Vissza a moziszékbe! - Kulturális árukapcsolás a művészmozikban

Vissza a jövőbe, és a moziba! Ez a jó kis képzavar azért jutott eszembe, mert a napokban valamelyik tévécsatornán belefutottam a Vissza a jövőbe filmtrilógia első részébe, és rájöttem, hogy ez volt az első film, amit szülői felügyelet nélkül nézhettem meg a moziban, és a nagyteremben! Hogy matiné előadás volt -e, vagy a kora esti hat órás, már nem tudom. (A nyolcas mozira még biztos, hogy nem engedtek el.) Arra viszont emlékszem, hogy a zalaegerszegi Ady mozi Kovács Károly tér felőli sarkán volt egy pattogatott kukorica árus.

Olyan régi típus bódé volt ez, amiben még nem Popcorn készült. Tökmagot, szotyolát is lehetett venni ott az idős bácsitól. Jól felpakoltunk mindenből a barátnőmmel, és szépen sorba álltunk jegyért, aztán meg azért, hogy bejussunk a nézőtérre. A szotyit és a tökmagot a kabátunk zsebeibe rejtettük, mert azt már egy ideje nem szabadott enni a film alatt; mi rendes kislányok voltunk, vittünk magunkkal "köpőzacskót".
Ebben a történetben két furcsaság van: az egyik, hogy akkor még több teremben is folyt vetítés, a másik pedig az, hogy sorba kellett állni a bejutáshoz...

Van, aki még emlékszik rá, van aki már csak hallomásból ismeri azt a korszakot, amikor divat volt moziba járni, sőt sokáig ez volt az egyik legfőbb szórakozási forma. A mozgókép vetítés története - és általában a mozgókép kultúra - több fázison is átesett azóta, hogy 1895 decemberében a Lumiere-fivérek a párizsi Grand Caféban nyilvános előadás keretében bemutatták első rövidfilmjeiket. A közönség gyorsan átesett az első sokkon (amit épp az említett testvérpár A vonat érkezése című kisfilmje okozott), majd szerelmi tragédiák, drámai és horrorisztikus jelenetek részeseivé vált. A némafilmeket felváltotta a hangos mozi, aztán kiszínesedett a vászon... lassan pedig már a dolby hangzás és a 3d-s technika is elavulttá válik.
Változott a nézőtér világa, és a mozizás szokása is; a kemény székek puha üléshuzatot kaptak, manapság már nem lehet sem dohányozni, sem szotyolát/tökmagot rágcsálni előadás alatt. Cserébe van kóla-tartó rekesz a székekbe építve.
Persze a politikai rendszerek is igyekeztek kihasználni a moziban rejlő lehetőségeket. A tömegek manipulálására - mind a filmeken, mind a vetítést megelőző híradókon keresztül - számos példát lehetne hozni. Igaz ugyanakkor az is, hogy a háborús években éppen a mozi (már amelyik megmaradt) jelentette az egyetlen kikapcsolódási formát az emberek számára.

A mozik tehát hosszú évtizedeken keresztül komoly kulturális és szórakoztató intézmények, közösségi színterek, sőt találkozási pontok (igen, randihelyek) voltak. Olyannyira, hogy még csacska operettslágerek (Hallod -e Rozika, te?) és társadalomkritikus underground dalszövegek ("... a moziműsor után kutatsz vasárnap délután, a feleséged és te túl vagy már a vacsorán. Így válik háztartási eszközzé az eszméd, sétáló párok egyike lettél..." - Neurotic: Break) is születtek a jelenség hatására. A 80-as évek végétől aztán a mozi egyre inkább veszített presztízséből, az otthoni házimozirendszerek és ingyenesen letölthető online filmek miatt pedig drasztikusan visszaesett a mozilátogatók száma. Számos filmszínház esett áldozatul az új trendeknek, pláne, hogy már a politikának sem olyan fontos a mozi, hogy érdemes legyen komoly pénzeket fordítani az egykori filmszínházak felújítására, vagy támogatására. A manipuláció már rég a televízión - sőt Interneten - keresztül zajlik; legyen szó társadalmi, vagy gazdasági (piaci) befolyásolásról.

Ennek ellenére hosszú évek óta napirenden van a kérdés, hogy hogyan maradhatnak működőképesek (azt meg sem kockáztatom, hogy versenyképesek) a régi belvárosi mozik a legmodernebb technikával felszerelt multiplexek mellett. Pláne, hogy ez utóbbiak olyan kereskedelmi egységekben (plázákban) kerültek kialakításra, ahol komplex szolgáltatást kap a látogató. Vagyis egy helyen tud vásárolni, enni-inni, szórakozni. Mindemellett ezek az épületek modernek, tágasak, kényelmesek; eleve úgy tervezték őket, hogy az ne csak vonzza, hanem marasztalja is a közönséget.
Mindebből egyetlen, talán kicsit sarkított következtetés vonható le: az egykori belvárosi mozik (de akár ide sorolhatók a fővárosi kis művészmozik is) akkor maradhatnak életben, ha komplex szolgáltatást nyújtanak, vagyis ha valamilyen módon bővítik az intézmény kínálatát. Mert azért sokan vannak, akik szerint moziba járni jó, csak kéne még valami plusz, hogy kimozduljanak otthonról.

A vetítés önmagában nem elég. Már csak azért sem, mert ezeknek a kis moziknak a jó része "art" besorolású, vagyis vidéki mozik esetében 50 százalékban kötelesek úgynevezett művészfilmeket vetíteni, ami pedig lássuk be, csak egy szűk réteget vonz. A maradék 50 százalékkal szabadon gazdálkodhatnak, és eldönthetik, hogy ha a technikai feltételeik adottak, versenyezzenek -e a multiplexek aktuális műsorkínálatával, vagy inkább egyéni terveket - például tematikus vetítéseket - dolgozzanak ki. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb Hollywood-i sikerfilm, és látványra építő szuperprodukció esetében felesleges a versengés, ugyanis a kis mozik többsége - még ha át is állt a digitális vetítésre - nem tud (vagy csak korlátozottan) 3D-s filmeket sugározni. Már pedig a legtöbb sci-fit, akciófilmet és fantasyt ma már a legtöbben 3 dimenzióban szeretnék megnézni. Érdemesebb lenne tehát más típusú és stílusú filmekből választaniuk; vagy ami még jobb, különféle előadásokkal egybekötött tematikus filmheteket, filmklubokat szervezni. Persze ez sem garancia semmire, mert tény, hogy a széles sávú internet és az ingyenesen hozzáférhető online filmek világában nehéz a közönséget becsalogatni a moziba. Ám ha klub-szerűen működik valami, akkor valamiféle közösségi élmény előbb-utóbb kialakulhat.

Szerencsésebb helyzetben talán az egyetemvárosok vannak - főleg ahol működik valamilyen bölcsészeti, vagy művészeti képzés - ám telt házas előadásokban még itt sem nagyon reménykedhetnek a moziüzemeltetők. Érdekes viszont, hogy a legtöbb változás és profilbővítés épp az egyetemi városokban figyelhető meg. A régi mozikban ezeken a településeken már évek óta működik valamilyen stílusosan kialakított kávéház, az épület pedig nemcsak filmeknek, hanem kisebb-nagyobb koncerteknek, előadásoknak, fesztiváloknak, sőt kiállításoknak is otthont ad. Úgy tűnik, hogy a kávéházzal és a könnyűzenei programokkal sikerült egy-egy kis mozinak túllépnie a legnehezebb időszakokon. Szombathelyen (Savaria), Pécsett (Apolló) és Szegeden (Belvárosi Mozi és a Grand Café, ami egy régi bérház emeleti helyiségeiben jött létre) is lehet jó példát találni az efféle komplex működésre. Ami az üzemeltetést illeti: néhány helyen civilek (egyesületek vagy alapítványok) működtetik az art mozikat, ám a kis mozik többsége önkormányzati fenntartású. Mindegyik formának megvan az előnye és a hátránya. A civilek például lelkesedésből tudnak sokszor nagy dolgokat létrehozni, és ütős rendezvényeket kitalálni, ám néhány csalódás gyorsan a kedvüket szegheti. Vagy csak egyszerűen elfogy a működésre szánt keret, támogató. Az önkormányzati fenntartás egyfajta biztonságot jelent ugyan, ám ott meg sok esetben az alkalmazottak nem túl lelkesek, főleg ha késő esti programról van szó.

Szóval a plázamozik vs. hagyományos mozik versenyben nem könnyű a jó oldalra állni. Sőt, lehet hogy nem is kell egyik vagy másik javára eldönteni a kérdést. Multiplexek ugyanis biztos, hogy lesznek a jövőben, egyre bővülő lehetőségekkel, technikai eszközökkel, és ezt el kell fogadni. Bár sok "gagyi" film kerül a repertoárjukba, a naprakészség, a minőségi vetítés, a kényelmes székek és a plázák egyéb "járulékos" kínálata sokaknak tetszetős marad.
A kis mozik pedig úgy tudnának leginkább a jövő felé fordulni, ha megtalálnák a saját arculatukat, és saját közönségüket. Nekik nem kell mindenáron a legújabb filmeket vetíteniük, ha pedig mégis a premierfilmekből szeretnének válogatni, bőven találnak olyan európai, ázsiai, de még amerikai alkotást, vagy független filmet, amit a plázák sosem játszanának le, mert nem illik a profiljukba. A filmekhez, vagy tematikus vetítésekhez kapcsolódva aztán különféle programokat is lehet szervezni, amolyan kulturális árukapcsolásként.