Uborkavadászat a jövő piacán - Közösségi tér marad a vásártér?

1 forint 50 fillér volt az ára annak sósperecnek, amit az az Eszti nevű lány adott a kezembe hétről hétre, aki a zalaegerszegi piac vásárcsarnokában dolgozott; amikor én még ovis voltam. A jobb oldalon volt a pékség, kígyózott előtte a sor péntek reggelente. Vagyis már inkább 10 óra után jártunk, de a nagyanyámnak az még bőven reggel volt. Szóval előreküldött kezemben az egyötvennel, meg azzal a szöveggel, hogy a kislánynak csak egy perec lesz, és az Eszti ezt már úgy is tudja.


Kiválasztja a legszebbet, a legsósabbat, áthajol az üvegpult felett, úgy nyújtja. Senki nem volt mérges amúgy a tolakodás miatt. Inkább mosolyogtak elnézően, ahogyan esetlenül (vagy cukin???) nyújtózkodtam a pult előtt "lebegő" finomságért, lehetőleg úgy, hogy se az, se a markomban szorongatott egyötven ne a csarnok kövezetén landoljon. S bár az üzlet rendre  megköttetett, nagyanyám mégis mindig kicsit zavarban volt, hogy nem vártuk ki a sorunkat (mert máskülönben nem bírta az efféle pofátlankodást), ezért távolabbról szemlélte az eseményeket.

Zalaegerszeg -Vásárcsarnok. Nincs már perec a jobb oldalon.
Ha viszont kivárjuk, sosem lesz ebéd! Mert mire minden hozzávalót megvettünk (elbeszélgetve közben a nénikkel/bácsikkal meg a szembejövő ismerősökkel), majd végigsimogattuk a papírrekeszekben csipogó összes sárga kiscsibét, már fél tizenkettő is elmúlt. Jesszus!- csattant fel ilyenkor a nagyanyám. Mindjárt dél van, ma később ebédelünk! (De hát mindig később ebédeltünk... és mindig azt mondta, hogy Jesszus!) Ilyenkor aztán futni szoktunk a piactól a színházig. (Neki ez még 60 felett is elég jól ment, hála a filigrán alkatának.) Tojások zörögtek, paradicsomok levet eresztettek a nejlonzacskó mélyén. A pénztárcáját általában ottfelejtette valahol, a hirtelen jött nagy sietség miatt.

A dizájn-elemek fontosak - Budapest Lehel csarnok. Kívülről kicsit harsány az épület, de belül értelmet nyer a sok a látványelem és korlát.

Ilyen jól sikerült szocializáció után nem csoda, hogy most is szívesen bolyongok mindenféle piacokon. Szombat délelőtti lassú ébredés, lassú áramlás; itthon. (Ha a nagyanyám nem sietett el semmit, hát én végképp nem.) Jut idő nemcsak nézelődésre, hanem kávézásra, vagy akár baráti találkozókra is. Aztán savanyú almára vadászom, meg formátlan uborkára (ki mondta, hogy a szabályos az egészséges?) Ez utóbbi növény létfontosságú, mert ha semmire nincs idő, akkor a pirítós/vaj/sajt/uborka életet ment. Persze nincs már Eszti, meg perec, meg pékség se ott a jobb oldalon. Azóta történt némi átrendeződés a piacon, meg a csarnok rendszerében. A hangulat, az mégis nagyon hasonló. Olyan gyerekkori. Bár a környék azért csendben változik. Hogy merre tart, még nem tiszta. Biztató elem az újhullámos kávéház a csarnok mellett, na és a Sütő utcai új épületek. A többit még meg kell tölteni tartalommal.

Zalaegerszegen talán a hurka árus és a lángosos van meg a legrégebb óta.

Külföldön más a helyzet. Ott a kíváncsiság tereli az ismeretlen felé az embert. De a piacon valahogy mégsem vagy idegen. Mert a piacok mindig emlékeztetnek egymásra. Van egy kis ódonság meg avíttság a helyen - hiszen leginkább a régi városmagban vagyunk. Érződik ez akkor is, ha mindenféle reurbanizásciós folyamatok és fejlesztések indultak már meg. A piac egy talpalatnyi "vidékiség" és "tájszólás" még a legnagyobb városokban is; akkor is, ha már rég modern és formatervezett csarnokokban pakolhatják ki portékájukat az árusok. Persze minél kisebb egy település, és minél távolabb van az uniós forrásoktól, annál kevésbé foglalkoznak a dizájnnal. És ha ebből egyenesen arra következtetnénk, hogy a legfelkapottabb városoknak van a legmenőbb piacterük, meg vásárcsarnokuk, akkor óriásit tévedünk.

Azért mert a szagát nem bírom sokáig, még szeretem halat :)

Ott van például Velence és az ő halpiaca. Oké, bevallom, nem sikerült úgy elcsípni, hogy ne az utolsó ládákat pakolják össze éppen az árusok. Na, de a hely kinézete, és szaga századokkal ezelőtti hangulatot áraszt. Hogy honnan tudom milyen szag volt pár száz éve? :) Mondjuk Patrick Süskind A parfüm című könyvéből, aminek a film változata is eléggé ütős lett.
A történet főszereplője, Jean-Baptiste Grenouille éppen egy halpiacon születik meg (miközben az anyja - ha nem is lazán - de tovább árulja a készletet). Ebben az egy jelenetben - akár a könyvet olvasva, akár a filmet nézve - benne van az egész 18. századi Párizs bűze (ha nem mindjárt egész Európáé). A velencei halpiac nagyjából pont ilyen! Mégis sejtelmes: a boltívek tükröződése a felvizezett kockaköveken, az oszlopok között beszüremlő fény, szemben egy rózsaszínű fal. Olyan mint egy időkapu, amin át valami idegen korba jutunk. Lesz még itt science fiction, ne szaladjunk előre! ;)


Zárás után - a velencei piac árkádjai.

Jó, jó, de lokális, vagy globális legyen a 21. századi piac? Hülyének is nézhetnek az efféle kérdésekért. Naná, hogy lokális, meg szezonális. Helyi zöldség, évszaknak megfelelő, friss áru. Öko, meg bio... vidéki néni kapálta/szedte a két kezével, majd környezetbarát módon lebomló zacskóba csomagolta. (Hátpersze!) De meddig engedheti meg magának egy város, főleg ha idegenforgalmi központ, hogy csak szimplán helyi legyen a piaca, és ne adjon valami mást is. Meddig lehet izgalmas és ínyenc dolog a vidék adottságainak megfelelő zöldség- és gyümölcs-, illetve az ezekből készült ételkínálat, s mikor kell hogy belépjen a képbe a multikulturalizmus (rossz?) szelleme. Mert egyszer belép, ezt jobb tudomásul venni. Pláne forgalmas és népszerű helyeken, ahol a lakosság (és nemcsak a turisták) összetétele is vegyes. Viszont lehet ezt szépen is csinálni. Mondjuk úgy, hogy a "népek konyhája" jórészt helyi alapanyagokból készül. A piactér jól felszerelt, vidám grafikákkal díszített, ám küllemében nem tolakodó. A környék pedig mégiscsak óvárosi hangulatot áraszt.

Firenzei lámpatestek...

Hát, Firenzének ez például sikerült. Az alsó szint lokális és szezonális; hiszen mindent megtalálni, ami Toszkánában megteremhet. A csarnok feslő része viszont egy hatalmas étterem, megannyi kicsi kifőzdével, akik a világ különböző országainak finomságait kínálják. Arra viszont ügyelnek, hogy minden, amit csak a recept megenged, helyi alapanyagból készüljön. (Ezt sok helyen jelzik is vicces grafikákkal ellátott táblákon.) A vásárcsarnokban ezenkívül biobolt, könyvesbolt, parfüméria és más kis üzletek is helyet kaptak; így akár egy egész délelőttöt is eltölthetünk itt.

...és a tömeg egy nagyon kis része a felső "népek konyhája" szinten.

Mondhatjuk, hogy a piac örök, hiszen minden korszakhoz és korszellemhez képes idomulni - megőrizve eredeti, vásártér és közösségi tér funkcióját. Bár ez utóbbi már kevésbé hangsúlyos. Szerencsére attól már messze kerültünk időben, hogy bárkit is kalodába zárjanak a piactéren, és a helyi információáramlás kiindulópontja sem feltétlenül a piac - bár ki tudja! :) Az viszont kérdés, hogy a jövőben hogyan tud közösségi tér maradni egy olyan világban, ahol az információcsere jó része évek óta a virtuális térben zajlik (és közben virtuális piacok is nyíltak szép számmal).

Lokális, meg szezonális. 100% toszkán áru.

Milyen lesz vajon a jövő piaca, meddig tart ki a helyi termék, bio-áru kultusz? Tudunk vajon olyan sci-fi filmet mondani, ahol megjelenik a piactér, hogy valami támpontot adjon legalább a fantáziáláshoz? - kérdeztem a napokban néhány barátomat (a virtuális térben persze, és csoportüzenet formájában). Nekem sajnos erről mindig valamiféle steril környezet ugrik be, ahol maximum üvegbúra alatt növekednek különféle lények (legyen az növényi vagy állati eredetű), és az étel is valami granulátum jellegű űrkaja. Aztán jöttek szépen a válaszok, hogy dehogynem, van piac a sci-fi világban: Szárnyas fejvadász, Mátrix, Star Wars. Hogy is felejthettem el.

A sci-fik piacai legalább annyira lepukkantak, mint a zalaegerszegi bolhapiac :)

Bár visszanézve az egyes jeleneteket, nem csoda ha nem emlékszem rájuk. Közel sem olyan hangsúlyosak és látványosak, mint mondjuk egy akciófilmben, ahol autóval hajtanak a krumplik közé, aztán repülnek a zöldséges rekeszek és összeborul a színes ponyva a kofa feje fölött. Érdekes, de a fantasztikum világában sokkal inkább alkatrészekért és információért mennek a hősök vagy antihősök a piacra. Többnyire koszos, lepukkant és nem valami bizalomgerjesztő helyek ezek. Mintha inkább a feketepiac-funkció lenne a lényeg, a tradicionális piactér elrendezés pedig csak a díszlet, ami mindezt elfedi (mondjuk a hatóságok szeme elől).

A káposztákat mindenképpen mentsük meg a jövőnek.

Reméljük, hogy nem ilyen lesz a jövő piaca, és évtizedek múlva is tudunk szimpatikus káposztafejek, zöldellő brokkolik, meg szép színű gyümölcsök között válogatni. És talán arra is rájövünk, hogy a célirányos vásárláson túl milyen új szerepe lehet még a piactereknek, csarnokoknak, amik újra felerősítik a közösségi tér jelleget. Ehhez az is kell, hogy ne csak a délelőtti órákra koncentráljon a nyitva tartás, hanem legyenek más típusú üzletek, éttermek, kávézók, netán átalakítható standok és bútorok is. Így akár színház- koncerttermekké, vagy más kulturális helyekké is válhatnak. Sőt, a csarnokok megfelelő átalakítás után még irodáknak, műtermeknek is otthont adhatnak.

Miféle közösségi tér lesz a jövő piaca? (Ez megint a Lehel Csarnok)

És ha már science fiction: végül kaptam egy linket a 2014-ben nyílt rotterdami vásárcsarnokról. Ami olyan, mint egy űrhajó. A cikkből kiderül, hogy a gigantikus épület azért nem egyedülálló a világon, hiszen a tervezőket hasonló építmények inspirálták. A patkó alakú, beltéri vásártéren kívül pedig más üzlethelyiségek, éttermek, céges irodák és főzőiskola is működik az "űrhajóban".
Érdekes a cikk alatt lévő kommentekbe is beleolvasni; míg az európaiak többségének nagyon bejön a hely, addig egy chicagói hozzászóló simán lefikázta, mondván mi ebben az érdekes, náluk ilyen már ezer éve van. Az épület küllemét ráadásul egy amerikai édességhez, a Twinkies-hez hasonlítja.

A rotterdami új vásárcsarnok (Forrás:http://www.dailymail.co.uk)
Szerintem egyébként brutál_jól_néz_ki, úgyhogy felvettem a bakancslistámra! Mivel kisebb részt a szocializmusban, nagyobb részt ennek "poszt" változatában szocializálódtam - persze még mindig szigorúan a piacterekről beszélek ;) - megtehetem, hogy afféle Közép-kelet európai űrlényként örüljek az ilyen csodás (és nekem otthonos) építményeknek. :)

Záróra (és zárókép) - Zalaegerszeg :)




Megjegyzések

  1. Pánczél Petra!! annyira jól írsz, olyan szépek a fotóid, ismét elrepítettél! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Irina, én köszönöm... puszi! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Mit adott nekünk a Twin Peaks?

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül