmi remekmű: Vidám temetés, Odaadó hívetek, Surik (Ljudmila Ulickaja), Jég (Vladimir Szorokin) és a T, valamint az Ananászlé a szépséges hölgynek (Viktor Pelevin).
Pelevin - az új orosz írógeneráció immár 50 éves fenegyereke, aki magát ráadásul identitás nélkülinek vallja - könyveinek olvasása közben döbbentem rá igazán, hogy tényleg nagyon csekély az, amit az oroszok kulturális örökségéről, és jelenkoráról tudok/tudunk. Pelevin zseniális író, de szövegei tömények, több rétegűek. Az értelmezéshez, a szimbólumrendszer megfejtéséhez komoly előtanulmányokra lenne szükség. Annál is inkább, mert Pelevin kiválóan ötvöz sci-fi, és szürreális elemeket, könyveiben ezen kívül igen hangsúlyos az orosz okkult, -és a 19-20. századi európai filozófiai elméletekből eredő, ezeket tovább gondoló vonal is.

Könyvespolcra velük! :)

Ha már így alakult, kicsit utána néztem, hogy ha okosodni akarnánk a témában, vajon mit tudhatunk meg az oroszokról. Születtek -e az elmúlt évtizedekben olyan átfogó tanulmánykötetek, melyek eligazítanak Oroszország (és nem a Szovjetunió) kulturális örökségét illetően. Az internetet és a Zala megyei könyvtár kínálatát böngészve kiderült: rengeteg könyv van az országról, bár ezek túlnyomó többsége még mindig az 1917-es forradalom utáni korszakot, a két világháborút és a sztálini - vagy azt követő - évtizedeket elemzi. Sok kötet, mely a cári időszakról szól a 80-as években íródott, így még a rendszerváltozás előtti korszellem ideológiáját tükrözi - bár azért annyira már nem elfogultan, mint az azt megelőző évtizedekben.

Azért vannak pozitívumok is. Az Osiris kiadónál például Orosz történelem címmel 2003-ban jelent meg egy kétkötetes munka. Az orosz arisztokráciáról, és így a cári világ életmódjáról, szokásairól pedig Erkölcsök és szokások Nagy Péter birodalmában címmel olvashatunk egy jó összefoglalót (ez a kötet 1989-ben jelent meg a Gondolat kiadónál, ami már nyilván egyfajta reagálás volt a küszöbön álló változásokra).
És ha már az előbb az okkultizmusról is szó volt: az Európa kiadónál 2004-ben jelent meg Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában című tanulmánykötet. Ez a könyv napvilágra hozza az orosz és a szovjet kultúra rejtett, még kevéssé feltárt értékeit. A témáról ritkán esik szó, pedig a forradalom előtti Oroszországban rengeteg író és művész tartozott az okkult tanok terjesztői közé, hiszen sokan utasították el az egyház és az állam hivatalos ideológiáját, csak úgy mint az értelmiség bizonyos köreiben népszerű materialista, pozitivista tanokat. Az okkult nézetek keveréke hatotta át a 20. század elején létrejött új művészeti és irodalmi mozgalmakat is: főleg a futuristákat és az orosz avantgárd festőket. Úgy vélték, hogy a látható világ mögött létező struktúra mértani formákban fejezhető ki leginkább. Az orosz avantgárdról - ezzel a címmel - egy igényes, tanulmánykötethez is méltó kísérőszövegekkel ellátott képeskönyv is megjelent.

Alexandra Ekszter: Konstruktivista csendélet 1917

Ha pedig kíváncsiak vagyunk az oroszok étkezési/éttermi szokásaira, szertartásaikra, társas viselkedésükre, vagy a bürokrácia játékszabályaira, olvassuk el a Miért nem bírjuk a ruszkikat? című tréfás "közhelygyűjteményt". A mindig egy-egy nemzetet bemutató sorozat szellemes példákon keresztül gyűjti csokorba azokat a sajátosságokat, amiket a turisták hosszabb vagy rövidebb külföldi tartózkodás közben tapasztalhatnak. Az oroszokról szóló könyvekből egyértelműen kiderül, hogy vendégszeretők, nyitott és közlékeny emberek, akiknél a közösségi lét minden élethelyzetben nagyon fontos. Érzékenyek, sokszor babonásak, melyet a sztálini évek sem tudtak kiölni, és a népi hiedelmeknek, tradicionális gyógymódoknak (és nem elsősorban a vodkáról van szó:) ma fontos szerepük van. Ami számos irodalmi műből is kitűnik: kiváló humorérzékük van, és a művészi munkák gyakran helyezik fókuszba azokat a groteszk különbözőségeket, "amiknek elméletileg lenniük kéne", és "amiket az élet valójában produkál".

Szóval az oroszokat igenis lehet bírni, ha egyszer leszámolunk a saját kultúránkból és történelmünkből fakadó sztereotípiákkal. Részemről megkezdtem az oroszok rehabilitációját: ha a spájzban nincs is helyük (bár egy jó kaviárt szívesen befogadok), a könyvespolcon jól elférnek.