Helló Krakkó, Good bye Lenin (II.) - Nowa Huta, hutnikok és (át)alakuló szocreál



Nowa Hutát mindenképpen ajánlom - írta e-mailben az egyik barátom Lengyelországban élő barátja. De egyből mentegetőzésbe is fordult a mondat, hogy talán inkább csak a "szocreál szerelmeseinek" (abból is a hardcore-oknak). Meg különben is, lehet, hogy ez csak neki érdekes...szakmai ártalom, és a többi. Tévedett ez az ismeretlen ismerősöm, mert az efféle hardcore-ra vevő vagyok (a zeneire már kevésbé, pornóért meg tessék máshová kattintani). Szóval naná, hogy megnézzük Nowa Hutát, nálam is amolyan szakmai ártalom, még ha nem is ezért fizetnek.


"Ennyire balosok vagytok, hogy holnap odamentek?!" - kérdezte a kétnapos vodka-mámorban tengődő magyar csapat egyik tagja. "Nem, nem vagyok, bazdmeg! Amúgy jó, hogy egyből ez jutott eszedbe. Szépen kifejezi a hazai valóságot." (Ha részeg palikkal társalog az ember, sajnos muszáj bazdmegokkal tagolni a mondatot, mert így könnyebben összerakják a "kötőszó" előtti és utáni részeket.) Azt már nincs kedved kifejteni, hogy
A.: A 21. században a fene se akarja már magát ilyen lejárt szavatosságú, 20. századi politikai ideológiák mentén értelmezni (illetve dehogynem, még mindig sokan akarják - mert azt hiszik, csak így lehet -, hogy világosodnának már meg! :)
B.: Nem, nem az elmúlt rendszer eszmeisége miatt húz az Új Kohóról elnevezett, hajdani szocialista mintavárosba a szíved (eszed), hanem épp a változás miatt. A múlt és jelen közti kulturális folytonosságok, meg átértelmeződések miatt. Hogy hogyan alakultak át bizonyos szimbólumok, hogyan fosztódtak meg eredeti jelentéstartalmuktól egyes ikonikus tárgyak, szereplők és más jelenségek. Hogyan vált egy elnyomó rendszer, az összes cullangjaival együtt nemkívánatossá, cikivé (legalább is egy-két korosztály számára). Aztán meg hogyan épültek be egyes elemei, némileg transzformálódva a kilencvenes-kétezres évek retró divatjába. Legyen szó öltözködésről, lakberendezésről, zenéről, filmezéshez/fotózáshoz használt effektekről, stb. És hogy, miképp és miért fordult ez az egész (bizonyos korosztályoknál) nosztalgiába? Persze mindez mégsem egy folyamatábra. Nincs itt kronologikus sorrend, csak egymásra ható elemek; néha elgondolkodtató, máskor ijesztő, vagy éppen humorba illő kölcsönhatások.

Karácsonyi hangulat a főtéren.

Nincs kedved erről beszélni aznap este, abban a bizonyos talponállóra fazonírozott krakkói kocsmában. Inkább kibámulsz az ablakon, nézed a "királyi" sétálóutca reneszánsz és barokk házai között ténfergő hangos turistákat. Majd a vendéglátóhely "tapétáját". Elsárgult, ósdi újságok mindenhol; Gazeta Krakowska, a hetvenes-nyolcvanas évekből. A történelmi negyedben most így kap teret és helyet a szocializmus szelleme. (Úgy látszik itt még menő a retró.) Megakad a szemed egy címen: Strajk okupacyjny Collegium Novum (1982). Ezt még az is könnyen lefordítja, aki nem tud lengyelül. "Hát, akkor barátom, te most vajon azért választottad ezt a csehót az óváros több száz vendéglátóhelye közül, mert szimpatizálsz az elmúlt rendszerrel, vagy mert szolidaritást vállalsz az egykori lengyel ellenzékkel?" - merül fel a kérdés, de inkább nem dobod vissza neki a labdát.

Tömbbelső kijárat.

Lessünk be egy nowa hutai délelőttbe. Peremváros, a krakkói "tizennyóc" ker. Livin on the edge! A 4-es villamossal 25 percre a belvárosi turista negyedtől. Nem külvárosnak épült (1949-ben), hanem egy teljesen különálló városnak; az acélmű munkásai számára. Egy új rendszer, egy új embertípus és egy új világ mintavárosának. (1951-ben aztán, mint külső kerületet Krakkóhoz csatolták.)
Nem vicceltek a méretekkel, több mint 220 ezer fős településről beszélünk. Ijesztő a város szerkezetének precíz, mértani kialakítása: központi főtérről nyíló sugárutak, szürke tömbbelsők, melyeket diadalívnek is beillő, boltíves kapuk kötnek össze a főbb utcákkal. Erő és hatalom sugárzik az épületek és a terek többségéből. A kapukon áthaladva, pedig egészen kicsinek és nyomorultnak érzi magát az ember. Itt még egy mezei trafóház is szocreál stílusban épült és föléd magasodik. Ezt a merev struktúrát (falanszter-hatást) csak erősíti, hogy az egyes belső kerületeket különböző funkciók szerint alakították ki. Így jártunk például iskolanegyedben, kulturális negyedben (a színház és a mozi határozottan jól néz ki) és sportnegyedben is. Ezek az elnevezések az utcanévtáblákon is megtalálhatók.

Iskolanegyed.

Nyomasztó egy hely ez! És a napsütés ellenére is olyan, mintha elveszítettük volna a színérzékelésünket és monokrómnak látnánk mindent. Ugyanakkor a szigorú logikán túl mégis van valami szépség ebben a funkcionalitásban, az átlátható terekben, egyenes utcákban és az épületek szimmetriájában, homlokzati díszítőelemeiben. Különösen, ami a kezdeti évekre jellemző szocreál stílust illeti. Ezeket a lakóépületeket 2004-ben műemlékké is nyilvánították, felismerve a bennük rejlő építészeti és kulturális értékeket. (Szó volt később arról is, hogy egész Nowa Huta a Világörökség része lesz, de végül ez nem valósult meg.)


Monokróm.

Mit is kezdjünk ennyi ellentétes érzelemmel? Pláne, mert ez nem múzeum, vagy emlékhely, így nem kezelhető egy történelmi korszak végének afféle panteonjaként. De nem is egy kiüresedett szellemváros, tele használaton kívüli épületekkel, szóval a sajnálkozásnak, a "mi mindent lehetne ebből csinálni" gondolatoknak sem a terepe. Nowa Huta nagyon is él, és a jelek szerint folyamatosan (át)alakul. Mivel a közterek mindig kommunikációs terek (és közegek) is, jól nyomon követhetők a fent említett jelentésváltozások. Az utcákat járva érződik ugyan az egykori korszak hangulata, de a szimbolikája már rég eltűnt. Az ember sokáig nem tudja, hogy miért van hiányérzete, míg rá nem jön, hogy hoppá, itt nincsenek köztéri alkotások; se régiek, se újak. Lenint már réges-rég elszállították a főtérről, de a helyét nem pótolták semmivel (senkivel).

Ez csak egy trafóház.

Nehéz ügy ez, hiszen a városnak nincs más történeti múltja a szocializmuson kívül, így nem lehet a korábbi korszakokból hősöket előrántani a mának. Nincs mihez "visszanyúlni", hogy a hutaiak új identitásra leljenek néhány korabeli esemény vagy személyiség kapcsán. Mivel is villoghatnának, mikor arra már ott van egy egész óváros? A főtéren - ami egyébként Ronald Reagan nevét viseli (hát ez külön megérne egy elemzést :) - így egyelőre csak egy karácsonyfa díszelgett. Félnapos sétánk alatt mindösszesen egy mellszobrot láttunk (valamilyen marsallról egy iskola előtt), egy cethalra emlékeztető borzalmat egy parkban, és egy konstruktivista kompozíciót a tóparton (merthogy van egy szépen kialakított pihenőövezet is, tóval, sportpályákkal).
Különös, de az ellenzékiségnek sincs nagyon nyoma. Pedig az ellenállás már viszonylag korán elkezdődött itt. (Úgy látszik, egy mintavárosnak meghirdetett közegben lehet a legrövidebb idő alatt a legnagyobbat csalódni!) A '60-as években egy templom építésért harcoltak az itt élők, ami majd csak 1977-re épült fel. Naná, hogy egyből a kommunistaellenesség szimbóluma lett. A központi Lenin-szobrot pedig már 1979-ben "atrocitások" érték, '89-ben aztán egy többezres tömeg le is döntötte.

A hutnikok mindenhol ott vannak :)

Ha pedig az előbb a sportról volt szó: nemcsak a hutaiaké ez a városrész, hanem a hutnikoké is. Vagyis a drukkereké. Itt van ugyanis a Hutnik Kraków focicsapat bázisa. Ebből pedig már sejthető, hogy a külváros a focihuligánok terepe (ezt a falfirkák is hirdetik). Olyannyira, hogy több cikk és blogbejegyzés is óvatosságra inti a Nowa Hutába látogatókat, a közbiztonság állapota miatt. Szerencsére mi egy békés délelőttöt fogtunk ki. Nyugdíjas kutyasétáltatókon és babakocsit tologató anyukákon kívül nem sok embert láttunk. Bár tény, hogy sötétedés után nem szívesen sétálgatnék egyik tömbbelsőben sem.

Legalább a játszótér színes.

Az utcákon érződnek Európai uniós hatások is: beindultak az energetikai korszerűsítések (a miénkhez hasonló felelőtlen nyílászáró cserékkel), EU-konform játszóterek visznek színt (és műanyag hatást) a szürke lakóházak közé. 2013-tól pedig működik egy integrációs projekt is, ami a foglalkoztatásra, digitális fejlesztésekre, tehetséges diákok felkutatására fókuszál.

Ez a mozi. De az alsó szinten élelmiszer üzlet van.

Nowa Hutát kezdik felfedezni a turisták is, de ez nem a hutaiak érdeme. Sokkal inkább a krakkói turisztikai szakembereké, akik igyekeznek kiaknázni a retró divatban és nosztalgiában rejlő lehetőségeket. Egy csomó szálláshely ajánl a lelkes nyugat-európaiaknak "Kommunizmus túrát" (Crazy Guides néven) a néhai mintavárosba: Trabant-bérléssel, kohó -és múzeumlátogatással, városi sétával és egyéb nyalánkságokkal (pihenő az üzemi tejivóban, szovjet tank-nézés stb.).
Ennek ellenpontjaként keressünk inkább korabeli propagandafilmeket a Youtube-on. Akad bőven! :)

Tér és sugárút.

Don't miss this experience! - hirdeti a kommunista kirándulást a szórólap. Hát, azért itt Kelet-Közép Európában (de az oroszoknál is) lehet, hogy sokan kihagyták volna ezt a közel fél évszázados "élményt", meg ami utána maradt. De legalább tanulsága van bőven. És úgy tűnik a piaci viszonyok között is megtalálta a maga helyét...idegenforgalmi szempontból, a kliséket felnagyítva, újracsomagolva és jó pénzért eladva. Nagyjából 30 és 50 euró közötti áron egy-egy túrát.


Több fotó:


Élmény lehet ebbe az iskolába járni.... :(

Konstrukció a tó előtt.

Egy sakkparti a parkban?

Ingyen könyvtár.

Cet-szörny.

Dizájnos térkövek :)

Felújítva még akár szép is lehetne.

Régi garázssor, új graffiti :)

Ehhez hasonló oszlopsorból rengeteg van.

Színházépület - főbejárat. (A plakátok szerint valami Revizor-remake ment éppen.)

Színházépület - oldalsó kijárat.

Tejkaramella a mozi kávézójának logójával. Amúgy Krakkóban nagyon sok helyen jár a kávé mellé ilyen édesség.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Bunkertúra a Csepel Művekben - Légoltalmi kiképzés, szimulációval

Boros utcából a Dalos utcába - Dombmászások a város körül