Azáleás - Aranyoslapi - Tv-torony "szentháromság" - Újdonságok nélküli erdőjárás

Paprikás krumplit mindenki tud főzni, titokban még az is, aki azt kamuzza, hogy tojást se. Nem a gasztronómia és a szakácsművészet csúcsa, de arra biztosan jó, hogy jóllakassunk vele néhány osztálynyi kisdobost. Azelás-völgy; Madarak és Fák Napja; nyolcvanas évek közepe. Pattogó tábortűz, SZUKU-szag, kinyúlt Puma-melegítők. A pedagógus ideges: bogrács körül rohangálni veszélyes. Ki kockázza fel ezt a sok krumplit? Gyerek kezébe kés nem való. Kisfiúkat küldenek nagy gallyakért. A lányok maximum sózhatnak.


Sokáig az Azáleás-völgy - Aranyoslapi-forrás - TV-torony "szentháromság" volt a legnagyobb turisztikai attrakció a városban; legalább is nekünk, kertvárosi kölyköknek. Szinte nem volt olyan ünnep, hogy ne buszoztatták volna ki a fél iskolát egy-egy számháborúra, erdei sétára vagy szalonnasütésre az Alsóerdő valamelyik népszerű pontjára. (A mai napig nem értem, hogy a Népköztársaság úti Általános Iskolából mi a viharért nem gyalog mentünk?)
Tudom, voltak más fontos kirándulóhelyek is, de a Gébárti-tó, Parkerdő, skanzen távoli galaxisnak tűnt a lakótelepi valósághoz képest.


- Na, jó volt? - kérdezték aztán otthon. Hogy a paprikás krumplira, vagy a kirándulásra vonatkozott -e a kérdés, homályos. Talán a válasz is. Igen, jó volt... mert addig sem kellett az iskolában lenni. Jó volt, mert fekete pont nélkül lehetett idétlenkedni (bizonyos határok között). Egyébként meg ugyanolyan kötelező klisékkel volt tele az erdőjárás is, mint az oktatási rendszer egésze. A gyerekek ilyeneken persze nem agyalnak; inkább rúgják a lasztit, meg várják, hogy szalonnazsírt csöpögtethessenek a kenyérre. Ha meg véletlen sünit látnak, felüvöltenek örömükben.
Ma sem tudom, hogy jó volt-e akkor az erdőben. Nem én választottam, úgy vittek. Az erre irányuló érzelmek lassan kihaltak, az emlékek megkoptak. Furcsa, de egyetlen jó sztori sem rémlik. Csak foszlányok vannak; a TV-torony (akkor még le nem zárt) lépcsőjén megyek felfelé. A fordulóknál lenézek, hogy nem félek-e. Számokat próbálok leolvasni a fák között, közben igyekszem rejteni a sajátomat. Ősz-színű leveleket gyűjtök az avarban. Sorban állok az Aranyoslapi-forrás betonfalánál; valamiért kezet kell mosni.


Hosszú évekre aztán az egész erdőt eltemettem. A gimnazistáknak másféle dolgaik vannak...és azok inkább belvárosi jelenlétet igényelnek. Az erdő akkor került újra fókuszba, mikor a funkcióját vesztett alsóerdei napközis tábor különféle rendezvények (koncertek, fesztiválok, színház) helyszíne lett. Ha meg már úgyis a közelben volt, a barátaimmal többször szerveztünk éjszakai, gitározós, iszogatós pikniket az Aranyoslapi-forrásnál.



Azt mondjuk nem gondoltam sosem, hogy pár évvel később szinte minden nap arra járok majd; biciklivel. Ehhez kellett néhány évnyi pesti kaland, meg hosszú buszozások/vonatozások a Zeg-Pécs-Bp vonalon. Ja, meg egy több hónapos brutál derékfájás, ortopédiai kezeléssel és más kuruzslással - huszonpárévesen. Így jár az ember, ha nincs hozzászokva a sok üléshez, és a sportolói múltja - 6 évig karatéztam, ne kötekedj! :) - miatt alapból igényli a mozgást.



Szóval a paprikás krumplis kisdobos-parti után néhány évtizeddel, és a lecsengő derékfájás után néhány hónappal, vettem egy bringát. És megindultam az Alsóerdő felé. Nem mondhatnám, hogy a szívem húzott arra, vagy hogy a nosztalgia vezérelt. Szörnyen praktikus volt az indok: akkor még csak arra volt kerékpárút a városban. Azóta bővült az úthálózat, és az útvonalam is (kíváncsi lélek vagyok: mindig messzebbre, mindig magasabbra), de az erdő maradt. Legyen tél, vagy nyár, kell a fák közelsége.


Ezzel együtt maradt az Aranyoslapi - Azáleás - TV-torony szentháromság is; pontosabban úgy maradt. Abban a "nyolcvanasévek" állapotban. Ami meg történt, azt leginkább amortizációnak hívják. A rendszerváltozás óta több ötlet (és látványterv) született arról, hogy hogyan lehetne fejleszteni a környéket. Pénz (pályázati forrás) viszont sosem volt, és szerintem valós szándék sem. Mert egyik döntéshozó sem volt teljesen biztos abban, hogy megéri-e "belepiszkálni" a zöld környezetbe. Építkezés, zaj, fakivágás, parkrendezés, átmeneti lezárások... lakossági nemtetszés. Arra meg végképp nincs garancia, hogy a beruházás fellendíti a turizmust. Ahhoz valami attrakció is kéne, valami olyasmi, ami máshol nincs. Mert lássuk be, erdő, tavacska, torony/kilátó elég sok helyen van. Látogatható TV-torony (ha jól tudom) viszont mindössze három van az országban, így ezen a nyomon érdemes lenne elindulni. (Tudom, a Modern Városok programban szerepel az egész környék fejlesztése, de ez egyelőre távoli jövőnek tűnik.)

 

Az jó, hogy TV-toronynál van egy körpanorámás kávézó, meg külső terasz, de az "érkezési oldal" - jöjjünk akár a Becsali útról, akár az erdő felől - borzalmas állapotban van. Töredezett lépcsők és aszfalt, betonból kinövő fű, elhanyagolt parkoló. A látvány "lent" leginkább turistariasztó. A fenti élmény viszont biztos kompenzálja ezt a hiányosságot, különben nem járna arra a kutya sem.


Az Azáleás-völgyben és az Aranyoslapi-forrásnál azért jobb a helyzet; hiszen a környezet rendezett, többé-kevésbé tiszta is. A völgyben megmaradt az osztálykirándulás-hangulat: esőbeálló, (újrafestett) padok, szalonnasütő hely. A nyomokból ítélve rendszeresen használják is őket. Akár több kisebb baráti társaság is elfér egymás mellett.
A forrásnál már más a helyzet. Az évek során a tó körül eltűnt jó néhány objektum (pagoda, mászóka), az igényekhez képest nincs elég pad, néhány kis hidat meg elnyeltek a fák. Már nem emlékszem melyik évben történt, amikor a forrás feletti támfal egyszer csak valami nagyon oda nem illő, bordós/lilás színt kapott. Csakis tréfás kedvű erdei lények követhették el ezt a szörnyűséget az éj leple alatt...


Bár újdonságok nincsenek, és hiányosságok bőven vannak (sőt, a "szentháromságon" túl a napközis tábor helyzete egy külön bejegyzés témája is lehetne), mégis évről évre egyre többen használják az Alsóerdő említett helyeit. A kerékpárutak bővülésével sokan vásároltak biciklit, és ez érezhető az erdő felé vezető út forgalmán is; főleg a melegebb hónapokban. Amióta pedig divattá vált a futás és a nordic walking, a görkori meg a roller ismét reneszánszát éli, nem ritka a forgalmi dugó sem a bringaúton. És hát, az erdőben mindig történik valami; jó és rossz dolgok egyaránt. Viharkárok, balesetek, hőlégballon-próba, békamentés, terepbringa-verseny, miegymás.
 

Csak úgy, ösztönből, célirányos tervek nélkül is működik a hely, mert van vonzereje. Azok számára is, akik a város más pontjaiból zarándokolnak ki munka után, vagy hétvégén, de azoknak a fiatal családoknak is, akik az erdő feletti dombokra költöztek az olcsóbb telekárak miatt. Generációváltásra is készülhetünk emiatt, hiszen a "hegyrejáró" idősek helyet inkább a szülők, gyerekek veszik át itt a terepet, s lesz egy olyan korosztály, amelyik már az erdő közelségében nő fel. Remélhetőleg ez pozitív hatással lesz majd a természethez, zöld környezethez való későbbi viszonyukra is.


Addig is amíg nem lesz valami nagy és szép, "eladható" attrakció az erdőben, lehetne kicsit javítani a sportolók, sétálók komfortérzetét. Mondjuk több esőbeállóval, paddal, pihenőhellyel, ivókúttal, jobban karbantartott (netán kiszélesített) bringaúttal.


Mert amióta nem kisdobos, meg úttörő az ember, már saját elhatározásából megy az erdőbe, és nem azért mert ünnepnapon kivezénylik. Ez pedig egészen más megvilágításba helyezi az út, a tűzrakóhelyek és úgy általában az erdő látványát. (Paprikás krumplit, sült szalonnát nem kérek...)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Mit adott nekünk a Twin Peaks?

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül