Izmok, keblek, és más szobor-formák - Szellemi kalandozás a köztereken


Most ilyen csajosan kezdem, hogy vajon melyik szexibb: a követ emelő munkás, az Íjász, vagy netán az Ad astra? Deákot szóba se hozom, ő nem az a kategória, maradjon egyszerűen csak bölcs. Nyilván köztéri szobrokról van szó, felütésképpen zalaegerszegiekről. (Illetve ez így nem teljesen igaz, hiszen például Kisfaludi Strobl Zsigmond műveiből több példány is fut az országban.)

Liliom - sok a mezítelen nőalak a városban.
Persze a fiúkat is megkérdezhetném, hogy "mellesleg" melyik nőalak szimpatikusabb, a Liliom, a kis makrancos anyukája, vagy a születő Vénusz a Göcseji Múzeum előtt. Ha srác lennék, ez utóbbira szavaznék. Ami meg a férfialakokat illeti: hááát....??? Az Íjásznak kétségkívül szép az izomzata, de az arckifejezéséről inkább ne beszéljünk. A követ emelő munkás túl robusztus, karakterre az a fajta, aki meló után tuti, hogy valami ócska kocsmában végzi. Szóval akkor talán inkább az Ad astra (milyen véletlen, ez is épp a múzeum előtt áll és Kisfaludi formázta). Lehet, hogy kicsit feminin, de arányos. Nincs nagyon kigyúrva, inkább inas, szálkás, olyan futó, vagy táncos alkat. Érzékeny művészlékeknek tűnik, na és ilyen névvel, biztos a csillagokat is képes lehozni, vagy szellemileg univerzális magasságokba emelkedni. :)

Nálam az Ad astra a nyerő... :)
Nem véletlen szórakozok ám itt a szobrokkal: kicsit beletrollkodok a komolyságukba. A nyáron ugyanis kaptunk egy olyan - szerintem teljesen jogos, és egyáltalán nem rosszindulatú - kritikát, hogy túl komolyak a köztéri alkotásaink. A városban működő D'clinic Studios nemzetközi rezidenciaprogramjának keretében egy hong kongi művész, Noelle Ng Po Lin közel egy hónapig tanulmányozta a helybéli szobrokat, és amit a program végén mondott, azon leginkább pislogtunk. Annak ellenére, hogy a lelkünk mélyén nagyjából tudtuk, hogy ez van, csak mivel itt élünk, és születésünk óta ismerjük ezeket a műveket - ráadásul bejáratott útvonalakon közlekedünk - eszünkbe sem jut egy efféle összegzés. Jórészt elrohanunk az alkotások mellett.

Esti Íjász.
Hogy mit látott a messziről jött fiatal alkotó a kívülállókra jellemző éles szemmel, azt akkor megírtam egy újságcikkben (aki lemaradt itt olvashatja: http://www.zalamedia.hu/archivum/koz-ter/kultura/kortars/hos-ferfiak-mezitelen-nok). Röviden csak annyit, ami a címben is szerepel: főleg hős férfiakat, mezítelen nőket (ráadásul a nőalakok száma hihetetlenül kevés). Ezen kívül rengeteg egyházi és bibliai szereplőt.
Gyakorlatilag alig van olyan alkotás, aminél a játékosság a lényeg. Többnyire koszorúzni való emlékműveink vannak, vagy az előző rendszerből itt maradt, szocreálnak mondott tér díszeink. Ami pedig egyik kategóriába sem sorolható, az a keresztény ikonográfiából, vagy népi motívumokból, legendákból merítkezik.

A makrancos meg az anyukája.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert a napokban megint köztéri szobrot - nevezetesen egy szarvast ábrázoló, pontosabban szarvas alapzaton álló ivókutat - avatott a város a Deák téren (Béres János szobrászművész alkotása). Sőt, a hong kongi művész távozása óta ugyanezen a helyszínen áll már egy másik szobor is; a Fiatalok (Farkas Ferenc szobrászművész készítette). Csak bő másfél hónappal kellett volna tovább maradnia Zalaegerszegen Noelle-nek, hogy egy felöltözött, 21. századi lány-alakra (és fiú párjára) akadjon a belvárosban. V é g r e! Valami elindult. Sem nem emlékmű, sem nem bibliai vagy mitológiai ihletésű forma, sem nem népies ornamentika. Persze azért nem a Fiatalokkal kezdődött ez a sor, bizonyos szempontból Fischer György Európa téri Ivókútja, vagy Szabolcs Péter szintén nem régiben avatott Sakkozók-ja is ezt képviseli (még akkor is, ha ez utóbbit valós személyek ihlették).

Ezek a mai Fiatalok.
A szarvassal viszont úgy érzem, hogy megint visszaléptünk egyet. És nem Béres János művészetével van baj (sőt), még csak azzal sem, hogy a mérnöki kamara ajándékba szobrot ad a városnak. De miért ilyent, és miért ide? Persze lehet szórakozni azon, hogy a piac "bejárati úton" egy fenék fogadja a járókelőket, de ez talán mégsem az a játékosság, amire gondolunk.

Bármennyire is töröm a fejem, nem értem, hogy a szarvas hogyan emlékezik meg a mérnöki kamara születésnapjáról. Mérnöki munka maximum a kút víz- és szennyvízrendszerében, meg a tervezésben van (ennyi erővel bármilyen más alakzat is kerülhetett volna a káva alá). És bár a zalai erdők szarvasát, meg a szarvassá vált fiú népballadát emlegették szimbólumként, nem tudok nem gondolni a csodaszarvas mondára. Tehát megint a népi motívumkörhöz kanyarodtunk vissza. Önmagában még ez is oké, de az alapvetően barokk térre tenni ezt az alkotást - ahol már van egy modern (és ez nem a szép modern) könyvtárépület, plusz a Sütő utca új házai és Farkas Ferenc zsánerszobra - nekem kicsit furcsa. (A visszajelzésekből ítélve ezzel nem vagyok egyedül.)

Piac-Bejárati út.
Aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért van az, hogy egy-egy külföldi városban járva, mintha sokkal több "komolytalan" szobrot látna az ember. Nyilván ott is megvannak a nagy történelmi alakok és -események szobrai, emlékművei. De mintha egyszerűen bátrabban mernének a terekhez, formákhoz nyúlni. Rengeteg meghökkentő, humoros, groteszk, játékos, ívelt, színes, figyelemfelkeltő köztéri elemet és megoldást látni sok európai városban. Még Olaszországban is, pedig ott aztán az antikvitástól a késő barokkig minden szembejön, de mégsem feledkeznek meg a
j e l e n i d ő r ő l. Vagyis nem minden köztéri alkotás a múlt egy eseményére, szereplőjére, vagy valamilyen népművészetből ismert formára utal; főleg nem az ezredforduló után készültek.

Ráadásul az úgynevezett gerillaszobrászat -és festészet is elfogadott. Vagyis amikor névtelen alkotók kreálnak valamilyen művet egy adott tér hiányosságához, vagy formájához illesztve; többnyire ironikus, vicces hangvétellel. Ezek közül egyik kedvencem egy kölni parkban van: egy erősen megdőlt fa alá készített valaki egy alakot, aki karjait magasba emelve tartja a fa törzsét. Nem találtam sem alkotót, sem dátumot. Lehet persze, hogy nem gerillaakció volt a szoborállítás, de nehezen képzelem el ez esetben a hivatalos avatóünnepséget.

Vajon meddig bírja tartani? (Köln).
 Játékosságra pedig kiváló példa az olaszországi Vicenza egyik szökőkútja feletti kompozíció: két libikókázó gyerek. A fiú lent, a lány a magasban, de nem ül, hanem áll, és épp igyekszik nem leesni. Az egymás "szívatása", a csúfolódás éppúgy benne van ebben a szoborban, mint a tanórák utáni önfeledt - és néha bizony balesetbe is torkolló - szórakozás, tombolás öröme. 

A vicenzai "libikóka".
Egy egészen groteszk, sokak számára minden bizonnyal ijesztő, ám látványos szoborcsoportot pedig Aachen egyik terén láttam. A Kreislauf des Geldes (szó szerint pénzforgalom) nevű szökőkút szoborcsoportjának torz (kissé gonosz) arcú figurái a fösvénységet, kapzsiságot, koldulást jelenítik meg. Az alkotás sokak kedvence; csúf arcúság ide vagy oda. Persze van egy "pozitív" eleme is a kompozíciónak, ami mindezt feloldja: a kör alakú kút káváján álló alakok között van egy apuka is, aki épp elmagyarázza a fiának, hogy hogyan kell kezelni a pénzt. (A kút amúgy nem új, épp idén 40 éves.)

Az aacheni szoborcsoport egy részlete, szemben a rossz arcú alakok.
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a külföldi országokban mindig minden szép és jó, itthon meg alapból rossz. Az ilyen általánosításoktól eleve tartózkodom. Pláne, mert Nyugat- és Dél-Európában is sok az elhanyagolt, felújításra váró szobor, vagy nem ritka az ízléstelen körbeépítés sem. (Az olaszokra például jellemző a hanyagság, nem sietnek a rekonstrukcióval, tisztítással.)
Ami viszont Nyugat-Európában jól látszik, hogy sokkal több köztéri szobor létesül civil-, vagy magánkezdeményezésre, ezért talán kevesebb a művek politikai vetülete. Nyilván ennek gazdasági és társadalmi okait nem kell magyarázni. (Hogy ennek tükrében hogyan zajlanak például a szoboravatási ceremóniák, sajnos nem tudom, mert egyszer sem sikerült elcsípnem ilyen alkalmat. Ez hosszabb kint tartózkodást igényelne.)

Szobor a folyó felett (Köln).
Még egy érdekességgel szembesültem az elmúlt évek utazásait végiggondolva és a fotóimat böngészve: nálunk kevéssé van hagyománya annak, hogy a természetbe (gondolok itt folyópartokra, tavakra, dombokra, hegyekre) helyezzünk ki valamiféle alkotást. Pusztán látványelemként, reagálva valahogy a környezet hangulatára, a domborzati viszonyokra, esetleg az ott élők jellegzetes foglalkozására, vagy egy tipikus sporttevékenységre, ami a környéken zajlik. Magyarországon a legtöbb magaslati helyen - a kilátón túl, ami teljesen rendjén van - főleg keresztek, meg (trianoni békének, turulmadárnak, elesett katonáknak szentelt) emlékművek vannak. Ami nagyobb baj, hogy sokszor silány minőségben; mintha a hazaszeretet és a pátosz adná ezek értékét, nem pedig a művészi munka. A kivitelezésről és a karbantartásról nem is beszélve.

Visszakanyarodva Zalaegerszegre: tényleg nagyon hiányoznak a mai nőalakok és a hétköznapi, nem hős férfiak a közterekről. (Egy jellegzetes, 20. századi női figurát ábrázoló műalkotás jut csak eszembe: az Ollós lány, ami sokáig a Ruhagyár kertjében volt, most pedig a leánykollégium udvarán látható. Rajta egész sok a ruha...)

Egy 20. századi arc: az Ollós lány.
A történelmi tragédiák szoborba öntésén túl ugyanis, a hétköznapi emberek, és a városban élő jellegzetes karakterek is teret és figyelmet érdemelnek. Pozitív hír, hogy hamarosan az év elején elhunyt Szabó Gyula kefekötőnek lesz szobra a piacon. Reméljük, hogy a sor folytatódik, és nemcsak a belvárosban lesznek új alkotások. Terjeszkedni ér, akár az erdő felé is.

Több fotó:

Egy farmerüzlet reklám-szobra (Aachen).



Velencei kaputelefonok.

Nő-ruhában-biciklivel. Szabadkán ilyen is van.


A kötelet húzó tengerész (Dublin, Liffey-part).





Megjegyzések

  1. A Landorhegyen van a "kecskés fiú", most már szépen kivilágítva, ez is lehet egy példa a hétköznapi alakokat ábrázoló szoborra :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg! Hogy is felejthettem el. Köszi! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül

Tiltott zónák, Fluxus pimaszság - Hatvanas évek; kétszer